Régen rossz, ha a filmedet úgy tudja csak eladni a stúdió, hogy "a Gravitáció Oscar-díjas rendezőjének FIÁNAK filmje". Ez pont olyan gyanús, mint amikor azt olvassa az ember a plakáton, hogy "a stúdiótól, aminek a Halálos hajsza 6-ot köszönhetjük", vagy éppen azt, hogy "Robert Rodriguez ajánlásával". Az ilyesmit akkor veti be a marketingosztály, amikor a filmet lábon képtelenség eladni. A Desierto sajnos egy ilyen film, aminek reklámkampányával akkor sem jártak volna jobban, ha azt írják a plakátra, hogy "a The Walking Dead szadista főszereplőjének filmje", pedig ha van valami, amivel el lehet adni a minimálthrillert, az az egyik főszereplő, Jeffrey Dean Morgan neve.

Morgan rettentő szimpatikus külsejű pali, nagyon dögösen öregszik, őszes szakálla és haja mellé határozott, markáns arc és olyan orgánum párosul, hogy nincs, aki ellenállna a kumulált sármjának - ettől lesz veszélyes a The Walking Dead Negan nevű karakterének szerepében is, akit annak ellenére nehéz utálni, hogy két közönségkedvenc szereplő fejét is széjjelverte már baseballütővel. Az ördög országútja alcímmel súlyosbított Desiertóban Morgan egy önkéntes határvadász palit alakít a mexikói-amerikai határon, Texas-alsón, az ún. Badlandsben, ahová ember csak meghalni meg melózni megy, szórakozni nem nagyon, mert kősivatag van, meg kőszikla, meg kaktuszok és slussz.

A film meg arról szól, hogy egy rakás Mexikóból az USA-ba igyekvő szerencsétlennek nagyon-nagyon szar napja van, mert az őket szállító/csempésző teherautó lerobban a sivatagban, a csempészek meg közlik, hogy akkor ennyi pénzért ennyi járt, jobbra van Amerika, adios. A csoport elindul tökön-paszulyon át, vannak köztük idősebbek meg fiatalabbak, nők és férfiak, mind az ígéret földjét keresik, ahol a buditakarítás még mindig jobban fizet, mint otthon egy gyári meló, de jön Sam, és vadászik rájuk, mármint szó szerint.

A film másfél nap története 85 percben, amiben nem az a lényeg, kik a szereplők, hanem az, mi történik velük, mármint a szenvedésük, az, ahogy meghalnak. A forgatókönyvet író, és egyben a filmet rendező Cuarón nem foglalkozik azzal, hogy bármiféle hátteret adjon a karaktereknek, mindenki egydimenziós és a legősibb ösztönök irányítják őket, azaz a túlélés. Sam a saját, rettenetesen eltorzult koordináta-rendszerében a mexikói migránsokat az országát ellepő veszedelemnek tekinti, és saját eszközeivel (puska, emberölésre kiképzett kutya) harcol ellenük, "Ez az én hazám!" üvölti a semmibe, miközben 200 méterről sorban lövi ki a kétségbeesetten menekülő mexikóiakat.

Persze ez, mármint a sima céllövészet nem lenne elég egy filmhez, így a menekültek közül Cuarón kiemel egyet, a Gael García Bernal alakította Moisest, akivel majd Sam macska-egér harcot folytat a tökegyforma sziklák és kaktuszligetek között, hogy a végén legyen egyfajta befejezés is, bár szerintem az író-rendező nem igazán tudta, hogy mit kezdjen a film utolsó negyedével és biztos baszogatták már a stúdiótól is, hogy fejezze már be a forgatást, mert drága a külső helyszínen való meló. Sajnos ez nem sokat ront a filmen, mármint az összecsapott és kiszámítható befejezés, mert addig sem túl érdekes.

A főszereplőkkel nehéz azonosulni, bár Samből lehet, hogy a röszkei végeken, ott, ahol Irénke, az önkéntes határvadász is tevékenykedik, nemzeti hőst faragnának, szegény Moises sorsa meg, valljuk be őszintén, nem nagyon érdekli a nézőt. A két színész amit tud, kihoz a szerepből, a mellékszereplők közül a Tracker, azaz Nyomkereső névre hallgató kutya messze a legjobb, a film viszont lassú és szentimentális, meglepetésre, fordulatra, csavarra ne számítsunk, a cselekmény egyenes vonal mentén halad előre, és az egyik drámainak szánt csúcspontjának rugóját már a nyitójelenetben az arcunkba tolják, nehogy véletlenül meglepődjünk csak egy kicsit is.

A környezet sivár és unalmas, ráadásul tőlem aztán egy szikla köröül is forgathatták volna az egészet, annyira nem lehet tudni, hogy a tökegyforma sziklarakások között honnan hová igyekeznek a szereplők, a zene tolakodó, a kameramunka unalmas - ez egy középszerű, olcsó film, és nem több.