Futottak még

Idén is akadtak olyan filmek, amiket nem láttak túl sokan a szerkesztőségünkben, de bennük legalább mély nyomot hagytak. Ilyen volt a Cloverfield Lane 10 című világvége történet, ami úgy folytatása a 2008-as filmnek, hogy egyáltalán nem az. “Eleve tetszett az ötlet, hogy amolyan filmes Twilight Zone-t csinálnak a Cloverfield sikerét felhasználva, egy-két évente újabb eredeti ötleten alapuló sztorival. Nekem tetszett a Cloverfield is, de arra azért nem készültem fel, hogy ez ennyire jó lesz. Pont az éles váltások tetszettek a legjobban, amiket sokan kifogásoltak, fogalmam sem volt, mikor merre tart a film, és ez tök jó volt” lelkesedett Szilárd. Stöki szerint viszont érdekes ötlet ugyan kamaradarabot csinálni a Cloverfield univerzumában, de nem működött. “Végig azt vártam, hogy mikor dörömböl már be végre valami csápos-agyaras iszonyat a bunker ajtaján. Aztán kaptam valami ilyesmit, de túl keveset, túl későn. Pro tipp: szörnyfilmes világban játszódó filmbe tegyél szörnyeket”.

A 24 hét című német abortuszdráma teljesen más világ, ami annyira nyomasztó történetet ígért, hogy sokan nem bírták rávenni magukat, hogy megnézzék. Bálint megtette, és nem bánta meg. “Olyan őszintén, nyíltan és szókimondóan beszél egy olyan témáról, amiről senki nem szeretne tudomást venni, hogy lehetetlen nem végigborzongani az egészet. Alig lehet kibírni ennyi érzelmet a moziban, mármint nemcsak a vásznon, hanem - akárhogy küzdenénk ellene - saját magunkban is, mégis igazából csak az ilyesmiért van értelme filmeket nézni”. Mauglit pedig az izlandi Madárkák zúzta porrá. “Teljesen összetört ez a film, úgyhogy nem vagyok benne biztos, hogy még egyszer látni szeretném, de nagyon-nagyon jó szívvel gondolok vissza rá”.

“Könyörtelen, megindító és emberi” - írtuk az Én, Daniel Blake-ről, ami Arany Pálmát nyert idén Cannes-ban. Végignézni, ahogy egy becsületes, régivágású ember önhibáján kívül csúszik le a nyomorba, miközben a cinikus hivatalok a bolondját járatják vele, Miki szerint maga 2016. Bence pedig egy szomorú szmájlival tudta legjobban kifejezni, hogy mit érzett a Daniel Blake nézése közben. “Gyönyörűen fonódnak egybe a történetek, hogy a végén minden összeálljon egy, végtelenül szomorú képpé” - írtuk egy másik szívfacsaró moziélményről, az Éjszakai ragadozókról.

Szerencsére akadtak vígjátékok is, amiket nagyon szerettünk idén. Az egyik a nyolcvanas évek Dublinjában játszódó Sing Street. “Savanyú ember vagyok, aki utálja a vicceket, mert általában rohadtul nem viccesek, és a vígjátékokkal sincs túl jó viszonyom, mert leginkább csak felbasznak. A Sing Streetnek viszont annyira jó, életszerű humora van, hogy a combom csapkodva visongtam végig a filmet, sajnos én voltam a leghangosabb a moziteremben” - írta Maugli, aki szerint ez volt a legviccesebb zenés film idén.

“Könnyedebb anyag, viszont telitalálat, érzékenyebb témát feszeget, de jól lavírozik a határon. Szimpatikus főszereplő, nagyon szórakoztató mellékszereplők, sablon sztori okosan-ügyesen eladva” - a friss apuka Dancs Attila szavai bizonyítják, hogy a Rossz anyákat nem csak a nők zárták a szívükbe. Kritikánkban pedig minden hibája ellenére megköszöntük a készítőknek ezt a hiánypótló filmet. “Vártam a Bridget Jones folytatást, és be is jött, nagyon lapos sztori, de nagyokat röhögtem rajta” - vallott színt Györgyi, és ezzel a véleményével nem volt egyedül. Az aggasztó előjelek ellenére a Bridget Jones babát vár az év egyik legviccesebb filmje lett, ami öt perc alatt rombolta le az előítéleteinket.

