Az egész 1975-ben kezdődött, Japánban, a Super Sentai-sorozattal, amiben átlagembereknek kell a Földet Fenyegető Nagyon Veszélyes Gonosz és hadserege ellen fellépni, és ehhez szuperjó, színes jelmezeket kapnak meg fegyvereket, és amikor a Főgonosz dühében/elkeseredésében nagyon nagyra nő, akkor mecha nevű gigarobotok segítségét hívják, hogy legyűrjék. Egy héttel később kezdjük az egészet előről. Ebből lett 1993-ban az amerikai Power Rangers franchise, ami a japán eredetit és amerikai színészeket vegyítve a Fox Kids adón lett a gyerekek kedvence.

A mai napig az USA-ban két mozifilm és 23 tévés évad (19 különböző sorozatból, ne kérdezzék) forgott belőle, kismillió akciófigura és mindenféle kiegészítő ajándéktárgy készült hozzá, pont úgy tojja az aranytojást, mint a Transformers (2010-ig 5 milliárd dollárt). A első két film annyira nem volt nagy truváj, de az első, az 1995-ös Might Morhin Power Rangers: The Movie így is 60 millió dollárnál is többet hozott, a második, 1997-es Turbo: A Power Rangers Movie viszont csak kilencet, így nem csoda, hogy hagyták pihenni a kék, zöld, piros, sárga és fekete ruhába öltöztetett, szupererős és szupervicces hősöket.

A franchise jogai a Disneynél voltak, aztán 2010-ben a Power Rangers eredeti alkotója, Haim Saban visszaszerezte azokat, és tessék, máris itt egy film, amiben öt mihaszna tiniből lesz világmegmentő szupercsapat. Az előzetes rémes, a CGI unalmas és ócska, ami meg nem az, ott a szereplők és a minimális díszlet szinte leugranak a greenboxból. Sokat elmond a filmről, hogy a reklámanyagokban nem az öt delikvens alakító színészeket (Dacre Montgomery, Naomi Scott, RJ Cyler, Becky G, Ludi Lin), hanem a filmbe sok pénzért beszálló Bryan Cranstont és a (rémesen béna) főgonoszt alakító Elizabeth Bankset emlegetik az első helyen. Idei bemutató.