Miközben már mindenki tűkön ülve várja az Alien: Covenant premierjét, megjelent egy másik Alien-film a mozikban. Az Élet készítői nem is tagadják, hogy sok más legendás sci-fi mellett az Alien-filmek is inspirálták őket. Inspirálták. Milyen szép szó, kár, hogy nem teljesen fedi a valóságot. Az Élet ugyan szinte egy az egyben lenyúlja az Alien sztoriját, így aki látta ezt a filmet, vagy látott már életében háromnál több másik sci-fit vagy horrort, annak az ég világon semmilyen meglepetést nem fog okozni. És ezen az sem változtat, hogy alapvetően tisztességesen van összerakva, jó színészekkel, látvánnyal.

Hollywood régóta küzd az eredeti történetek hiányával, ennek köszönhető a tömérdek remake, reboot és folytatás, egy hete például a Mátrix remake/reboot tervével borzolták a kedélyeket. Mi is sokszor siránkoztunk emiatt, de a helyzet hosszú ideje változatlan. Az viszont újdonság, hogy egy korábbi történet újraforgatását teljesen új sztoriként adják el csak azért, mert csináltak néhány árnyalatnyi változtatást rajta. Márpedig a Deadpool forgatókönyvírói, Rhett Reese és Paul Vermick éppen ezt tették. Ne tévesszen meg senkit a személyük: az Életből fájdalmasan hiányzik a Deadpool humora.

Adott egy, a lehető legkorrektebben összerakott űrhajós csapat: van köztük orosz, japán, amerikai, férfiak, nők, feketék, fehérek, és még egy mozgássérült is akad. Befognak egy talajmintát a Marsról, amiben élő sejtet találnak. Végre megvan, amire az emberiség olyan régóta vár, bizonyíték arra, hogy van élet a Földön kívül. Ráadásul a Calvinnek elnevezett lény fejlődik, növekszik, okosodik. Míg a Rebecca Fergusson által alakított űrhajós a legénység bizonságát tartaná a legfontosabbnak, addig a Calvinbe egyre jobban beleszerető biológus (Ariyon Bakare) szeme előtt már csak az lebeg, hogy milyen hatalmas lehetőség ez az emberek számára. Naná, hogy Calvinről egy idő után kiderül, hogy egyáltalán nem olyan jó fej, mint azt az űrhajósok hitték, és szépen elkezdi egyesével levadászni a társaságot.

Ryan Reynolds játssza a laza, jó fej csávót, ahogy azt egyébként is szokta, Rebecca Fegusson az aggódó stréber, a legjobban még Jake Gyllenhaal járt, neki ugyanis jutott egy minimális háttérsztori. Ő az, aki azért van fenn az űrben immár majdnem rekordideje, mert totálisan elege van az emberekből. Korábban katona volt Szíriában, és esze ágában sincs visszatérni a Földre “a nyolcmilliárd seggfej közé”. Hát persze, hogy ő teszi majd legnagyobb erőfeszítéseket az emberiség megmentéséért.

Ha van valami, amiben némileg újat hoz az Élet, az a mód, ahogy Calvin elintézi az űrhajósokat. Bár ő maga messze nem olyan lenyűgöző látvány, mint amilyenek Ridley Scott szörnyei, még csak nem is olyan különös lény, mint amilyeneket az Érkezésben láttunk, de legalább rendkívül kegyetlen. A film a sci-fikben szokatlanul undorító részletgazdagsággal mutatja be Calvin ténykedését az elkapott űrhajósokon. Az űrhajón menekülős-bujkálós részek többek között emiatt is működnek, annak ellenére van feszültség a filmben, hogy nagyjából tudjuk, mi fog történni.

Nem emiatt nem ér fel nemhogy az Alien-filmekhez, de a közelmúlt sci-fijeihez, a Gravitációhoz (ebből is jócskán nyúltak a forgatókönyvhöz), A csillagok közötthöz vagy az Érkezéshez. Hanem azért, mert ezekben a filmekben megvolt az az érzelmi, intellektuális többlet, ami ebben nincs. Teljesen rendben van persze, ha egy film csak simán ijesztgetni akar. De az Élet mégiscsak feldobott pár érdekes kérdést, hogy aztán mindet otthagyja kifejtetlenül. Helyenként egész izgalmas, de egy percig nem gondolkodtat el, és a szívet is hidegen hagyja. De semmi baj, már csak két hónap az Alien: Covenantig.