Ahhoz képest, hogy Pókember legalább annyira népszerű szuperhős világszerte, mint Batman vagy Superman, soha ennyiszer és ilyen rövid idő alatt nem futottak neki újra és újra semmi másnak Hollywoodban. Volt ugyebár a Tobey Maguire-féle első trilógia, ami a bődületesen rossz harmadik film után csöndben meghalt. Ezt követte az Andrew Garfield-féle kicsit hipszter, kicsit felnőttes reboot, ami a kissé unalmas második film után úgy halt meg, hogy eredetileg egy teljes filmes univerzumot építettek volna rá. Ezután robbant a bombahír, hogy a Sony megegyezett a Marvellel, hogy kvázi kikölcsönzik a Disneynek Pókembert, és harmadjára is megpróbálják felépíteni a karaktert. Ez lett a Pókember: Hazatérés, a karakter történetének eddigi legjobb filmje.

Valahol egészen zseniális, ahogyan a Disney/Marvel kezelte a Pókember-problémát. A Sony nyilván nem akar megválni tőle, de sokadjára is kiderült, hogy maguktól képtelenek felfogni a karakter lényegét. A Marvel ezért fogta, és a Bosszúállók 2.5-nek beillő Amerika Kapitány: Polgárháború-hoz kikölcsönözték, Tom Holland segítségével tinédzsert csináltak belőle, és egy rövid cameo-szerepléssel megágyaztak annak, hogy öt modern Pókember-film után is lelkesen menjenek majd az emberek a Hazatérésre. A Polgárháborúban kiderült, hogy Holland tökéletes a szerepre, és ha Kevin Feige felügyeli a munkálatokat, akkor biztosan nem lesznek olyan baromságok, mint a Raimi-féle harmadik filmben, ahol Peter Parker emós hajjal táncol az utcán.

Természetesen a Marvel sem hülye, nem bízták a véletlenre, és már a marketing és PR-nál figyeltek arra, hogy a film minél több embert érdekeljen a rengeteg Pókember-film ellenére. Peter Parker mellé amolyan kamu apaszerepre odatették Robert Downey Jr-t, akivel nem igazán lehet mellélőni, illetve magát a filmet is a Marvel-univerzumban helyezték el, ahogyan mondjuk a Hangyát, a Doctor Strange-et és minden mást. Itt azonban véget ér a kapcsolat, mert a Hazatérés önmagában is egy szórakoztató, nagyon vicces, kreatív, látványos tinifilm a tinifilmekre jellemző bénázások nélkül.

Se Ben bácsi, se radioaktív pókharapás

A Hazatérés egyik legnagyobb húzása, hogy a készítők látványosan el akartak térni mindentől, amit láthattunk, tudhattunk az eddigi filmekből.

• Nem kell újra végignézni Ben bácsi halálát,
• nem kell újra végignézni a pókcsípést és az ezzel járó transzformációt,
• nincs 10 perces montázs a képességeinek felfedezéséről,
• de még csak a jól ismert szlogen sem hangzik el senkitől, hogy " A nagy erő nagy felelősséggel jár"

És igaza is van a készítőknek, ki a franc akar megint Ben bácsi miatt siránkozó Pókembert látni, ismerjük a sztorit, haladjunk. Ehelyett Peter Parker egy kicsit elvarázsolt kockafej, aki imád a pufi haverjával legózni, de nem éppen a legnépszerűbb srác a suliban. Igen, a Hazatérés egy igazi tinifilm, amiben van reménytelennek tűnő szerelem a lúzer és a legjobb csaj között, kettős életből adódó tanulási problémák az iskolában, vagy a szülőkkel szembeni titkolózás. De mindezt olyan jó stílusban, klisék nélkül vezeti fel a film, hogy csak kapkodjuk a fejünket két röhögőgörcs között. Tényleg, a Hazatérés egyszerre érett tinifilm, és remek akció-vígjáték, ahol az is belefér, hogy az egyik gimnazista pornóval poénkodik, a másik pedig a rabszolgatartással. Ez így erősnek hangzik, de kontextusában nem csak simán ízléses, hanem rettenetesen kreatív is.

