Index Vakbarát Hírportál

A negyedik Bosszúállók-film minden szálat elvarr majd

2017.06.12. 13:27

Ezt ígéri Chris Evans, aki ezért is vállalt még egy Marvel-filmet azon a haton túl, amelyre először szerződött. De a szálak elvarrására 2019 tavaszáig várni kell majd.

Amikor Evans ugyanis aláírta a szerződést a Marvellel, az hat filmre szólt, és a jövő évi, Infinity War című, harmadik Bosszúállók-filmmel ki is töltötte volna, ám elvállalt még egy hetediket. Most a Telegraph-nak el is magyarázta, hogy csak később dőlt el, hogy lesz még egy negyedik Avengers-film is:

"Azt mondták, hogy olyan sok szereplőt kell beilleszteni a sztoriba - A galaxis őrzői, Fekete Párduc, Marvel kapitány, Doctor Strange, a Hangya -, hogy nem fér bele egy filmbe" - mondta Evans, aki azért vállalta el a hetedik Marvel-filmjét is, mert az "így logikus, és minden szálat el fog varrni." Igaz, az nem teljesen világos, hogy az Amerika Kapitány sztorivonalra gondolt, vagy a teljes Marvel univerzumra, írja a ComingSoon.net.

Azt korábban megírtuk, hogy a negyedik Bosszúállók-filmnek azért nem tudni még a címét, mert az önmagában felérne egy spoilerrel, ezért csak a 2018 májusára várt, harmadik Bosszúállók után hozzák majd nyilvánosságra.

Mindkét hátralévő Avengers-filmet a Russo fivérek rendezik majd, a harmadikat hivatalosan januárban kezdték forgatni, és nagyon komoly szereplőgárda gyűlik majd össze benne, Robert Downey Jr-tól és Scarlett Johanssontól kezdve Mark Ruffalón és Chris Pratten át Benedict Cumberbatchig és Zoe Saldanáig. 

Ne maradjon le semmiről!