Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMNagyon látványos a Páncélba zárt szellem, csak a lényeg hiányzik belőle
További Cinematrix cikkek
- 120 nőt gyilkoltak meg Olaszországban
- Andrew Haigh rendezi a Leonardo da Vinci-filmet a Universalnak
- Meg lehet szakadni a röhögéstől Ryan Gosling új akcióvígjátékán
- Dwayne Johnson állítólag irtó taplón viselkedett új filmjének forgatásán
- Aki nem bírja a keménykedést, ezt az új sorozatot messzire kerülje el
Kevés elátkozottabb filmadaptáció volt az elmúlt évben, ami annyi negatívumot kapott már megjelenése előtt, mint a Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell, továbbiakban GitS). Hatalmas, komplikált, sok szempontból teljesen indokolatlan whitewashing-balhé már előre beárnyékolta az egész produkciót, és akkor arról nem is beszéltünk, hogy a japán mangákra, animékre épülő amerikai filmek eddig vagy hatalmasat buktak, vagy hosszú évek óta képtelenek kimászni a fejlesztői gödörből. Mindezek ellenére a GitS lazán a legjobb a maga műfajában, még ha a keményvonalas rajongók teljes joggal akadnak ki azon, hogy az új film pont a lényeget felejtette ki teljesen.
Valahol egészen csodálatos, hogy a Ghost in the Shell amerikai adaptációja egyáltalán elkészült. A jogokat még 2008-ban vette meg a DreamWorks és Steven Spielberg, és hosszú évek szenvedései után sikerült eljutniuk oda, hogy nemcsak leforgatták a filmet, hanem egész erős szereplőgárdával, fantasztikus látvánnyal, és minimum közepes színvonallal cáfoltak rá arra, hogy a videojáték-adaptációk mellett a japán produkció átvétele a másik mumusa Hollywoodnak. Az már egészen más kérdés, hogy valószínűleg a film megítélésén maradandó károsodást okozott az a meglehetősen összetett whitewashing balhé, aminek részeként emberek ezrei őrjöngtek a neten, hogy az eredeti történetben japán Motoko Kusonagit miért egy fehér amerikai, Scarlett Johansson alakítja. Erről mi is írtunk egy átfogóbb anyagot, tessék elolvasni, mert itt nem térünk ki rá bővebben.
Cyberpunk's Not Dead
Ennyit ér
Index: 7/10, az eredetit ismerve 5/10
IMDB: 6,8/10
Metacritic: 62%
Rotten Tomatoes: 67%
A Ghost in the Shell eredetileg egy japán manga (aminek a címét a magyar származású Arthur Koestler Szellem a gépben című könyve ihlette), aminek első része 1989-ben jelent meg Maszamune Sirónak köszönhetően, majd később még több sorozatot megért, mire 1995-ben elkészült belőle az első egész estés anime. A '95-ös animációs filmnek köszönhetően a Ghost in the Shellt máig minden idők legjobbjai között tartják számon mind az anime, mind a cyberpunk műfajban. A GitS-ből azóta készült több sorozat, videojáték és anime, ez az első élőszereplős feldolgozás, bár a franchise hatása komolyan érezhető Wachowski testvérek (Mátrix-trilógia), Alex Proyas (Dark City), Alex Garland (Ex Machina), vagy akár Steven Spielberg (A.I.) és James Cameron (Avatar) filmjein.
Ugyan rengeteg spinoff és folytatás készült, az alapműnek mégis csak a '95-ös animét kell tekinteni, ami nem csak látványban és zenében volt egyedi, hanem már az alapsztorija sem volt szokványos. Adva van egy jövőben játszódó világ, amiben az emberiség már képes technológiai megoldásokkal javítani a fizikumán, tudásán, látásán, érzékelésén és minden máson. Ebben az állatira fejlett, már-már kiborgi világban az alkotók olyan témákat feszegetnek, mint a mesterséges intelligenciának kijáró emberi jogok, az ezzel kapcsolatos politika, ember és robot közti határvonal elmosódása, és az, hogy lehet-e lelke egy gépnek. Nem véletlenül tartják mesterműnek az animét, ami minden fronton valami egészen magas színvonalat képvisel, miközben rendkívül fontos filozófiai kérdéseket feszeget, amikre akár már a közeljövőben választ kell adnia az emberiségnek.
Iszonyatosan erős kettősség lett úrrá rajtunk, amikor vége lett a filmnek. Teljesen egyértelmű, hogy az alkotók nem tudták eldönteni, hogy csak egy brandet vesznek meg, amin belül önálló történetet akarnak elmesélni, vagy csak megpróbálják kiszolgálni az egyébként nonstop kielégületlen rajongók igényeit. Végül jó láthatóan a legrosszabb mellett döntöttek, és megpróbálkoztak az aranyközépúttal, aminek az lett a vége, hogy a GitS a japán eredeti kedvelőinek végtelenül lebutított, a teljesen mezei nézőknek pedig biztosan nem jönnek át azok az utalások, amikre akkora hangsúlyt helyez a film.