A Hazatérés másik erénye, hogy a legtöbb Marvel-filmmel szemben nem próbál meg grandiózus lenni. Egy tini fiú megpróbál elkapni egy két fokkal keményebb fegyverkereskedőt, közben próbál megfelelni az iskolának, a szerelmének, és példaképének, Tony Starknak. Mindezt Tom Holland olyan odaadással csinálja, hogy simán elhiszem róla, hogy otthon még most is abban a jelmezben alszik, amiben a felhőkarcolók között ugrált. Lehet, hogy Maguire volt az igazi lúzer, Garfield pedig a szerény dumagép, de Holland az a Peter Parker, akit a képregényekből ismerhetünk. Hatalmas szíve van, kicsit kétbalkezes, mindenkinek jót és megfelelni akar, miközben szívós, kreatív és egészen jó dumái vannak. Egy ilyen alaphelyzettel a legközepesebb sztorit is el lehet adni, és a Hazatérés története nem is több egy átlagos nyári blockbusternél. Mert nem is kell.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sikerült majdnem minden szerepre tökéleteset választani. Michael Keaton látszatra egydimenziós főgonosz, de amikor játszani kell, akkor egészen zseniális, és még egy apró karakterfejlődés is belefért. Peter barátja, Ned, aranyos és egyáltalán nem olyan idegesítően tipikus kockafej, mint amit megszoktunk. Robert Downey Jr. pedig hozza azt a szerepet, amit valószínűleg álmában is bármikor eljátszik. Ennek ellenére nem tökéletes a történet.

Pókember nagynénjére hajt a fél város

Valahol bravúr, hogy úgy sikerült megalkotni a leghitelesebb Pókembert, hogy soha ennyi változtatást nem eszközöltek az eredeti sztorihoz képest. Peter egy tök ismeretlen Liz nevű lányba szerelmes. Mary Jane valójában Michelle, és egy félvér lány játssza. A Petert állandóan piszkáló Flash Thompson pedig a guatemalai szülőktől származó Tony Revolori, akit a Grand Hotel Budapestben láttunk. A magyar fordításban Rengetőként (Shocker) szereplő gonoszból rögtön kettő is van, de egyik sem német. Peter Parker nagynénjéből Marisa Tomei lett, akire a fél szereplőgárda hajt.

Peter inkább videózni szeret, mint fotózni. A ruháját nem ő csinálta meg, hanem kapott egy high-tech, mesterséges intelligenciával meg minden kütyüvel ellátott szuperruhát Tony Starktól. Ja, és fél tucat ember tudja, hogy Peter Parker = Pókember.

Na, ez az, ami leginkább zavaró, és kicsit túl sok már. Pókember karakterének lényege, hogy azon kevés hősök egyike, aki szereti nagyon különválasztani a civil életét a szuperhősös feladataitól. Ehhez kell az is, hogy egy-két kiválasztotton kívül senki se tudja, hogy egy lökött kisfiú rejtőzik Pókember álarca mögött. Ebben a filmben azonban (és itt most kicsit spoileresek leszünk) tudja a legjobb barátja, Tony Stark és a hozzá közel álló emberek (Pepper Potts, Happy Hogan), Michael Keaton, sőt, a végén még May néni is. Ez azért kicsit sok, és nem biztos, hogy megkönnyíti a későbbi folytatásokat.

Mindettől függetlenül tényleg csak apróságokba lehet belekötni. A kompos jelenet enyhén szólva meglehetősen irreális, ahogy Pókember CGI-je is elég gyengécske ahhoz képest, ahogy mondjuk az emberszabásúak kinéznek az új Majmok bolygója-filmekben. Donald Glover karakterével, ahogy Rengetővel sem kezdtek sok mindent, és May néni is kicsit szokatlan. Illetve rohadt idegesítő, hogy a 3D-s vetítés miatt az éjszakai akciójelenetekből semmit sem látni, de ezek csak apró irritációk ahhoz képest, hogy a Hazatérés összességében mennyire szórakoztató.

Szóval a Marvelnek sikerült megint nagyot dobnia, méghozzá úgy, hogy mindezzel annak a Sonynak tett jót, ami megint arról hablatyol, hogy többek között Tom Hardyval tervezik létrehozni a kis saját pókos-filmes univerzumukat. Nem biztos, hogy erre tényleg szükség van, inkább annak kéne örülni, hogy két Sony-bénázás után a Marvel volt olyan jó fej, hogy gatyába rázta mindenki kedvenc Pókemberét. Ráadásul a 20 éves Tom Holland garancia arra, hogy még rengetegszer láthassuk őt felbukkanni különböző Marvel-filmekben, és ennek hatására végre az átkozott Fox is belássa, hogy a Marvel nélkül soha életükben nem fognak tudni rendes Fantasztikus négyes-filmet csinálni.