Ferenc József uralkodása alatt, 1884. februárjában született Gärtner Sándor, aki később Szőke Szakáll és S. Z. Sakall néven írta be magát az egyetemes filmtörténetbe. Mivel apja sírköves volt, a kőbányai köztemető szomszédságában nőtt fel, ami nemcsak az életét, hanem a humorát is meghatározta. “Kedves és őszinte humora mögött gyilkos megfigyelés húzódik” – írta róla Molnár Gál Péter.

Édesanyját még kisgyerekként elvesztette, ezután annak húga, Emma néni gondoskodott a gyerekekről. A korán megözvegyült nagynéni a testvére betegsége miatt sietett Romániából Budapestre. Alig hogy megérkezett, a beteg asszony meghalt, ő azonban a testvére családjával maradt.

“Egyetlen Emma néni volt a világon. Mindig izgalmat, csillogást és nevetést hozott az életünkbe. (...) Reggeltől késő estig üldögélt velünk, és mesélt, jó tündérekről, jó gyerekekről, és gyakran a romániai olajkutakról. Csüggtünk a szavain, lógtunk rajta, szorongattuk a kezét, féltünk, hogy otthagy minket” – írta Szőke Szakáll a Vonósnégyes Casablancában című, egyszerre humoros és megható önéletrajzi regényében. Bármennyire is ragaszkodtak hozzá a gyerekek, Emma néninek mennie kellett, ezért összecsomagolt és elindult, ám mivel lekéste a vonatot, visszajött, és végleg velük maradt. Előbb hozzáment testvére özvegyéhez, majd két gyereket szült neki.

Emma néni rengeteg boldogságot hozott a háztartásba, sosem hagyta szomorkodni a gyerekeket. A családi idillnek az apa váratlan halála vetett véget. A családfő pénztelenül halt meg, ám Emma néni a legnagyobb szegénységben is szeretettel és odaadással nevelte tovább a hét gyermeket. Kölcsönösen imádták egymást, nem tett különbséget a vér szerinti és mostohagyermekei között.

Gärtner Sándor először egy ballagási ünnepségen, a kis gömböc meséjével nevettette meg a közönséget. Még középiskolás volt, amikor postán elküldte egyik humoros szerzeményét az egyik ismert budapesti komikusnak, aki öt koronát fizetett a kupléért. Ezután újabb és újabb vicceket, humoreszkeket, bohózatokat és tréfákat gyártott és értékesített, immár Gerő Jenő néven. Esténként eljárt meghallgatni a saját szövegeit a revüszínházba, ahová munkája miatt ingyen járhatott, az igazgató ugyanis meghagyta a jegyszedőknek, hogy Gerő úr,

az a fiú szőke szakállal

díjtalanul látogathatja az előadásokat.

Egy alkalommal egy zenekiadótól hívták a színházat, és azt tudakolták, ki írta a legújabb daluk szövegét, ugyanis ki szeretnék adni. Csak a portás volt az irodában, aki jobb híján Szőke Szakállként hivatkozott a szöveg szerzőjére. A kotta később ezzel a névvel került a boltokba is. Így lett Gerő Jenőből Szőke Szakáll, majd később, az Egyesült Államokban S. Z. Sakall.

Rövidesen egy bankban kezdett el dolgozni, az itteni élményei ihlették egyik legismertebb munkáját, a Vonósnégyest is, amely aztán a Kárpátaljáról származó Salamon Béla karrierjét is beindította. (Tőle, mármint Salamontól, származnak többek között a „Vigyázz Malvin, jön a kanyar”, a “Ha én egyszer kinyitom a számat” és a “szintén zenész” fordulatok.) Salamon aztán élete végéig megkapta az előadás jogát Szőke Szakálltól, a Vonósnégyes pedig a hazai kabaréirodalom egyik legtöbbet játszott darabja lett, bár ma már a legtöbben inkább Gálvölgyi János és Kern András változatát szokták ismerni.

A bankban töltött évek alatt történt az is, amikor egy alkalommal váratlanul megjelent a munkahelyén a Monarchia-szerte rendkívül népszerű komikus, Gyárfás Dezső, a duci Gyafi, mert több kuplét is rendelt tőle, ám mivel Szakáll már hosszú ideje nem jelentkezett, maga nézett rá a fiatalemberre. “Lejjebb csúsztam a székemen, hogy Gyárfás észre ne vegyen. Kínos lett volna, ha meglát. A bankban nem tudtak írói tevékenységemről, a budapesti éjszakában pedig nem tudták, hogy banktisztviselő vagyok. (...) Az íróasztalomon volt egy nagy doboz gemkapocs. Szándékosan lelöktem, aztán lekuporodtam a földre, hogy összeszedegessem. Gyárfás belépett. Egyenesen az én íróasztalomhoz tartott. Odaérve megállt, nem tudta, hová tűntem. Majd lehajolt, és összecsapta a kezét.