És a magyarok?

Tavaly két magyar film, az Oscar-díjas Saul fia és a Liza, a rókatündér is bekerült a legjobb tízbe. Idén ez a bravúr nem sikerült, de azért akadt két magyar film, amit nagyon szerettünk.

“Azt mondják, ez a negyvenes, gyerekes házaspárok filmje. Nem vagyok negyvenes, nem vagyok házas és nincs gyerekem, mégsem éreztem úgy évek óta, hogy egy film ennyire rólam szólna. Valószínűleg azért, mert iszonyú pontosan és szokatlanul valószerűen beszél az emberi kapcsolatokról, és azokról a kis szarságainkról, amik észrevétlenül megmérgezik az életünket, de olyan megfoghatatlanok, hogy észrevenni is nehéz őket. Hajdu Szabolcsék nemcsak észrevették, de tökéletesen vissza is adták mindet” dicsérte Bálint az Ernelláék Farkaséknált, ami a Karlovy Vary Filmfesztiválon elnyerte a legjobb filmnek járó Kristályglóbuszt.

A martfűi rémet pedig egyenesen az év magyar filmjének kiáltottuk ki. Sopsits Árpád egyszerre készített izgalmas sorozatgyilkosos thrillert, és hiteles korrajzot az ötvenes, hatvanas évek Magyarországáról. Meg merte lépni, hogy a két legfontosabb szerepre, a gyilkoséra és az ártatlanul megvádolt férfiéra viszonylag ismeretlen színészeket választott, akik maximálisan megfeleltek az elvárásoknak. Nem félt megmutatni az erőszakot, de nem vált öncélúvá. Még sok ilyen magyar filmet kívánunk magunknak!

Majdnem a tíz legjobb között

“Alapvetően kissé Tarantino-ellenes vagyok előző két filmjét övező túlzott hype miatt, de ez a film teljesen levett a lábamról. Nagyon hosszú, de egy pillanatig sem vontatott és azok dialógusok! A sztori és a rendezés hibátlan, a színészek pedig mind brillíroznak. A főbb karakterek közül egyet sem emelnék ki, nekem majd mindenki tökéletes volt (Channing Tatum kivételével, aki hozta a kötelezőt, de szerintem tök fölösleges volt a filmbe). Kurt Russelről pedig nem is tudtam, hogy ekkorát tud játszani, nálam egy örök közepes, jóképű színész volt mindig” - lelkendezett Dancs Attila az Aljas nyolcasról, de azért tegyük hozzá, hogy korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy Tarantino-film ne kerüljön be a top 10-be.

Nem sokkal maradt le a tíz legjobbtól a Creed - Apollo fia sem, ami finoman szólva is megosztotta a szerkesztőségünket. “Imádom a Rocky-filmeket, de a premier óta hétszer néztem meg a Creedet, és lassan eljutok arra a pontra, hogy ez a kedvencem az egész szériából. Én már Rocky rettenetes versén is pityeregtem a kettesben, szóval természetesen zokogtam, amikor Creed végigszalad az utcán a motoros kölykökkel, vagy amikor a fináléban be akarja bizonyítani, hogy ő nem egy tévedés. Ha nagyon szar kedvem van, mindig kedvem támad újranézni a Creedet”. Szilárd rajongása nehezen fokozható, Attila szerint viszont “ha valami szar, de régies, attól még nem lesz nosztalgikus, csak szar”. “Én nagyon akartam szeretni ezt a filmet, de beültem a moziba... és elaludtam a felénél. Talán azért, mert ezt a filmet már sokszor láttam, csak akkor más volt a címe (bár ugyanúgy Stallone szerepelt benne). A sokadszor látott panelek kiütéssel győztek az ébrenlétem felett, így nálam 2016 sportfilmje az Eddie, a sas”- fanyalgott Stöki is.

Az idei Oscaron a török Mustang volt a Saul fia legkomolyabb konkurense a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. A Saul nyert, de éppen itt volt az ideje, hogy elismerjük a Mustang érdemeit is. “Egyszerre vicces és torokszorítóan komoly film nagyjából mindenről, ami fontos: felnövésről, mindenféle (szülői, patriarchális, társadalmi) elnyomásról, reményről, kitörésről, a társadalmak változásáról. Csodálatos történet, csodálatos színészek. Minden perce tökéletes” írta Bálint a szívszorító filmről.

