Index Vakbarát Hírportál

Alice Braga ugrott be Rosario Dawson helyére az X-Men-spinoffba

2017.06.30. 10:23

2018. április 13-án kerül mozikba a hamarosan, Bostonban forgó X-Men-spinoff, a New Mutants, amit az a Josh Boone rendez, akinek eddig istenigazából csak egy giccses tinidráma, a Csillagainkban a hiba hozott igazán nagy sikert. A New Mutants viszont nem romantikus film lesz, hanem korhatáros szuperhősfilm, amiben az egyik női szerepet Rosario Dawson kapta eredetileg. Mivel ki tudja miért, kiszállt, a helyére a brazil Alicia Braga (Predators, legenda vagyok) érkezett, ő alakítja majd Dr. Cecilia Reyest, akinek az a szuperképessége van, hogy valami biopajzsot képes generáli maga köré. 

A film egyébként a nyolcvanas években Chris Claremont, Bob McLeod és Bill Sienkiewicz tollából származó Új mutánsok-füzetekre épít majd, és öt tinédzserről szól, akik igyekeznek megbékélni azzal, hogy mutánsok, és közben meglógni egy szupertitkos létesítményből, ahol természetesen fogva tartják őket. A Fox a Deadpool és a Logan sikerét látva a 18-as korhatárkarika felé igyekszik terelni a filmet, hiszen a franchise alapfilmjeit a gyerekek is megnézhetik, így van értelme szélesíteni a bázist.

Braga mellett  Anya Taylor-Joy (The Witch), Maisie Williams (Trónok harca), Charlie Heaton (Stranger Things), Henry Zaga (13 Reasons Why) és Blu Hunt szerepel majd a filmben. A forgatókönyvet  Boone és állandó írótársa,  Knate Lee írta.