Index Vakbarát Hírportál

Szív és ész is kellett a zseniális magyar találmányokhoz

2017.06.25. 12:56

Egy nemzetközi hírű logikai játék, egy ivócsap, ami a városokban található több ezer tűzcsapot alakítja át gyorsan és olcsón ivókúttá, de úgy, hogy a tűzcsapok eredeti funkciója sem sérül. Egy kerekesszékes platform, ami minden fokú mozgáskorlátozott ember számára segít közlekedni és kommunikálni, és amire már a NASA is felfigyelt. Egy játszótéri játék, amin sérült és ép gyerekek együtt játszhatnak, a bicikli, a roller és a görkorcsolya ötvözete, amelynek Londonban és Japánban is kultusza lett, egy szenzor, ami képes rá, hogy kiderítse, milyen érzéseket váltanak ki belőlünk például a filmek vagy a reklámok. Csak néhány azok közül a találmányok közül, melyeket magyar fiatalok hoztak létre.

Ezekről a fiatal feltalálókról készített nyolc rövidfilmet két magyar filmes, Szirmai Márton rendező-forgatókönyvíró és Tóth Barnabás producer. Szirmai már sok rövidfilmet készített, a legutóbbit, a Remény című politikai szatírát a Friss Hús fesztiválon lehetett megnézni, mi is ott láttuk, és ebben a cikkben írtunk róla. Tóth Barnabás készítette a nagyszerű Újratervezés című kisfilmet, amit másfél millióan néztek meg a Youtube-on. A filmeseket a találmányok és a feltalálók bemutatásán, és a logikusan felmerülő kérdéseken kívül még valami foglalkoztatta. Mégpedig maga a gondolkodás. Az a folyamat, ahogy a semmiből létrejön egy ötlet, ami aztán kibontakozik, fejlődik, alakul. A nyolc kisfilmben ezt, a gondolkodást próbálták tetten érni.

Láthatjuk, és ez talán a legmeghatóbb a filmekben, hogy minden ötlet megvalósulása előtt a segítő szándék az, ami megjelenik. Hogy két teljesen egészséges fiatalt, pusztán az, hogy új lakásuk egy mozgássérülteket rehabilitáló központ mellett van, és így több kerekesszékes embert látnak, mint korábban, hogyan vezet el oda, hogy egy új platformot tervezzenek nekik. Egy eszközt, ami lehetővé teszi többek között, hogy a sérült ember a tekintetével irányíthassa a székét.

GYROSET

Egy másik filmben három anya szerepel, akik először a saját sérült gyerekeik számára szerették volna a játszóterezést olyan élménnyé tenni, amilyen az ép gyerekeknek. Így születtek meg azok a játékok, homokozók, ahol mindenki együtt játszhat különbség nélkül. “Ahol csak egy ilyen eszköz van, ott már valami elindult” - mondja egyikük.

MAGIKME

De négy feltalálólány sztorijából az is kiderül, hogy néha éppen olyan nehéz elengedni egy találmányt, mint egy gyereket. Ők például a használat első évében folyamatosan ellenőrizték a tűzcsapokat csappá alakító eszközeiket, de amikor már 44 ilyen volt Budapesten, be kellett látniuk, hogy nem lehet állandóan szemmel tartani őket.

IVÓCSAP

A legismertebb alkotó talán a Hellowood csapata, róluk mi is többször írtunk már. Évek óta szórakoztatják a budapesti közönséget köztéri installációikkal, és építő táboruk is világszerte ismert.

HELLOWOOD

A filmekben ott vannak a nehézségek is, hogy miért fontosak a hibák, a kudarcok egy alkotó ember életében. A gyártás nehézségei, például ha arra csak Kínában van rá mód, és így a feltalálónak négy évet kell Ázsiában töltenie, a bürokrácia útvesztői, vagy az, amikor úgy kell munkatársakat toborozni, hogy elmondjuk nekik, eleinte egy fillért sem tudunk fizetni a munkájukért.

Egyelőre nyolc kisfilm van kész, ezeket meg lehet nézni itt az Indexen is, de Szirmai Mártonék már elkezdték a következők forgatását a Médiatanács által finanszírozott Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával. A legjobb az lenne, ha középiskolákban is vetítenék, a filmek szereplői ugyanis elképesztően inspirálóak. Nem zsenik, csak gondolkodni szerető, segíteni vágyó, kreatív emberek, amilyenek jó esetben mi is lehetünk.

(A másik négy filmet itt, itt, itt és itt lehet megnézni.)

Ne maradjon le semmiről!