A budapesti Vízivárosban játszódik a legújabb, magyar fiatalokról szóló film. Moll Zoltán rendező-forgatókönyvíró filmjét februárban három alkalommal lehet majd megnézni az Art+ Cinemában.
Elkészült egy előzetes is, amiből túl sok minden nem derül ki a történetről, viszont a szereplőkre (Vajda Milán, Kurta Niké, Dömötör András), illetve a budai helyszínekre is vethetünk egy pillantást. Az IMDb-n található leírás szerint a főhős, Igor először érkezik Magyarországra azután, hogy külföldre költözött. Miután a látogatása nem a terv szerint alakul, elbizonytalanodik, hogy egyáltalán miért is jött haza, és meddig kellene maradnia.
Moll Zoltánnak ez a rendezői bemutatkozása, korábban asszisztensként dolgozott például Tarr Béla A londoni férfi című filmjén, illetve dolgozott a részben Magyarországon forgatott amerikai sorozaton, a Painkiller Jane-en is.
Azt nem tudjuk, hogy a filmből lesznek-e később vetítések, de az biztos, hogy február 6-án délután 3 órakor a színészek társaságában lehet megnézni a filmet. További információkat itt lehet találni.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ne maradjon le semmiről!