A múmia megnézése után leginkább arra vágytam, hogy egy ideig csendben bámulhassak egy fehér falat. Vagy bármit, ami tiszta, egyszerű, és a létezésének értelme, célja van. Az a káosz ugyanis, amit Alex Kurzman rendező ránk zúdított film címszó alatt, teljesen maga alá gyűrt. Eleve érthetetlen, hogy miért egy olyan emberre bízták ezt a filmet, aki eddig csak egy filmet rendezett, azt is öt éve, és soha életében nem dolgozott speciális effektekkel meg gigaköltségvetéssel. De ez csak egy A múmiával kapcsolatos ballépések közül.

Pedig ha valami, akkor ez a film baromi fontos volt a Universal stúdiónak. Ráköltöttek 125 millió dollárt (plusz marketigköltségek), szerződtetettek két világsztárt (Tom Cruise és Russell Crowe), de ami ennél is sokkal fontosabb, a stúdió következő éveit is ezzel a filmmel akarták megalapozni. Ez ugyanis az első filmje a Dark Universe-nek nevezett franchise-nak, amiben a Universal klasszikus szörnyeit akarják újraéleszteni a múmiától a láthatatlan emberen és a Farkasemberen át Frankensteinig. (Egy, a Bosszúállókhoz hasonló világ kiépítésében gondolkodnak, amiről ebben a cikkben írunk részletesebben.) Ha ez a film bukik, akkor az egész tervet újra kell gondolni, dollár százmilliók sorsa válik kétségessé.

Márpedig úgy néz ki, hogy ez a film bukik. A múmiában ugyanis semmi sem működik.

 Még a műfaját sem lehet meghatározni. Horror? Vannak benne horrorelemek, feltámadó, rohadó húsú hullák, de nem elég ijesztő ahhoz, hogy horror legyen. Akkor akciófilm? Vannak benne akciójelenetek, de pont olyan zavarosak, mint az egész film. Olyan emlékezetes pedig, ami minden akciófilmbe kell (és ami például minden Mission: Impossible filmben akad) egy sincs. Akkor kalandfilm egy kis románccal? Hát van benne szerelmi szál, vagyis inkább egy szerelmi háromszög, de szerelmet, erotikát vagy bármilyen élő emberi kapcsolatot nagyítóval sem találni a szereplők között.

Általában egyszerű összefoglalni egy-egy nyári blockbuster faék egyszerűségű sztoriját. Itt mégis nehéz dolgom van, mert A múmia döbbenetesen kaotikus film. Azt ugye leszögezték a készítők, hogy ennek a filmnek nem sok köze van az 1999-es Brendan Fraser-féle változathoz, mert ők az 1932-es verzióhoz nyúltak vissza. Szerintem egyikhez sincs semmi köze, és nem csak azért, mert itt egy női múmia pusztít. Hanem mert ezek a filmek rendelkeztek épkézláb sztorival, amivel a mostani A múmia sajnos nem. A film elején Irakban járunk, ahol Nick Morton (Tom Cruise) és a haverja Chris (Jake Johnson) az amerikai hadseregnek dolgoznak felderítőként, de közben inkább a saját pecsenyéjüket sütögetik, és műkincseket lopkodnak, hogy aztán eladják őket a feketepiacon. Ezt a hadsereg, ami a filmben nagyjából egy óvodáscsoport komolyságával és fegyelmével rendelkezik, egy ejnye-bejnyével rendezni le.

Véletlenül rábukkannak egy ötezer éves egyiptomi sírra, aminek ugye nagyon nem kéne Irak területén lennie. Még szerencse, hogy van velük egy szépséges régésznő is, Jenny (Annabelle Wallis), aki rögtön vágja, hogy itt valami rendkívülit találtak. A film első harmadában még foglalkoztak azzal, hogy a nézőt minimálisan képbe helyezzék, így megtudjuk, hogy egy ókori egyiptomi hercegnő sírjáról van szó, aki hatalomvágyból megölte apját, mostohaanyját és újszülött öccsét. Széth-tel a holtak istenével (hogy valójában minek az istene Széth, abba inkább ne menjünk bele) kötött alkut, de emberi testet adni az istennek nem tudott, mert a szertartás alatt rátörtek, elfogták, és élve ebbe a sírba temették. Hőseink, biztos, ami biztos, magukkal viszik a testet Londonba.

És innentől meg sem kísérlem folytatni a sztorit, mert belefájdul a fejem, ha megpróbálom összerakni a darabkákat. A múmia persze feltámad, és Nicket akarja, de közben belekeverednek a keresztes lovagok is, meg egy rakás másik feltámadó hulla. A katyvasz azzal válik teljessé, hogy feltűnik Dr. Jekyll (Russell Crowe), aki valami kotyvalékkal tartja távol magától Mr. Hyde-ot, és aki nemcsak magában próbálja meg legyűrni a gonoszt, hanem a külvilágban is. Innentől nemcsak a múmia sztoriját próbálják valahogy befejezni, hanem meg akarnak ágyazni a többi Dark Universe-filmnek is, de mindkét feladat bőven meghaladja a filmesek erejét.

És mielőtt még felhördülnénk, hogy ugyan, mennyi szart csinált már eddig is, gondoljuk végig. Csinált közepes filmeket, különösen az utóbbi időben, de ilyen nyilvánvaló katasztrófát nem. Pedig két alaptulajdonsága, a profizmus és a narcizmus, most is vele vannak. Ahogy mindig, most is megtesz mindent: fut, rohan, száguld, lő, vetődik, zuhan, vetkőzik, ahogy kell. Nem (csak) az ő hibája, hogy Nick, akiknek szeretnivaló rosszfiúnak kéne lennie, se nem szeretnivaló, se nem rosszfiú. Inkább csak egy összezavarodott bunkó, aki egyáltalán nem érti, hogy mi történik vele. Mi sem, úgyhogy ezért nem haragudhatunk rá.

Tom Cruise legalább igyekszik menteni a menthetőt. Ez nem mondható el a másik két főszereplőről, Annabelle Wallisről és Russell Crowe-ról. Wallis teljesen érthetetlen választás, az egy dolog, hogy húsz évvel fiatalabb Cruise-nál, és hogy egyáltalán nem tudják elhitetni velünk, hogy vonzódnak egymáshoz. Nyilván az ő karaktere sem túl árnyalt, de minimális színt, humort azért lehetett volna adni ennek az elvileg okos, elszánt, bátor nőnek. Russell Crowe meg simán végigalibizi az egészet, esküszöm, még a cinikus félmosolyt is láttam az arcán. De hogy jót is mondjak, a múmia szerepére a táncosból lett színésznő, Sofia Boutella remek választás volt. Egyszerre tud gyönyörű és csúnya lenni, egyiptomi hercegnőként és múmiaként is vonzza a szemet, bár túl árnyalt feladata nyilván neki sem volt.

A felkészülés során állítólag olyan filmeket néztek a készítők, mint a Hetedik és a Ragyogás. Valami izgalmas és sötét világot szerettek volna teremteni, ami ezekben a filmekben megvolt. Sajnos A múmia esetében ebből csak a sötétség valósult meg, néha alig lehet kivenni, hogy mi zajlik éppen a vásznon. A legnagyobb sötétség viszont a fejekben volt, amikor összerakták ezt a filmet.