– Azt tudtam, hogy nem egészen normális – vigyorgott. – De most már látom, hogy komplett őrült. Várom az új számokat, maga meg itt ül a földön, és bolhákat fogdos.

Ferenc József felkacagott

Az első világháború alatt őt is besorozták, ekkor találkozott Ferenc Józseffel, akinek a tiszteletére Pozsonyban nagy ünnepséget szerveztek. Szőke Szakáll szerette volna, ha a király is gyarapítja aláírás-gyűjteményét, ezért ennek szentelt könyvecskéjét a pozsonyi polgármesterre bízta, aki a műsor után az uralkodó közelébe férkőzhetett. Ferenc József örömmel teljesítette a kérést, de mivel közben befutott a hintója, a katona-színész könyvecskéjével a kezében távozott, ám jelezte, hogy személyesen szeretné azt visszaadni a gazdájának.

Szőke Szakállt azonnal Bécsbe rendelték, ahol Ferenc József másnap reggel fogadta. Az uralkodó főleg a színházi karrierjéről faggatta, és azt is megkérdezte, mit szeret a legjobban a pályájában. Szőke Szakáll csak annyit felelt, hogy a kolléganőit. A császár nevetett. Legalábbis a sztori szerint, Szőke Szakáll történeteit ugyanis gyakran kell fenntartásokkal kezelni, nem tudni pontosan, hol válik el a valóság a humoros fantáziától.

Magánéletéről is keveset tudni, önéletrajzában sem sokat árul el. Első házasságának például csak néhány sort szentel az önéletrajzában. Jó barátja, Grossner Gyuszi húgát vette el. “Grossner Giza csodálatos feleség volt. Szegény drágám, sokat szenvedett. Súlyos beteg volt. Tisztességes szülei már a házasságkötés előtt megmondták, hogy beteg. Hogy kisgyerekkora óta nagyon gyönge a szíve. A mamája gyakorlatilag azt tanácsolta, ne vegyem feleségül. Szegény, drága Gizám korán itt hagyott minket.”

Két év özvegység után, 1920. augusztusában vette el második feleségét, Kardos Annát, Bözsit, aki a Royal Orfeum titkárnője volt. Vele folytatta életét Ausztriában, Németországban, Hollandiában, majd az Egyesült Államokban is. “Milyen kár, hogy Emma néni és Bözsi nem találkozhattak! Imádták volna egymást” – írta életrajzában, amelynek szintén elég hihetetlen története van. Önéletírása az ötvenes években jelent meg Londonban, természetesen angolul, Tábori Pál (Paul Tabori) fordításában,  ám mivel az eredeti magyar kézirat elveszett, az angol változatot kellett visszafordítani (ez Gálvölgyi Judit munkája volt), így hatvan év után jelenhetett meg először magyarul a könyv.

A Führer nem nevetett

Szőke Szakáll feleségével egy vendégszereplés miatt érkezett Bécsbe. Itt futott össze gyerekkori barátjával, Kertész Mihállyal is (pár év múlva Michael Curtiz, korábban még Kaminer Manó), aki akkor épp a Szodoma és Gomorát forgatta a városban. “Akik itt legendákat mesélnek Misi egzotikus angol kiejtéséről, csak hallották volna őt németül beszélni! No és? Akkor is a világ legnagyobb rendezője.” A forgatáson látottak meghozták Szőke Szakáll kedvét a filmezéshez, majd rövidesen fel is fedezte magának az osztrák és a német filmgyártás.

Berlinbe a Nelson Színház meghívására érkezett, ahol a VIII. Albert című egyfelvonásos egyik előadása után felkereste a német filmgyártás fellegvárának számító UFA igazgatója. Előbb forgatókönyvíróként alkalmazták, csak később engedték szerepelni. “Az első német hangosfilm nyitott számomra utat a filmezéshez. Ebben Bolváry Géza, a briliáns magyar rendező segített nekem. Első filmem a mesésen sikeres Szívek szimfóniája volt. Szerepelt benne Oscar Karlweiss, Willy Forst meg egy csomó nagy sztár. Azután következett dr. Székely Vilmos filmje – életem első nagy szerepe. Attól fogva nem volt megállás. Még Richard Oswald sem kerülhette el a sorsát. Több filmet forgattunk együtt. Ő volt a producer és a rendező, én az író és a színész.”

Közben színházi szereplései után, 1927-ben a Boulevard Theater igazgatója lett, valamint saját filmes céget is indított. A sztori szerint amikor Gogol A revizor című munkája nyomán készült filmjüket mutatták be Münchenben, Hitler is jelen volt, de nagyon nem tetszett neki, amit látott. “A végén nem tapsolt, és dühösen hagyta el a filmszínházat. Én sem voltam a filmtől elbűvölve, de én nem rohantam ki.

