“Cannes királynője”, “korunk legfontosabb színésznője”, “a legtehetségesebb nő Hollywoodban” – nem fukarkodtak az elismeréssel az újságírók az idei cannes-i filmfesztiválon, ha Nicole Kidmanről volt szó. Nem kevesebb, mint négy produkciót hozott a fesztiválra, három mozifilmet és egy sorozatot. Ráadásul mindegyik jóval több, mint vállalható: a görög Jorgosz Lantimosz (A homár) filmje, az Egy szent szarvas meggyilkolása egy, a görög mitológiából ismert történet feldolgozása és átköltöztetése az amerikai külvárosba, de úgy, ahogy moziban még soha nem láttuk. Akárcsak Sofia Coppola Csábítás című filmjében, itt is Colin Farell volt Kidman partnere, “nem lehet eléggé dicsérni őket” – írtuk róluk.

A Csábításban egy lánynevelő intézet vezetőjét, a How to Talk to Girls at Partiesban Elle Fanning oldalán egy punk nagyasszonyt, míg Jane Campion minisorozatában, A tó tükre második évadában egy ősz hajú leszbikus feministát játszik. Meg is kapta a fesztivál 70. évfordulós különdíját.

50 éves korára jutott el oda, hogy már senki nem kérdőjelezi meg, megérdemelten. Emellett ő volt a vörös szőnyeg királynője is, nem volt olyan megjelenése, amitől ne ájultak volna el a divatlapok. Elég erre a bámulatos Dior-ruhára néznünk, hogy megértsük, ezt a műfajt senki sem érzi jobban Kidmannél (és a csapatánál).

Nicole Kidman Tom Cruise előtt

Nicole Kidman karrierje első ránézésre mesés, alaposan megvizsgálva viszont inkább ellentmondásos és hullámzó. Van két dolog az életében, amelyek egyszerre segítették, de legalább annyira hátráltatták is az előrejutását, és azt, hogy elismerjék a tehetségét.

Az egyik a szépsége, és a külsejéhez való viszonya, a másik pedig az a tíz év, amit Tom Cruise feleségeként töltött. Pedig a házassága előtt már közel ugyanennyi időt, tíz évet töltött filmezéssel, jobbára ausztrál produkciókban. Játszott egy csomó sorozatban, köztük a nálunk is vetített Ausztrál expresszben (a Walt Disney bemutatja egyik gyöngyszeme volt, vasárnap délutánonként vártuk a folytatást), és olyan cuki ifjúsági filmekben, mint a BMX banditák.

1989-ben aztán a világ is felfigyelt rá, köszönhetően a Bangkok Hilton sorozatnak, és a Halálos nyugalom című thrillernek. Ebben a nála húsz évvel idősebb Sam Neill feleségét játszotta, akit férjével egy yachton túszul ejt, és terrorizál a Billy Zane által játszott pszichopata. (A film egyébként a Kés a vízben című Polanski-film amerikai remake-je volt.) Soha nem fog kiderülni, hogy miként alakult volna Kidman karrierje, ha ezután a film után csak a hollywoodi ügynökök és a rendezők figyelnek fel rá. De nemcsak ők vették észre, hanem az akkor már világsztárnak számító Tom Cruise is, aki elérte, hogy ő legyen a következő filmjében, az autóversenyzős Mint a villámban a partnere. Még akkor is, ha kicsit furcsán hatott, hogy a 22 éves színésznő egy tapasztalt orvost játszik. De a Top Gun, a Koktél és az Esőember sikere után még Tony Scott rendező sem mert ellentmondani Cruise-nak.

A korszak legjobbjai: talán csak a gyerekkori nosztalgia mondatja velem, de az Ausztrál expressz és a Bangkok Hilton tök jó kis sorozatok voltak, a Halálos nyugalom meg egy izgalmas film.

A mélypont: szép dolog a szerelem, de a Mint a villám elég pocsékra sikeredett.

