Űrlényinvázióval küzdhet meg Batman a haverjaival
További Cinematrix cikkek
- Több mint 30 éves pályafutása alatt most először jelölték Golden Globe-ra Pamela Andersont
- Nicole Kidman az új filmjéről: Volt, amikor úgy éreztem, az sem érdekel, ha sosem érnek hozzám többé egész életemben
- Egy hónap sem telt, de már több mint 300 ezren látták ezt a magyar filmet
- Perverz módon kínozza a nézőket a Netflix sorozata, és nem is szégyelli magát miatta
- Hollywood mindig is a férfiak játszótere volt, és úgy tűnik, az is marad
A DC-nél úgy döntöttek, hogy megpróbálják kicsit összekapni magukat, és csinálnak valami hasonlót, mint amit a Marvelnek sikerült soha le nem álló pénzgyárrá varázsolnia. Ehhez volt első lépés a katasztrofálisan rossz Batman Superman ellen, majd jön 2017-ben a DC univerzum nagy dobása, a Justice League, aminek szombaton adta ki első rendes előzetesét a Warner Bros, amiből már ki is derült végre valami (az előző lightosabb itt).
Azt mondjuk ügyesen csinálták, hogy a trailer előtti napokban mindenki kapott egy kis felvezetőt, hogy jobban képbe kerüljön mindenki, ki is az az Aquaman, mi a hátamat akar itt a bagázst összerántó Batman, meg tudjuk, miért kék a Villám tradicionálisan sárga villáma (a nagy fenéket, ezt sosem fogjuk megtudni, de nyilván azért, mert a sárga túl élénk a DC szuperdarkos víziójához), gyönyörködhettünk Wonder Womanben, és megnézettük, hogy Cyborg mekkora Vasember-light.
A 2,5 perces videó alapján négy dolog biztos:
- a DC köti az ebet a karóhoz, és ez is nagyon sötét lesz,
- de legalább már némi humort fel lehet fedezni a dolgokban (az egyébként már a Wonder Womanben is lesz remélhetőleg),
- megérkeztek a Superman Batman ellenben még csak látomásban megmutatott űrlények (Parademonok), tőlük kell majd megmenteni a világot,
- Superman békésen alszik valahol (vagy épp Thor szobatársának álcázza magát...), bár úgyis feltűnik majd a filmben ugye.
Ha azt veszem, hogy ez lenne a DC – meglehetősen kései – válasza a Marvel Bosszúállókjára, akkor nagy a baj, mert az első Avengers-trailertől konkrétan a plafonon ugráltam, ez után meg még azon is el kellett gondolkodnom, ér-e annyi energiát az egész, hogy a távirányítóval újra elindítsam a trailert még egy megnézésre a tévén :(
Na, azért hogy jót is mondjak, a megaharcjelentnél látszik, hogy a Warner nem sajnálta a pénzt, Jason Momoa piszok jó Aquaman lesz, Ben Afflecket nézve pedig szinte már rosszul is érzem magam, hogy válságban a következő Batman-film. Csak legyen elég vászon Afflecknek, Gadotnak, Momoának, Ezra Millernek, Ray Fishernek (ők ugye címszereplők), és akkor még ott van Amy Adams, Amber Heard, Jeremy Irons, J.K. Simmons, Willem Dafoe ÉS Henry Cavill is.
Így jönnek egyébként a DC-univerzum filmjei:
- 2017. június 2. – Wonder Woman
- 2017. november 17. – Justice League
- 2018. december 21. – Aquaman
- 2020. április 3. – Cyborg
A Flash 2020-ban jön, de pontos bemutatója nincs még, a Ben Affleck-féle The Batman pedig egyelőre parkolópályára került.
Ne maradjon le semmiről!