És akkor a legjobbak

10. Neon démon

“Sokatmondó, hogy amikor a filmet néztem, az utolsó néhány percre a jegyszedő fiúk, lányok is bejöttek a terembe, és látszott rajtuk, hogy nem először látják a film végét. Ha tehetném, én is rendszeresen újranézném. Egyébként késve érkeztem a vetítésre, úgyhogy nem volt időm rágcsát venni, amiért utólag nagyon hálás vagyok, mert a pocakom visszadobta volna a nachost” - írja Maugli a film emlékezetes végkifejletéről, de Nicolas Winding Refn horrorba hajló modellmeséje nem csak ettől volt jó. “Iszonyú nyomasztó volt végig, de közben beszippantott, és nem eresztett. És nemcsak amíg néztem, napokig velem maradt, amit más idei moziról nem igazán tudok elmondani. A vége felé bekövetkező bizarr fordulat bátor húzás volt, és nálam működött is” Judit szerint idén nem is volt ennél a filmnél emlékezetesebb.

“Vágom, hogy ez ilyen giccsességében ártisztikus izé, meg a mondanivalót is érteni vélem, de engem ez a film végtelenül untatott, még akkor is, amikor sokkolni próbált. Kicsit felgyorsítva és a Benny Hill-zenével talán fogyaszthatóbb” Stökinek viszont nagyon nem jött be a vérengzés a modellszakmában.

9. Brooklyn

“Annyira jó volt látni, hogy egy filmhez semmi nagy dolog nem kell, ha minden egyes része a forgatókönyvtől a színészeken át a díszletekig a helyén van, akkor a végeredmény varázslatos lehet. Egy teljesen elcsépelt történet, mégsem volt rám nagyobb hatással egyetlen film sem, egész évben” Fega talán nem is sejtette magáról, hogy ennyire romantikus lélek, ha nem nézi meg a Brooklynt. Ez a film “a jobbik énünkhöz szól, együttérzést és reményt ébreszt” írtuk kritikánkban az ír kivándorlástörténetről, amit Nick Hornby olyan ügyesen adaptált filmre, hogy egy szívet sem hagyott hidegen.

8. Deadpool

“A Deadpool az a szülinapi ajándék, ami elsőre fel sem tűnik egy ékszer vagy értékesebb tárgy mellett, de ahogy múlik az idő, úgy jön rá az ember, hogy valójában ez a legnagyobb telitalálat az összes közül. Egy összefércelt, 90 perces, fél doboz popcorn árát sem érő filmnek kellene lennie, erre egyrészt egy másodperc alatt új fejezetet és korszakot nyitott a képregényfilmek között, másrészt közönségkedvencet csinált egy mocskos szájú, leprás avokádóemberből, harmadrészt pedig az év legszórakoztatóbb mozija lett” Koroknai Gergőhöz hasonlóan sokan szerették a Deadpoolt, amitől senki nem várt semmi jót.

“Betegre röhögtem rajta magam, ami nemcsak annak köszönhető, hogy tényleg jó vígjáték, hanem annak is, hogy talán soha ennyire hitelesen nem adaptáltak még képregényhőst a moziban. Az elmúlt évek szuperhősdömpingje mellé nagyon kellett egy pofátlan, sokszor kifejezetten aljas, korhatáros agymenés, ami egy kicsit kizökkenti a műfajt a túl sötét DC- meg a patika mérlegen mért Marvel-filmek kényelméből” Sajó szerint ebben állt a Deadpool sikere.

7. Kiéhezettek

“A zombifilmek legtöbbször inkább untatnak, de ennek magába szippantott a világa, erős a zene, jó a ritmus, és szerettem a humorát is” Mikihez hasonlóan többeket meggyőzött a Kiéhezettek, a szimpatikus zombikislány története, ami szinte semmiben nem hasonlít a korábban látott zombifilmekhez. “Amitől ez a film több és jobb, mint a többi zombifilm, hogy szinte mindent a feje tetejére állít, onnantól kezdve, hogy valahol mindenki a zombiknak, vagyis Melanie-nak drukkol, odáig, hogy a világos, nyílt terektől kell rettegni, és a sötét szobában érezzük magunkat biztonságban. A karakterek pedig jóval túlmutatnak egydimenziós horrorsablonokon” írta Sixx a filmről, ami a szokatlan történet mellett remek színészi alakításokat is tartogat, a műfajban szintén szokatlan módon.

