Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÍgy kell hülyét csinálni mindenből és mindenkiből
További Cinematrix cikkek
- A ledér gyönyörűség engedett a kéjenc érsek csábításának
- A Netflix megcsinálta a saját Breaking Badjét, csak sokkal viccesebben
- A világ egyik legcsúfabb oldalát mutatja be ez az új Netflix-film
- Egy ültő helyünkben végigdaráltuk Stephen King kedvenc misztikus sorozatát
- Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje
Valahol mélyen mindannyian tudjuk, hogy a modern művészet humbug. Tudják a művészek, a kritikusok, a kurátorok, a múzeumigazgatók, a műtárgyvásárlók, az egyetemi hallgatók – és főleg az átlagemberek. Valószínűleg az előbb felsorolt legtöbb csoport be is vallaná ezt, sőt azzal vágna vissza, hogy ez a modern művészet lényege: hogy nincsenek korlátai, nincsenek szabályai, nincsenek formái, nincsenek útjai. Csak úgy van, és felismerjük, ha látjuk. Leginkább abból, hogy egy galériában látjuk viszont.
Jól tudja ezt Ruben Östlund is (Play, Lavina), aki legújabb filmjének főszereplője egy modern művészeti múzeum vezető kurátora. Christian Nielsen (akit a Hídból is ismert, hihetetlenül tökéletes nevű Claes Bang játszik) a The Square első jeleneteiben hebegve próbálja megmagyarázni egy amerikai újságírónak (Elizabeth Moss), hogy igen, az a pár hónapja tartott szimpózium a kiállítás-kiállításokról, az valójában egy teljesen értelmes dolog. A volt királyi palotából kialakított múzeum legújabb tárlata egy tucatnyi kupac murva, azzal a felirattal, hogy You Are Nothing, azaz semmi vagy. Amikor egy nap a takarítószemélyzet felporszívóz pár darabot belőle, Christian retteg, hogy majd fel kell hívni a biztosítót, és bejelenteni a károkat. De a kurátor már készül az új bemutatóra: a Square nevű installáció egy neonból kialakított négyzet a földön, ahol mindenkinek egyenlő jogok járnak. Az elképzelés szép, csak a probléma az, hogy annyira pozitív, képtelenség reklámozni.
De ez csak egy szál Östlund két és fél órás, szerteágazó, néha egészen fura kanyarokat vevő szatírájából, amiben kifigurázza a modern művészet mellett a felső középosztály fontoskodását, a politikai korrektséget, a hatalomban lévő férfiak groteszkségét és minden kellemetlen élményt, ami valaha két ember között lezajlott. Emiatt a Square kevésbé éri el a Lavina pontos, kíméletlen összpontosítását, amivel egy beszari apukát épített le folyamatosan a családja előtt, most a svéd rendezőnek sokkal több van egyszerre a tálcáján.
Pedig a Square tele van baromi vicces jelenetekkel: a film elején ellopják Christian telefonját és pénztárcáját, és mivel online tudja követni a helyzetét, elmegy egy lakótelepre a munkatársával, hogy minden egyes levelesládába bedobjon egy felhívást. Tudja, hogy van itt egy tolvaj, és ő szeretné visszakapni a cuccait. Úgyhogy megjelenik öltönyben és egy luxusautóban a panelház alatt, és nagyjából egy emelet után már ő is hülyeségnek tartja az egész ötletet, de végig kell csinálnia. Vagy ott van a múzeum támogatóinak vacsorája, ahol az étel előtt egy performanszművész szórakoztatná a közönséget. Na igen, de a művészetének lényege az, hogy gorillaként viselkedik, azaz rátámad mindenkire, aki egy rossz mozdulatot is tesz. Vagy ott van egy pokolian vicces beszélgetés, ahogy Christian és az amerikai újságíró szembesítik egymást az előítéleteikkel, de a beszélgetésüket mindig megzavarja egy széktoronyból álló installáció. És akkor már a Square végül elkészülő reklámkampányáról nem is beszéltem.
Östlund ráadásul mindent a lehető legszenvtelenebbül vesz fel, a kamerája még akkor sem nagyon mozog, amikor indokolt lenne, a szexben csak a furcsát, az emberi kommunikációból csak a bizarrt látja, a színészeiből pedig nagyon szeret hülyét csinálni. Valahogy úgy, mint a témájából.
Látszik, hogy a Lavina könnyen értelmezhető története után Ruben Östlund valami teljesen mást akart: ami nemcsak egy emberi sorsot, hanem egy emberi, sőt társadalmi állapotot közvetít, ami megmutatja azt, hogy milyen emberek vagyunk a lelkünk legmélyén, de még az állati ösztönön éppen hogy innen. Részleteiben sikerül is neki, a Square tele van maróbbnál maróbb jelenetekkel, de ezek a jelenetek sosem adnak ki egy akkora egészt, mint az eddigi filmjeiben. Hiába szerepelnek benne angol anyanyelvű színészek (Elizabeth Moss mellett a Drótból ismert Dominic West is kap két szórakoztató jelenetet), ez a filmje nem az lesz, amitől még nagyobb figyelmet fog kapni. De ha így folytatja, garantált a bérelt helye Roy Andersson után a legkényelmetlenebb jeleneteket mutogató skandináv rendezők listáján.
A Square idén moziforgalmazásba kerül Magyarországon.
Ne maradjon le semmiről!