A Verdák 3-ra azt hiszem kétféle ember fog beülni. Az egyik az szuper izgatott, mert látta már mindkét filmet annyiszor, hogy visszafelé is képes elmutogatni belőle az összes részletet, a másik pedig a rendkívül lelkes mozinéző kísérője, akinek maximum halvány emlékei vannak arról, hogy mit csinál ez a piros versenyautó, meg a vonat haverja, akik mindenütt ott vannak a pizsamától kezdve az uzsonnás dobozig. A Pixar legújabb filmjére, a Verdák 3-ra nem fog senki, csak úgy, kíváncsiságból beülni. És mintha ezzel a készítők is a szokásosnál jobban tisztában lettek volna.

Az előzetesek alapján azt hihettük, hogy egy komorabb és felnőttesebb film érkezik. nagy hangsúly került ugyanis a főszereplő, Villám McQueen balesetére. Az sem tűnt elképzelhetetlennek, hogy a trilógia harmadik része olyan lesz, mint az X-Men filmeknek volt a Logan. A teljes filmet látva, tévesnek tűnik ez a narratíva, a Verdák 3 ugyanis hangvételében és stílusában leginkább az első részre hasonlít. Az autóalkatrészekből kanyarított szóviccekkel és pattogósra vágott versenyekkel újra tele a padlás, érezhetően a maximális szórakoztatás volt a cél és kevesebbet ügyeltek arra, hogy az őket kísérő szülők is kapjanak valamit. 

Maga a történet az idő múlásáról szól, hiszen az első rész 2006-ban mutatkozott be, érthető is, hogy erre valahogyan reflektálni kell. A világba, ahol csak beszélő autók léteznek, mindenki arra vár, hogy mikor vonul már vissza McQueen, ugyanis a riválisai sorra ezt teszik, az új generációs versenyzők megjelenése miatt. McQueen még mindig gyors, pedig nem használja ki a technika legújabb vívmányait. Az improvizáció helyét a technológia veszi át: a jó versenyzőknek robotokká kell válniuk és azé a győzelem, aki folyamatosan tartja az ideális ívet, figyelembe veszi a gumik kopását és így tovább. Jackson Storm a legjobb versenyző az újak közül és úgy tűnik, senki sem állíthatja meg abban, hogy bajnok legyen belőle. Elvileg ő az ellenlábas, akit le kell győzni, de valójában nem túlságosan fontos a történetben a versenyautó, aki nem csak sebességben, de nagyképűségben is felveszi a versenyt Villám McQueennel.

Főszereplőnknek saját magával kell megküzdenie. Nem akarja elfogadni, hogy eljárt felette az idő, és ennek az erőlködésnek lesz bukás a vége. Innen kell felküzdenie magát, újra a csúcsra. Ehhez egy új autó van a segítségére, ő Cruz Ramirez, aki egykoron versenyzői álmokat dédelgetett, de mára azon van, hogy másokat segítsen a győzelemhez. Azért beszélték le róla, mert lány, ezzel a Pixarnak sikerült egy duplán jó témát belevinnie a történetbe, ami izgalmasabb annál, hogy Villám McQueen sikeresen legyőzi-e önmagát és újra bajnok lesz-e.

A stúdiót évek óta kritizálták azért, mert történeteik szinte mindig fiú/férfi karakterekről szóltak. Egészen 2012 kellett várni, hogy egy film teljesen egészében két nő kapcsolatáról szóljon, ez volt a Merida, a bátor, ami nem lett akkora durranás. A Verdákból kimondva kimondatlanul azért lett a Pixar második trilógiája, mert a piros versenyautóval mindent el lehetett adni, uzsonnásdobozt és tolltartót is, és nem azért, mert ebben a világban tudják elmesélni a legegyedibb történeteket. Éppen ezért jó ötlet ezt a bántóan fiús világot nyitni a lányok felé. Hiszen abból mindenki profitál. 

Ráadásul a film akkor mutatja meg a legjobb arcát, mikor a mentor és mentorált kapcsolatával foglalkozik. Ilyenkor érezzük, hogy igen, ez egy Pixar film, ami a legmélyebb érzelmeket is természetes helyzetekben tudja ábrázolni. Viszont csak a Verdák 3 utolsó harmadában jutunk el ide, hogy McQueen és Ramirez kapcsolata teljesen új szintre kerül.

Először is ott van a helyzet, hogy a főszereplő egy eddig soha nem látott képességű ellenféllel kerül szembe, illetve, hogy új mentort kell magának keresnie. Ehhez jön hozzá, hogy az ellenfél a legmodernebb technikákkal készül, különösen steril környezetben, míg főhősünk a régimódi szokásokhoz tartja magát és kimegy a természetbe és összekoszolja magát annak érdekében, hogy jobb legyen.

Ez önmagában szórakoztató, de ott van az érzés, hogy ezt láttuk már valahol, és a poénok sem érkeznek olyan tempóban, hogy igazán élvezetes legyen a film eleje. Az sem segít, hogy McQueenből továbbra sem lett egy igazán szerethető főszereplő, mert legtöbbször a sértett, vagy arrogáns arcát mutatja, így aztán nehéz a sikeréért szorítani. Az már lehet, hogy a Pixar varázslatának a része, hogy a film összességében kibírja ezt, és még így is egy szívmelengető történet kerekedik belőle az öregedésről és a továbblépésről.  

Ráadásul a színfalak mögött is erről szólt a Verdák 3, hiszen nem az első két epizódot levezénylő John Lasseter rendezte, hanem egy újonc, Brian Fee, aki eddig storyboard artistként dolgozott a Pixar filmjein. Úgy tűnik, a személyes érintettség sokat hozzáad a történethez és másnak is eszébe jutott a filmet látva, hogy a Verdák 3 részben arról is szól, hogy az animációs stúdió alkotói hogyan fogadják el a helyzetet, amikor át kell adniuk valaki másnak a stafétát, alkotóból mentorrá kell válniuk.

A kiöregedés témája viszont csak a film férfi karaktereit érinti. A nőket leginkább Ramirez képviseli, de több másik női autó is feltűnik, például egy különösen veszélyes iskolabusz, egy minden statisztikát hibátlanul felmondó tévés szakértő, illetve visszatér az első részből Sally, a kék Porsche is. Túl sok vizet nem zavar a történetben, ami baj, mert roppant egyoldalúnak tűnik McQueennel a kapcsolatuk, a férfi panaszkodik és sajnáltatja magát, a nő tűr és kedvesen támogatja, minden egyéb megjegyzés nélkül.

A nagyobb baj mégis az, hogy a trilógia első epizódjához hasonlóan egy olyan ártatlan mesét nézünk, ami felcsillant jó pillanatokat, de túl sokszor juttatja eszünkbe, hogy ezt láttuk már korábban. A poénokkal, illetve a néha már tényleg fotórealisztikus látvánnyal nem lehet eléggé elfedni ezeket a hiányosságokat. Mikor Villám McQueen megtanulja a leckét, akkor érezzük, hogy nem múlt el a Pixar varázslata, de túl későn jöttek rá, miről is kellene szólnia a filmnek.