6. Toni Erdmann

“Mert a kellemetlen humor a legviccesebb” Inkei Bence szerint ezért az év egyik legjobb filmje a Toni Erdmann, az a német film, amitől Cannes-ban odavoltak a kritikusok, és ami végül nem nyert semmit. De Oscart még nyerhet a bizarr apa-lánya történet, ami Anita szerint hihetetlen kanyarokat vett. “Sosem tudtam, hogy mire számítsak a következő jelenetben, hol sírtam, hol nevettem, hol tapsoltam, szépen felültetett a hullámvasútra. Ráadásul a legjobb fajta kínos humort vették elő, amit nagyon kedvelek, mert a rossz viccek a legjobb viccek”.

“Nem is gondoltam volna, hogy ilyen filmet lehet készíteni. Ez önmagában bravúr, kár, hogy nem jutott el igazán széles közönséghez, pláne nem moziban. Nincsenek benne robbanások, vagy nagy látványvilág, mégis azt gondolom, hogy moziban kell látni” Fega csak azt fájlalja, hogy a Toni Erdmann kevés emberhez jutott el itthon. “Aljas kis humora van, lassú előkészítés után jön egy-egy hirtelen gyomros, de épp ezért emlékezetes. És a két főszereplő miatt, Sandra Hüller és Peter Simonischek parádés” - tette hozzá Stöki.

5. A szoba

“Az utóbbi időkben elkezdtem egyre érzékenyebb lenni filmekre, ezen többször is bömböltem. Jacob Tremblay 10 évesen lejátszott bárkit, akit idén Oscarra jelöltek legjobb férfi alakítás kategóriában. Végigvitt a poklon, hogy aztán, amikor már a taknyom és nyálam egybe folyik, akkor megadja az extázist pusztán azzal, hogy a főhősök végül nem adják fel, pedig rettenetes dolgokon mentek, és mennek még keresztül” Szilárdot rendesen padlóra küldte A szoba, amiben egy anya és fogságban született kisfia hét évet töltenek egy fészerbe zárva.

“Nyilván a téma is adja, de ennyi szorongás rég jött át filmből, ami nemcsak Brie Larson és Jacob Tremblay alakításán múlt, de az összes beállításon, színen, zenén. Tényleg fantasztikus, ahogy kikerülték a csapdákat, és se nyomorpornó nem lett a film, se szájbarágós tanmese. Ehelyett egy pengeéles kés ezernyi szúrásával hatolt minden pillanata a tudatomba” Koroknai Gergőt is megviselte A szoba, Sajó szerint pedig egész 2016 legerősebb filmes jelenete az a rész, amikor a kisfiú először meglátja a szabad eget.

4. Érkezés

Nagyon vártuk az Érkezést, hiszen az a Denis Villeneuve rendezte, aki a Sicariót és a Fogságbant is. Nem is okozott csalódást, simán lett az év sci-fije, ami “klisékből építkezik, a végeredmény mégis egyedi. Tetszett az az ív, ahogy eljutunk az űrlényekig, akik a legméltóságteljesebb idegen lények ever”. (Miki) “Minél többet gondolkodom rajta, annál inkább látom a hibáit, de mégis mindig oda jutok, hogy megfilmesíthetetlen alapanyagból valószínűleg ez a legtöbb, amit ki lehetett hozni egy hollywoodi filmben. A novella csavarjait és űrlényeit jól visszaadja, Amy Adams csodálatos, a befejezés felkavaró - az év legjobb scifije” írta a film másik nagy rajongója, Stöki.

