A nyár egyik legjobban várt filmje egyértelműen az Atomszőke (Atomic Blonde), mert:
- a főszereplője Charlize Theron, aki nemcsak jól néz ki, de szinte mindenben klasszul is játszik,
- a rendezője David Leitch, aki a John Wick első részét készítette (David Leitch társrendezővel), ami elég jó akciófilm volt,
- Budapesten forgatták,
- egyik eddigi előztes és részlet, ami kikerült a filmből, sem okozott csalódást.
A bizakodás folytatódhat, mert a most közzétett verekedés is remek. A Berlinben dolgozó brit kémet, akit Theron játszik, éppen el akarják kapni a német rendőrök. A nőnél nincs fegyver, ezért minden keze ügyébe kerülő eszközzel támad rájuk, többek között egy kötéllel, egy fazékkal és a mélyhűtő ajtajával. Persze a tökön rúgás sem maradhatott ki. Mindezt pedig zenére teszi, mert mielőtt a zsaruk rátörtek, éppen elindította a nyolcvanas évek egyik legpompásabb slágerét, George Michael Father Figure-ját.
A filmben Theron mellett Sofia Boutella, James McAvoy és Toby Jones játszik. A magyar bemutató július 27-én lesz.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!