A Cruise-korszak

Cruise és Kidman mai szemmel meglepően fiatalon házasodott össze, Cruise csak 27, Kidman pedig 22 éves volt. Akkoriban a hollywoodi sztárok még titokzatosak voltak, fel sem merült, hogy akár egyetlen fotó kikerüljön az eseményről. (Évtizedekkel később a Cruise-Katie Holmes esküvőről nemcsak a fotók, de a részletes vendéglista, a menüsor és az ajándékok is teljes nyilvánosságot kaptak.) Ezután Kidman karrierje Cruise karrierjének árnyékában létezett. Csináltak még két közös filmet, egy unalmasat 1992-ben (Túl az óperencián) és egy csodálatosat 1999-ben Stanley Kubrickkal (Tágra zárt szemek).

A megállapodásuk állítólag úgy szólt, hogy két hétnél hosszabb időt nem töltenek külön, így egyszerre csak az egyikük tudott dolgozni. Kidman évente egy, maximum két filmet készített, de volt olyan év is, amikor egyet sem. Ráadásul örökbe fogadtak két kisgyereket, akikkel a még mindig csak huszonéves színésznő igyekezett minél több időt tölteni. Pedig ambíció volt bőven, egy barátjuk azt nyilatkozta a People magazinnak, hogy a Cruise és Kidman “nem egyszerűen szupersztárok akarnak lenni, ők akarnak lenni az elsőszámú box office sztárok a világon”.

Tom Cruise ezt még ma sem adta fel, de Nicole Kidman érdeklődése hamar más irányt vett. Ugyan játszott olyan filmekben, mint a Mindörökké Batman vagy a Peacemaker című akció George Clooneyval, de közben elvállalta Gus Van Saint Majd' megdöglik érte és Jane Champion Egy hölgy arcképe című, kis költségvetésű filmjeinek főszerepeit is.

“Te jó ég, Nicole Kidman tud játszani!” – nagyjából ez volt a reakció a Majd' megdöglik érte szuperambíciózus tévésének eljátszására. Nem először, és nem is utoljára csodálkoztak rá arra, hogy a színésznő színészkedik, és ezt egy hollywoodi szemmel szokatlan produkcióban teszi. (A forgatásról egyébként Kidman kitiltotta a férjét, mondván “erős jelenléte” megzavarja az embereket.)

A korszak legjobbjai: Majd' megdöglik érte, Egy hölgy arcképe, Tágra zárt szemek

A mélypontok: Mindörökké Batman, Átkozott boszorkák

A nagy felszabadulás

Bár manapság már mindenhol úgy írnak róla, hogy a 2001-es válás hozta el Nicole Kidman számára a művészi és emberi Kánaánt, az igazság az, hogy ezt nem ő akarta. “Nicole tudja, hogy miért” - mindössze ennyi volt Tom Cruise magyarázata arra, hogy miért akar elválni mellesleg éppen várandós feleségétől. De a jelek szerint Nicole nem tudta, elvetélt (nem először) és kétségbeesetten próbálta megérteni, hogy mi történt. A legelterjedtebb magyarázat szerint a szcientológia állt közéjük, amit Kidman egy ideig tessék-lássék követett, de a gyerekeit már nem akarta ebben a szellemben felnevelni.

Tény, hogy Kidman karrierje ezután szárnyakat kapott. Egyrészt többet dolgozott, mint előtte, másrészt sokkal jobb szerepekben láthattuk. És végre elnyerte a közönség szimpátiáját is: már nem az aranykalitkában élő sztárfeleséget látták benne, hanem valakit, akivel érthetetlen okból elbántak, de aki minden erejével próbál talpon maradni. A Moulin Rouge! musical Oscar-jelölést és hatalmas közönségsikert hozott, a szellemjárós Más világot a kritikák imádták, Az órákért pedig meg is kapta az Oscart. Virginia Woolf szerepe egy nagy műorral elcsúfítva klasszikus Oscar-vadászat volt, mégsem mondhatjuk, hogy ne érdemelte volna meg a sikert. Főleg, ha ezután következő filmjét, a dán rendezőzsenivel, Lars von Trierrel készült Dogville-t is figyelembe vesszük. Anthony Minghella Hideghegye pedig anyagilag is sikeres volt, nem csak presztízsszemponból. Az már csak hab a tortán, hogy bár ebben az időszakban is híres férfiakkal járt (például Lenny Kravitzcel) elérte, hogy végre ne a magánélete, hanem a munkája legyen a figyelem középpontjában.

