Az elmúlt húsz évben már-már önálló zsánerré nőtték ki magukat a dán filmek, melyek a jól szituált, felső középosztálybeli szereplők nyomorára a megszokottól eltérő szexuális életük segítségével világítanak rá. Ilyen volt Mikkel Munch-Fals debütálása, a Kedves szomszéd, és illeszkedik a sorba a magyar mozikba most kerülő Szvingerklub is.

A címbeli szvingerklub egy rendszeresen összejáró baráti társaság murijait takarja: negyvenes-ötvenes házaspárok egy idilli, tengerparti házba elvonulva dobják fel az egyre unalmasabb életüket némi párcserés szexszel. A főszereplő, Adam és felesége, Iris házasságán azonban már ez sem segít, ugyanúgy a rutin részévé vált, mint a munkája.

Amikor az álcázásból vett golfütőkkel felszerelkezve elbúcsúznak a kamasz fiuktól, Iris még bízik benne, hogy a hétvége segít a férjén, de a láthatóan depressziós Adamot ez sem mozdítja ki a letargiából. Minden megváltozik azonban, amikor megjelenik Patrick és Patricia, egy ismeretlen fiatal pár is a szvingerbulin.

A fiatal és szép emberek érthetően feldobják a hangulatot, és különösen a férfiak meresztgetik a szemüket a szép Patriciára (Natalie Madueño). Közülük is kiemelkedik azonban Adam (Martin Buch), aki azt a hibát is elköveti, hogy belezúg a lányba, akivel pedig nincsenek ugyanabban a ligában. De még ha lennének is, ez akkor is csak egy szvingerklub.

Patricia és Patrick felbukkanása viszont nemcsak Adamot zökkenti ki, hanem az egész társaságban felkavarja az állóvizet, és innentől van is egy filmünk. Igaz, az egy idő után kiderül, hogy a film témája nem is annyira a szvingerklub, sokkal inkább Adam midlife crisisa, pedig ez utóbbiról Munch-Fals azért olyan sok újat nem tud mondani a kismillió hasonló témájú filmhez képest.

Ez különösen a film befejezése ismeretében igaz, amelyre most nem térek ki, elég legyen róla annyi, hogy egy kicsit lehúzta az összképet. Ami kár, mert a film addig igen szórakoztatóan mutatta be a szvingerklubos társaságot: így Adam nemezisét, a magabiztos és cinikus Jørgent (Rasmus Botoft), a sokáig az ő szélárnyékában megbújó feleségét, illetve a teherbe eséssel hiába próbálkozó Bolette-et, és a férjét - a film csúcspontján az egész társaság a nemzőképtelenségén gúnyolódik.

Hallhatunk rém kiábrándult beszélgetéseket a gyerekvállalásról és úgy egyáltalán az életről, és meg lehet érteni Adamot is, hiszen az optimista és romlatlan Patricia egészen más, mint a többi, kiégett és fásult szereplő, beleértve a saját feleségét, az egyébként meglepően türelmes Irist. Más kérdés, hogy Adammal tényleg nehéz szimpatizálni, amikor olyan unalmas szegény, hogy egyetlen saját gondolatra sem futja neki, hanem csak mások monológjait szajkózza. Ráadásul tényleg úgy viselkedik, mint aki visszatért a saját kamaszkorába, de egy ilyen időutazás szükségszerűen csalódásba torkollik.

A többi karakter ugyan nem túl bonyolult, de jól eltalált típusokat és persze kellően nyomasztó alakokat testesítenek meg, de természetesen jók a színészek is, akik közül láthattunk már többeket egyéb skandináv filmekben vagy sorozatokban. És néha a film még vicces is, ami nem minden vígjátéknál magától értetődő sajnos.

xxx

Ezért is kár, hogy aztán Munch-Fals ebből a többet ígérő helyzetből csak annyit tud a végén kihozni, amennyi a soványka lezárásra futja. A Szvingerklub nem döntöget tabukat, de azért annál a közhelyszerűen életközépi válságos férfifilmnél több lett volna benne, amivé egy idő után válik.