73 éves korában elhunyt Jonathan Demme, írja az IndieWire. Halálát egy családhoz közeli forrás szerint nyelőcsőrák és szívbetegség szövődménye okozta.
A rendezőt a rákja miatt először 2010-ben kezelték, ám a betegsége öt évvel később kiújult, az állapota pedig az elmúlt hetekben gyorsan rosszabbodott.
Demme olyan filmeket rendezett, mint A mandzsúriai jelölt, a Rachel esküvője, a Philadelphia - Az érinthetetlen, az 1991-es A bárányok hallgatnak pedig összesen öt Oscar-díjat hozott, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismeréseket.
Jonathan Demme szívesen dolgozott zenészekkel is: a Talking Headsről szóló Stop Making Sense minden idők egyik legjobb koncertfilmje, több filmet készített Neil Youngról, egyik utolsó munkája a Justin Timberlake + The Tennessee Kids című koncertfilm volt, illetve a nyolcvanas években egy ideig a Go-Go's énekesnője, Belinda Carlisle volt a barátnője.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!