A korszak legjobbjai: Más világ, Az órák, Dogville - A menedék

A mélypontok: On-lány

Az idegméreg támadása

“Nicole Kidman egy nagyszerű karakterszínész egy mozisztár arcával és testével” - így jellemezte a Mindörökké Batman rendezője, Joel Schumacher. Ennél pompásabb kombináció nincs is, de később éppen a külseje lett az, ami miatt egyre nehezebb helyzetbe került Hollywoodban. Negyven körül egy színésznőnek ott amúgy sem terem már sok babér, kivéve, ha Meryl Streepnek hívják. Ilyenkor két út van: a sztár vagy tojik az egészre, a családjával élvezi a megszerzett vagyont, és néha, ha mégis akad valami érdekes, visszatér a filmezéshez. Így tett például Julia Roberts. Vagy megtesz mindent azért, hogy továbbra se nézzen ki többnek harmincnál, és megmaradjon a hollywoodi A ligában. Kidman ezt választotta, utólag elismerve, hogy némileg túlzásba vitte a botoxot. Így történhetett, hogy többnyire közepesen sikerült stúdiófilmjei (A tolmács, Invázió, Ausztrália, Kellékfeleség) helyett arról kezdtek írni, hogy lehetetlenül kisimított arcbőre már a játékát akadályozza. „Szerencsére azóta már újra tudom mozgatni az arcom” - mondta erről később.

Ráadásul ebben az időszakban újra előtérbe került a magánélete, új házassága Keith Urban countryzenésszel, Urban elvonókúrája, két gyerekük születése, Kidman örökbefogadott gyerekeinek eltávolodása. De még ekkor is fontos volt számára, hogy olyan kicsi, de értékes filmekben játsszon, mint A szépség és a szőr - Diane Arbus képzeletbeli portréja, a Margot az esküvőn, a bizarr humorú Az újságosfiú vagy a szívfacsaró gyászfilm, az Engedd el!. Függetlenül attól, hogy ezek hogy sikerültek, egyszer sem láttuk őt alibizni, egyszer sem merített egy korábbi munkájából. Minden filmben más arcát mutatta, de ugyanazt az elkötelezettséget.

A korszak legjobbjai: Margot az esküvőn, Engedd el!, Az újságosfiú, Vonzások

A mélypontok: Földre szállt boszorkány, Ausztrália, Túszjátszma

A második aranykor

Manapság Kidman második aranykorát éli. Ez részben annak köszönhető, hogy mintha feladta volna, hogy a nagy stúdiófilmekben is sikeres legyen (bár némileg aggasztó, hogy ő fogja játszani Aquaman anyját). Részben pedig őt is, mint annyi más filmsztárt, a tévé segíti jobb szerepekhez. Két remek sorozatban is benne van, a már említett Jane Campion-féle A tó tükrében, és az HBO Hatalmas kis hazugságok sorozatában. Ebben Kidman mellett egy csomó A-listás színésznő mellett (Reese Witherspoon, Laura Dern, Shailene Woodley, Zoë Kravitz) mutathatja meg, hogy másképp is lehet szinte csak nőkre épülő sorozatot csinálni, mint ahogy a Szex és New York tette. Bár mindenki jó, Kidman egyértelműen ellopta a showt a bántalmazott feleség szerepében.

Ami pedig a filmeket illeti, Cannes megmutatta, hogy nagy költségvetésű produkciók nélkül is óriási sztár tud maradni, még akkor is, ha a box office rekordokat nem ő döntögeti.

A korszak legjobbjai: Hatalmas kis hazugságok, Csábítás, Egy szent szarvas meggyilkolása

A mélypontok: Grace - Monaco csillaga, Szemekbe zárt titkok