Bözsivel sétáltunk a sötét, néma utcán a szállodánk felé. Hirtelen valaki rám kiabált a túloldalról mérges, rekedt hangon. (...) – S-S-S-Sakall! S-S-S-Sakall! – Bözsi szólt, hogy álljak meg. Hitler volt az. – Nem szégyelli ezt az ostoba, bárgyú filmet? – kérdezte durván. – Sajnálom az időt, amit rápazaroltam.

Bözsi elsápadt, és azt mondta, minél előbb hagyjuk el Németországot, mert ha Hitler hatalomra kerül, bosszút áll majd rajtam A revizorért.”

Ezen a ponton azonban ismét nem győzöm hangsúlyozni, hogy Szőke Szakáll visszaemlékezéseit nem árt némi távolságtartással olvasni.

Bárhogy is történt a találkozás (vagy megtörtént-e egyáltalán), Hitler aztán tényleg hatalomra került, ezért a pár jobbnak látott csomagolni. Nem véletlenül, hiszen az antiszemita propaganda egyre veszélyesebbé vált, a nemzetiszocialisták lapja, a Völkische Beobachter például azt írta: “Jó húsban lévő zsidók, mint Szőke Szakáll, gyanús vígjátékokban működtek, ezt a zsidó közönség lelkesen ünnepelte, miközben a német lakosság riadt aléltsággal kényszerült nézni a zsidó zsibvásárt.”

A házaspár ismét Bécsbe költözött, ahol újabb filmszerepek következhettek, itt szerepelt például Darvas Lilivel a Baskircsev Mária szerelme című filmben, valamint egy rádiójátékban is szerepet kapott. Ám rövidesen Bécs is megváltozott. “Megjelentek a különböző színű ingek, itt-ott felbukkant egy-egy zászló. Ezt már ismertük. Mi már mindent tudtunk, mielőtt a bécsiek rájöttek, hogy mi fog történni. A dolgok annyira a séma szerint ismétlődtek, hogy szinte unalmas volt.”

Bécs után Amszterdam következett, ahol a Willy Rosen vezette emigránskabaré tagja lett. Rosen maga is a származása miatt hagyta ott hazáját. A kabaré addig működhetett, amíg Hollandiát meg nem szállták a nácik, ekkor azonban Rosent deportálták, aki a halál árnyékában még tábori színházban szerepelt Max Ehrlich irányítása alatt, majd a Westerbork átmeneti táborból Auschwitzba vitték tovább, ahol egy gázkamrában vesztette életét 1944 októberében.

Amerikában mindenünk megvolt

Szőke Szakáll azonban még időben meg tudott menekülni. 1939 májusában Rotterdamból kelt át az óceánon. “A nagy tengerjáró rakománya a bizonytlanság volt. Az utasok kilencven százaléka emigráns volt. Mindenki azon törte a fejét, hogyan lesz, milyen lesz odaát.” A Nieuwe Amsterdam hat nap után kötött ki Hobokenben. Felesége közeli rokona lett a szintén magyar, és szintén a zsidóüldözések elől elmenekült Joe Pasternak producernek, akinek a révén több hollywoodi produkcióban is szerepelhetett, pedig jóformán nem is beszélt angolul, első szerepét például fonetikusan biflázta be. 

Bár egyes cikkek szerint Kardos Ann a producer húga lehetett, az IMDb és több más forrás szerint azonban Szőke neje Pasternak sógorának, az 1953-as Small Town Girlt rendező Kardos Lászlónak (aka: Leslie Kardos) volt a testvére. Az önéletrajz arról ír, hogy az örökké rohanó Pasternak egy alkalommal megállította Szakállt, és azt mondta neki: "Kedves Jani, röviden mondom el, mert – mint tudod – nincs sok időm. Van egy húgom, a feleségednek meg van egy öccse. Mi lenne, ha ők ketten... Csak annyit mondj, igen vagy nem. Sajnos rohannom kell." A színész igent mondott, a producer pedig elrohant. Nem sokkal később Leslie Kardos valóban elvette Lenkét, Pasternak testvérét.

Az összenőtt család ügyesen helyezkedett az amerikai filmiparban, viszonylag beszédes például, hogy a Kardos által rendezett Small Town Girl producere Pasternak volt, Sakall pedig szerepelt benne. Sőt, Szőke Szakáll már Kardos 1935-ös, Barátságos arcot kérek című filmjében is főszerepet játszott, amelyben Szörényi Éva, Ráday Imre, Bilicsi Tivadar és Páger Antal is szerepelt. Szőke az ugyanebben egy ugyanebben évben megjelent, másik Kardos-filmben, a Négy és fél muskétásban, valamint az egy évvel korábbi, Helyet az öregeknek című filmben is játszott, bár ezen Kardos még vágóként dolgozott.

