A cannes-i vetítések alatt jönnek-mennek az emberek: bármekkora tisztelettel is adózik a Riviéra a filmművészet csúcstermékei iránt, ha valaki un egy filmet, vagy rájön, hogy inkább már sorba kellene állnia a következő vetítésre, simán kijön a film közepén. Ez hatványozottan igaz a kisfilmekre, ahol ha lemegy az a film, ami igazán érdekelt valakit, fogja magát és kijön két film közt.

Így volt ez a kisfilmek versenyének első blokkjában is: mire az utolsóként, negyedikként vetített magyar filmet elkezdték, már csak a kezdőközönség kb. háromnegyede volt bent. De ezt bánhatták, mert a blokk legjobb filmjéről maradtak le.

A Láthatatlanul című film ötlete a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanuló Szentpéteri Áron saját élményéből született. Még évekkel ezelőtt elment a barátnőjével a Láthatatlanul kiállításra, ahol a vakságot sötét szobákban, testközelből lehet megtapasztalni. Ezután viszont a barátnője elmesélte neki, hogy úgy érezte, a vak kiállításvezető elkezdett rányomulni a sötétben.

Ezt a vitába forduló beszélgetést a filmbéli lány, Anna (Józsa Bettina) és fiú, Jákob (Ladányi Jákob) is lejátssza egymás közt, de innentől jön a mese: a vak Balázs (a valóságban is vak Barkó Tamás) újra összefut egymással. A fiúról kiderül, hogy tényleg foglalkoztatja a szép, szomszédlány-karakter Anna, a nézőt pedig elkezdi ide-oda dobálni a film: a lány is érez valamit a fiú iránt? Ha nem, akkor tudja, hogy milyen hatással van a fiúra? A fiú a vakságával akar csajozni? Tényleg rájátszik mások sajnálatára? És egyáltalán, milyen esélye van vakként egy normális kapcsolatra?

A Láthatatlanul legnagyobb erénye, hogy nem úgy mutatja be a fogyatékkal élő főszereplőjét, ahogy a legtöbbször láttuk: nem egy közhelyes, esendő és ártatlan figuráról szól, hanem egy vágyakkal és ötletekkel teli, néha érzéki, néha nyomulós emberről. 

Összesen 16 rövidfilmet mutattak be a cannes-i Cinéfondation programjában, amiben filmes tanulók versenyeznek egymással. A győztes jutalma - azon kívül, hogy rengeteg figyelmet kap - az, hogy az első nagyjátékfilmje cannes-i premiert kap, ami hatalmas segítség egy filmes karrier elindulásában.

A zsűriben ott volt a legismertebb román rendező, Christian Mingiu, aki tavaly a legjobb rendezés díját vihette haza Cannes-ból az Érettségiért, és ott van Barry Jenkins, a háromszoros Oscar-díjas Holdfény rendezője. És hogy mekkora nyomást jelentett a rendező, Szentpéteri Áronnak, amikor ezek az élő legendák beültek a filmjére? A premier után elmondta, hogy nem tudott ezzel foglalkozni, mert többek közt azon izgult, hogyan fogja felkonferálni a filmjét. De a vetítés után elmondta, hogy volt egy olyan érzése, hogy a nézőket fogja a film, figyelnek rá.

És Barry Jenkins zsűritag is köztük volt: a film után odament a főszereplő Józsa Bettinához, és megkérdezte, hogy ugye őt látta a filmben? Majd hozzátette, hogy

azaz gyönyörű alakítás, gyönyörű munka.

Ehhez képest jött a péntek délutáni díjátadó, amikor a Láthatatlanul nem nyert semmit - sőt, az első két díjat az a két kisfilm vitte el [első lett a Paul est là (Itt van Paul), második a Heyvan (Állat)], amik ugyanebben a blokkban szerepeltek. Többen nem értettük, hogy mi történt, de ettől függetlenül a Láthatatlanult ugyanolyan jó megnézni.

A filmet több fesztiválra is viszik a közeljövőben, ezért egyelőre nem fog felkerülni a netre, de a készítők itthon is fognak vetítéseket szervezni.