Ma már teljesen megszokott, hogy az animációs filmek számítógéppel készülnek, évről évre elárasztják a mozikat, népszerűségüket pedig jól mutatja, hogy a hazai mozik éves nézettségi listáin évről évre jó helyen szerepelnek az ilyen filmek. Volt idő azonban, amikor az ötlet, hogy készüljön egy egész estés film, ami csak és kizárólag számítógépes animációval készül, nem volt több, mint egy lázálom. Néhány ember hihetetlen kitartása kellett ahhoz, hogy valósággá váljon és a műfaj széles körben elterjedjen. Ez az egész pedig akkor indul, amikor a számítógépek egyáltalán nem számítottak egy családi ház alapfelszereltségének, és Apple-alapító Steve Jobs is kellett hozzá, hogy ez a forradalom megvalósulhasson. 

1975-ig kell visszamennünk az időben, ekkor indult a CalArt (California Institute of the Arts) nevű amerikai egyetemen egy osztály, aminek olyan tagjai voltak, mint Tim Burton (Ed Wood), Brad Bird (Hihetetlen család) és John Lasseter (Toy Story). Ők egy teljesen új képzésben vettek részt, a Disney stúdió legendás animátorai oktatták a Disney-féle rajzfilmanimációk csínját-bínját. John Lasseter elmondása szerint ez egy hihetetlenül inspiráló időszak volt az életében, mert az osztályban mindenkit csak az animáció érdekelt. Nem is nagyon foglalkoztak mással, mert az egyetem messze volt a várostól, senkinek sem volt kocsija, ezért idejük legnagyobb részét a kampuszon töltötték és akkor is animáltak, mikor a tanárok már rég hazamentek. Elmondásuk szerint legalább annyit tanultak egymástól, mint a legendáktól, akik tanították őket. 

Lasseter korán kiemelkedett a társai közül, két rövidfilmjővel is díjat nyert, ami teljesen példátlan volt az iskola történetében és már ekkor lehetett sejteni, hogy később nagy dolgokat vihet véghez. Az sem volt meglepő, hogy felvették a Disney-hez dolgozni. Itt természetesen kézzel rajzolt animációval kellett foglalkoznia, de mikor megmutatták nekik a készülő Tron című filmet, akkor tudta, hogy a számítógépes animáció új távlatokat nyit majd a hozzá hasonló animátorok életében. Az ötlete az volt, hogy remekül lehetne a két technikát ötvözni. A karakterek továbbra is kézzel készülnének, mert a számítógép által generált objektumok pici háromszögekből álltak össze, ekkor még nem álltak készen a finom formák megjelenítésére. Viszont a háttér előkészítésében meg tudták volna újítani az animációs műfajt. 

Lasseter el is kezdett dolgozni egy ilyen hibrid filmen, ami a Brave Little Toaster címet kapta, ez lett az első rendezése. Kitalálta a történetet, prezentálta a stúdió vezetőinek, ám amikor kiderült, hogy ettől se gyorsabb, se olcsóbb nem lesz a film, akkor előbb csak a tervet fújták le, végül ki is rúgták. Lasseter addig tökéletesen épülő karrierje egy szempillantás alatt derékba tört.

Egy konferencián találkozott Ed Catmullal, aki annak idején maga is animátor szeretett volna lenni, ám ekkor a Lucasfilmnél dolgozott a kor legelőremutatóbb számítógépes trükkjein. A Lucasfilm szeretett volna terjeszkedni, de a Disney nevelésű animátorokhoz nem fértek hozzá, ezért lecsaptak a munkanélküli Lassaterre. Az egész csapatot azért kezdte el George Lucas építeni, mert tudta, hogy a Birodalom visszavághoz olyan új trükkökre lesz szüksége, amiket korábban még senki sem csinált. Itt kezdett kialakulni a Pixar magja, ám az elképzeléseik megvalósításához új számítógépeket kellett építeniük, amiket aztán nem csak filmes célokra használnának. 

Lucasnak nem volt 40 milliója ahhoz, hogy bele tudjanak vágni egy saját, egész estés filmet gyártani tudó cég felépítésébe, ezért kezdtek befektetők után nézni. Az 1980-as évek közepén járunk, Steve Jobs nem sokkal korábban mondott fel az Apple-nél, és felkeltette az érdeklődését a cég, ami ekkor még nem Pixar, hanem Graphics Group néven létezett.

Jobs végül 5 millió dollárt fizetett Lucasnak a cégért és még 5 milliót költött el arra, hogy a mindennapi működés biztosítva legyen. Azt gondolná az ember, hogy innentől minden simán ment, de egyáltalán nem. Ráadásul a kezdeti időkben az animátorok egyetlen gépen dolgoztak váltásban. Ennek ellenére viszonylag gyors tempóban készültek az animált rövidfilmek. Az első, a Luxo Jr. egy életre kelt lámpáról szól, ez a kis lámpa ugrál be mai napig a stúdió minden egyes filmje előtt, hogy elfoglalja a i betű helyét a Pixar szóban. 

A kisfilmet jelölték a legjobb animációs rövidfilm díjára az Oscaron, bár az elismerést nem kapta meg, de így is történelmet írt, hiszen korábban nem volt példa arra, hogy egy teljes egészében számítógéppel készült film jelölést kapjon. A díjra sem kellett sokáig várni, a Tin Toy nevezetű rövidfilm 1988-ban megkapta a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat. A hírverés jobb helyzetbe hozta a stúdiót, de még mindig nem voltak nyereségesek, pedig 1990-re már reklámfilmeket is készítettek, de még mindig nem volt világos, hogyan fogják fenntartani a stúdiót. A Disney az Oscar után már más szemmel nézett a korábban kirúgott animátorra, és megkörnyékezték, hogy rendezzen náluk egy saját filmet. Ha Lasseter akkor máshogy dönt, ma nincs PIxar. Ő azonban kitartott a saját álma mellett, a Disney pedig megvette ezt az álmot, a filmötletet, ami egy játék szempontjából mesélne el egy egész estés filmet. 