Az alaphelyzet annyiban megegyezik, hogy itt is a jövőben vagyunk, Scarlett Johansson egy kiborg hadnagyot alakít, akinek az egész teste gép, és a 9-es Szekció nevű csoporttal kifejezetten kiberbűnözőkre és hacker szakosodtak. Az itteni világban emberek millió használnak valamilyen technológiai augmentációt, az agyuk össze van kötve a nagy közös hálózattal, vagy egyszerűen csak mechanikus májat ültetnek be maguknak, hogy minden nap zárásig vedelhessenek a kocsmában különösebb mellékhatások nélkül. Aztán felbukkan egy veszélyes hacker, aki egy olyan láncreakciót indít el, ami kihatással van mind főhősünkre, a különböző rendőri egységekre, az átlagpolgárok életére és később komoly etikai kérdéseket vet fel a kiborgokkal kapcsolatban. Nagyjából ennyi, már így is kicsit spoileresek voltunk, de legyen elég még annyi, hogy a történet túlnyomó részének semmi köze a '95-ös filmhez. És ez azért furcsa, mert közben egyes jelenetek, beállítások és párbeszédek kockáról kockára olyanok, mint az eredetiben.
Ez a kettősség a megfelelő háttéranyaggal rendelkező nézőknek biztosan óriási csalódást jelent, és egyáltalán nem lep meg, hogy a legtöbben ezt beleszámolják a kritikába. Való igaz, a mély filozófiai rész szinte teljesen kiveszett a GitS-ből, ironikus módon pont a szellem hiányzik belőle, amit páncélba zártak. De közben igenis van szó arról, hogy Scarlett Johansson a léte elviselhetetlen nehézségén vívódik, és folyamatosan megkérdőjelezi saját emberi mivoltát, miközben az egyik pólus igyekszik ezeket a gondolatokat elhessegetni, a másik meg pont ráerősít. Sajnos maga Johansson hiába alkalmas fizikailag a szerepre, egyszerűen fogalma sincs arról, hogy egy robotikus ember hogyan mozog, hogyan reagál, és ebből a szempontból a "csak tévés" Westworld alig ismert szereplői simán rávernek jó pár kört.
Nincs mit a páncélba zárni
A téma mélységének ilyen szintű kiaknázatlansága annyira rányomja a bélyegét a filmre, hogy a legtöbben valószínűleg hajlamosak lesznek elmenni amellett, hogy a GitS egyáltalán nem rossz. A látvány egészen elképesztő, az elmúlt évek egyik legjobb urbánus sci-fije, ami tökéletesen aktualizálja a cyberpunk műfaj sajátosságait. Mindössze egyetlen dologba lehet belekötni, de ez meg inkább általánosan igaz minden új és drága filmre. A színek, hol a fenében vannak a színek? Hogyan lehet az, hogy 20 évvel Az ötödik elem után még mindig nem mernek a modern sci-fik élénk színekhez nyúlni, és miért kell az átkozott Power Rangerstől a DC szuperhősein keresztül az összes mai filmnek metálszürkének, metálkéknek és metálfeketének lenni? Az elején ez kifejezetten zavaró, de annyira aprólékosan ki van találva és meg van mutatva a város, hogy megszokjuk, és még így is elkezdjük értékelni a látványt. Johansson társai és a többi szereplő technológiai augmentációi fantasztikusan néznek ki, a CGI úgy általában a legmodernebb, amit manapság látni lehet.
Viszont hiába Clint Mansell, még ő sem tudja megközelíteni Kendzsi Kavai ikonikus filmzenéjét, arról a szégyenről nem is beszélve, hogy a tortadobáló EDM-bohóc, Steve Aokival képesek voltak egy simán börtönbüntetést érő remixet is készíttetni, amire az ég egy adta világon semmi szükség nem volt. Mondjuk a zene igazából fel sem tűnik, ellenben az sokkal inkább, hogy mennyire jók a mellékszereplők. Pilou Asbæk tökéletes Batou szerepében, Michael Pitt karaktere az egész film legerősebb figurája, és az egyetlen jelenet is hozzá kötődik, ahol komolyabb színészkedést látni, de akár a rendezőként legendás Kitano Takesit (Tűzvirágok, Zatoichi) is lehetne mondani, bár az még mindig nem tiszta, hogy miért ő az egyetlen, aki japánul beszél, miközben mindenki más angolul.
Ugyan a sztori egyszerűbb lett, a készítők mindent kihoztak belőle. Köze nincs az eredeti zsenialitásához, de a Cutter nevű kartonpapír főgonoszon kívül egyáltalán nem kiszámítható a történet. Van íve, keretbe van foglalva a főhős múltja, jelene és jövője, és némileg még a gép kontra ember kérdéskört is megkapargátják. De ettől még
amit akár még 3D-ben is érdemes megnézni, de szigorúan olyanokkal, akiknek fogalma sincs az egészről. A Ghost in the Shell azt bebizonyítja, hogy igenis lehet japán animékre épülő hollywoodi szuperprodukciót csinálni, ami nem annyira hányadék, mint a Dragon Ball-film, de közben nem magyarázza túl a fiktív helyszíneket, idősíkokat, szereplőket. Addig a Ghost in the Shell megmarad egy egész jó, de közel sem zseniális sci-finek, amit simán érdekes megnézni egyszer, de tilos nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki csak azért, mert rácsapták a termékre egy kultikus japán alkotás címét.
Ne maradjon le semmiről!