Megmosolyogtató kiejtése ellenére Szőke számos amerikai produkcióban feltűnhetett, amelyekben főleg karakterszínészként alkalmazták, így többek között olyan filmes legendákkal forgathatott, mint Errol Flynn, Gary Cooper, Doris Day, Nat King Cole, Judy Garland és lánya, Liza Minnelli. Leghíresebb szerepében a Casablanca egyik legszerethetőbb figuráját (Sam, a zongorista mellett; Dooley Wilson alakításában) Carl főpincért alakította, Humphrey Bogart és Ingrid Bergman mellett. Ezzel örökre beírta magát a filmtörténelembe.

A Casablanca mellett egy másik Oscar-díjas filmben, a szintén 1942-es Yankee Doodle Dandy című Kertész-filmben is játszott, valamint Irving Cummings The Dolly Sisters című filmjében is szerepelt, ami végül nem nyert Oscart, csak jelölték a zenéje miatt. Sikereit természetének is köszönhette, kollégái szívesen dolgoztak vele, hiszen az életben is épp olyan imádnivaló karakter volt, mint a filmjeiben. Híres tokarázását a nézők és a filmesek egyaránt imádták. Egyik filmjében péket alakított, akinek boltjába váratlanul vevő érkezett, mire a gondolatiba merült üzletvezető hirtelen felkapta a fejét. A forgatáson ennél a jelenetnél előbb a rendező, majd később az egész stáb fuldokolni kezdett a nevetéstől. Szőke Szakáll nem értette a helyzetet. “Később Koster elmagyarázta, hogy amikor hirtelen rántom fel a fejemet, a tokám rázkódni kezd, és ez nagyon mulatságos. Kipróbáltam tükör előtt, és egyáltalán nem találtam mulatságosnak. Egy későbbi jelenetben őrizetbe vett a rendőrség. Kétségbeesésemben a kezembe kellett temetnem az arcomat. Ismét nagy volt a nevetés. A technikusok a vállamat lapogatták, és dicsérték a humoromat. Ekkor már én is boldog voltam.” A stábban állítólag egy magyar pincér is dolgozott, aki látva Szakáll örömét, odament hozzá és figyelmeztette, hogy inkább ne örüljön annyira, Hollywood természete ugyanis olyan, hogy most aztán egy életen keresztül rázhatja a tokáját a filmeken. És így is lett, bár a Casablancában szerencsére megúszta ezt.

Szakáll és felesége jól élt Amerikában, ahol idővel a Cuddles becenév is ráragadt. “Csöndes, kiegyensúlyozott életet éltünk. Mindenünk megvolt, mint a született amerikaiaknak. Volt bádogosunk, szabónk, szűcsünk, ingatlanügynökünk – mindenünk, amire szükségünk volt.” A hasát szerető színésznek azonban az Egyesült Államokban is hiányoztak a magyar ízek, nem találta elég ízletesnek az ottani ételeket, ezért nem szívesen evett a stúdió étkezdéjében. Szobalányuk, Ruby gyakran főzött gulyást neki, amit aztán a felesége hozott be számára a forgatásokra.

A második világháború után felmerült, hogy Szakáll és felesége esetleg visszatérnek Magyarországra, ekkor azonban már nem volt kihez. A zsidóüldözéseknek számos rokonuk és szerettük áldozatul esett.

Nem politikai okból ölték meg őket, nem is vallási okokból, csak azért, hogy lehúzzák az ujjukról a gyűrűt, kizsebeljék őket, beolvasszák fogaikból az aranytömést. (...) Ki hinné el, ha azt állítanám, hogy mindannyian bárányhimlőben haltak meg?

Szőke Szakáll 1955 februárjában, tíz nappal a 72. születésnapja után hunyt el hollywoodi otthonában. Halálát szívroham okozta. Utolsó filmje, a The Student Prince az ezt megelőző nyáron került az amerikai mozikba, a producere ennek is Pasternak volt. A színész sógornője, Kardos Lenke szerint Szőke ugyan sokfelé megfordult a világban, de kizárólag Amerikában érezhette magát otthon, az állampolgárságát igazoló papírokat pedig minden vendége számára jól látható helyen, a kandallópárkányon tartotta. Szőke Szakállt a Los Angeles-i Forest Lawn temetőben helyezték nyugalomra, ahová később a Casablanca rendezőjét, Michael Curtizt és főszereplőjét, Humphrey Bogartot is temették.

Szőke Szakáll önéletrajza, a Vonósnégyes Casablancában – Életem Ferenc József császár, Adolf Hitler és a Warner Brothers uralma alatt a K.u.K. könyvkiadó gondozásában jelent meg magyarul, 2015-ben.