“Elevenembe talált ez a film, és nemcsak azért mert 9 hónapos terhesen láttam, hanem mert élvezet volt nézni, hogy a világ megmentéséhez bizony a bölcsészek tudására is szükség van. Szépen kivitelezett film, ami nekem mindig sokat tesz hozzá, egyszerűen jó volt nézni. És lassan elmondhatjuk, hogy Villeneuve is a tévedhetetlenek klubjába tartozik, aki nem tud rossz filmet csinálni” - Anita szerint is az Érkezés volt az év egyik csúcspontja. Az igazsághoz tartozik, hogy akadt az Indexben olyan is, aki szerint az Érkezés egy Coelho szintű blöff, semmi más.

3. Spotlight - Egy nyomozás részletei

Sixx február közepén kijelentette, hogy ez az év legfontosabb filmje, és kész. Nem tévedett, a film tarolt az idei Oscar gálán, és bár azóta eltelt majdnem egy év, nem igazán láttunk komolyabb filmet a mozikban. Aki nem tudná: a Spotlight arról a 2002-ben kirobbant botrányról szól, amiben kiderült, hogy a katolikus egyház tudott arról, hogy a papok gyerekeket molesztálnak, és aktívan részt vett az események eltussolásában. Az ügyet a Boston Globe oknyomozó újságíró csapata göngyölítette fel.

Ha újságírók szavaznak, akkor egy újságírós film nyilván hatalmas előnnyel indul, de Sajó szerint “pont ez lehetett benne a rizikó, hogy ha bénán csinálják meg, akkor még a béka segge alá sem rakta volna senki”. Vagyis a jó kritikák és a siker nemcsak a témának, hanem a pontos, elegáns megvalósításnak is szól. “Egy ilyen sokszereplős történetet nem könnyű érdekesen bemutatni, itt mégis sikerült úgy megvalósítani, mintha a világ legegyszerűbb dolga volna. A visszafogottság régen volt ennyire látványos” rajongott a filmért Fega is. “Oscarszagúnak oscarszagú, de nagyra értékeltem, hogy milyen okosan és ízlésesen dolgozta fel a témáját” - tette hozzá Anita.

2. Rendes fickók

“Az év filmje, igazi jutalomjáték a színészeknek, pörgős és egészen egyedi sztori, korhűség és éppen annyi poén, hogy ne legyen sem erőltetett, sem uncsi. Kultfilm lesz, annyi biztos” Attila szerint 2016 filmjei közül a Rendes fickóknak van a legnagyobb esélye arra, hogy később se felejtsük el. Pedig ez csak egy vígjáték, amit a Durr, durr, és csók és a Vasember 3. rendezője, Shane Black írt és rendezett, a főszerepeket pedig Ryan Gosling és Russel Crowe játsszák.

“Nem lehet tudni, hogy mikor, hol, és hogyan érkezik egy poén, sőt, az sem mindig világos, hogy amit látunk, az vicces-e (a Rendes fickók egyik egész filmen végigfutó poénja, hogy ha dulakodás közben elsül egy fegyver, azzal mindig egy ártatlant találnak el), folyamatosan kapunk olyan fenomenális gegeket, amiknek semmi hatásuk nincsen a történetre” - lelkesedett Klág a filmről írt cikkében. “Ki gondolta volna, hogy egy neo-noir Halálos fegyver ekkora durranás lehet?!” Koroknai Gergő szerint is a Rendes fickók az év meglepetése.

1. A nagy dobás

“A legjobb olyan idei film, amit megfilmesíthetetlen témáról forgattak” írta Bence, de az Index szerkesztősége szerint nemcsak a megfilmesíthetetlen témájú filmek, hanem az összes film között ez volt a legjobb idén. Úgy beszél a gazdasági válságról, hogy közben baromi vicces, és “bűnbakkeresés helyett is inkább bemutatni, megértetni akar, a történeten keresztül egy bonyolult érdekhálóba láthatunk bele. Ahol semmi nem fekete-fehér, ahol lehetsz egyszerre ügyes és kártékony, és a bankár mentegetőzik a nézők előtt, amikor kézhez veszi a csekket” írta Miki a filmről. Neki mondjuk könnyű, mert gazdasági újságíró, de A nagy dobást azok is élvezték, akiknek nem sikerült száz százalékig követni a sztorit. “A film, amiből egy szót sem értettem, és még így is remekül mulattam” - írta Anita. És ugye ebben is Ryan Gosling az egyik főszereplő, hát micsoda éve volt ennek a szép embernek!