Ebből lett a Toy Story. Először csak munkacím volt, de végül később sem változtatták meg. A cél az volt, hogy nemcsak történetben térjenek el a korábbi Disney által hatalmas sikert elért filmektől, hanem történetben is. Vagyis

Felnőttes történetet szerettek volna elmesélni, olyat, aminek összetettebb mondanivalója van. A Disney viszont nagyon bele akart szólni a fejlesztésbe, ebből lett egy prezentáció 1993. november 19-én, ami fekete péntekként vonult be a cég történetébe. A Disney utálta a filmet, az általános vélekedés az volt, hogy a filmben semmi sem működik, Woody elviselhetetlen és keserű figura, teljesen hiányoznak belőle az érzelmek, vagy bármi, ami megnyerné magának a nézőt.

Ekkor megint derékba törhetett volna Lasseter karrierje. Ő viszont inkább Bevonta Joss Whedont, akit a széles közönség azóta a Bosszúállók első és második része rendezőjeként ismert meg, de az ő nevéhez fűződik például a Buffy, a vámpírvadász című sorozat is. De még mielőtt ezekkel befutott volna, ő volt az, aki kulcsfontosságú változásokat eszközölt a Toy Story forgatókönyvén. A fekete péntek utáni időszakot őrült, szinte megállás nélküli munka követte, aminek szerencsére meglett az eredménye. 

A Toy Story óriási siker lett, a kritikusok imádták, de a Pixar (anyagi) gondjait nem oldotta meg teljesen, mert a merchandise bevételek a Disney-hez folytak be. Nem volt más lehetőségük, mint előre menekülni, ezért tíz évre szóló, öt filmet tartalmazó szerződést kötöttek a Disney-vel. Ez veszélyes volt, mert senki nem bízott benne például, hogy az Egy bogár életét és a Toy Story-t levezénylő John Lasseteren kívül van még valaki a csapatban, aki képes éveken keresztül irányítani egy film készítését. Lasseter viszont bízott Pete Docter és Andrew Stanton képességeiben is, akik még 1990 körül kerültek animátorként a Pixarhoz. A Szörny Rt. és a Némó nyomában sikere őt igazolta, de előtte még újra az meg kellett mentenie egy Toy Story-t.

A folytatást ugyanis eredetileg csak VHS-re szánták, akkoriban a Disney bevett szokása volt, hogy ilyen kétes minőségű folytatásokat készít sikerfilmjeihez, amiket csak videó kazettán mutatnak be. A tervek szerint a Toy Story is kapott volna egy ilyet, a Pixar csapatától függetlenül. John Lasseter és legbizalmasabb Pixaros munkatársai egy hétvége alatt dolgozták ki a történetet, hétfőn pedig a rendező állítólag olyan lelkesítő beszédet mondott a teljes csapatnak, amivel sikerült mindenkit feltüzelnie és elhitetnie velük, hogy a rövid idő ellenére is sikerül egy újabb emlékezetes filmet készíteniük. Végül igazuk lett, a film óriási közönség és kritikai siker lett - a moziban. 

A Hihetetlen családot már egy külsős rendezővel, Brad Birddel készítették, aki Lasatter osztálytársa volt és korábban már készített hagyományos animációs filmet. A hihetetlen család is sikert aratott, de ezzel le is járt a Disney-vel kötött öt filmre szóló szerződés. Abban biztosak voltak, hogy a Pixar továbbra sem akar a forgalmazással és a marketinggel közvetlenül foglalkozni, de szerencséjükre a Disney-nél vezetőváltás történt és az új igazgató, Bob Iger tisztában volt vele, hogy a legnagyobb hiba, amit elkövethet, ha nem egyezik meg a Pixarral. 

Kinevezése első hetében találkozót kért Steve Jobstól, és a Disney teljes egészében megvette a Pixart úgy, hogy a stúdió közben megőrizte függetlenségét. Ed Catmull lett az animációs részleg vezetője, Jobs bekerült az igazgatótanácsba, Lasseter pedig a Disney animáció kreatív vezetője lett.

A filmek egymás után hozták az óriási bevételeket, és a kritikai siker nem volt folyamatos, de legutóbb az Agymanókkal sikerült bizonyítani, hogy a varázsütés nem múlt el és még mindig tudnak olyan filmeket készíteni, amik soha nem látott történetet valósítanak meg. Inkább a hogyan tovább kérdését érdemes feltenni, hiszen ma már saját egyetemet hoztak létre a saját utánpótlás biztosítására, de még nem látni, hogy kik vehetik át Lasseter, Andrew Stanton, Pete Docter és a többiek helyét. 

Nem véletlen, hogy legújabb filmjüknek, a Verdák 3-nak is új rendezője van (Brian Fee) és az abban is az egyik legmeghatározóbb téma az öregedés. Az biztos, hogy az elkövetkező néhány évben gyökeres változásokra nem kell számítani, folytatódik a Hihetetlen család, amihez visszatért Brad Bird, miután megégette magát egy élőszereplős filmmel (Holnapolisz), és új epizód készül a Toy Storyhoz is. Az új címekről és az új hangokról egyelőre keveset tudni, vélhetően az idei D23 konferencián többet elárulnak abból, hogy 2020-ra milyen filmeket terveznek és kik határozzák meg a stúdió jövőjét.