Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEnyedi Ildikó is zsűrizik a velencei filmfesztiválon
Enyedi Ildikót, a Testről és lélekről rendezőjét is beválogatták a velencei filmfesztivál zsűrijébe, szúrta ki az Origo Filmklub. Utoljára 15 éve volt magyar tagja a zsűrinek, 2002-ben Kovács László operatőrt hívták meg zsűrizni a fesztiválra.
A zsűri elnöke idén a négyszeres Oscar-jelölt Annette Bening lesz, aki az Amerikai szépség, A gyerekek jól vannak, illetve a Támad a Mars! című filmekben szerepelt. Utoljára 11 évvel ezelőtt fordult elő, hogy nő volt zsűrielnök a filmfesztiválon, 2006-ban Catherine Deneuve volt a zsűri elnöke Velencében.
Enyedi és Bening mellett idén Rebecca Hall színésznő (A tökéletes trükk, Christine, Vasember 3), Edgar Wright rendező (Scott Pilgrim a világ ellen, Nyomd, Bébi, nyomd!), Anna Mouglais francia színésznő (Coco Chanel és Igor Stravinsky, Bűnügyi regény), Michel Franco mexikói rendező és producer (Después de Lucía, Chronic), David Stratton ausztrál filmkritikus, Jasmine Trinca olasz színésznő (A fiú szobája, Gunman) és Yonfan hongkongi rendező (Könnyek hercege) lett a zsűri tagja.
Enyedi Ildikó nem először lesz ott a velencei filmfesztiválon, a Bűvös Vadász 1994-ben olyan filmekkel versenyzett, mint a Született gyilkosok, az Eső előtt és a Mennyei teremtények. Akkor David Lynch volt a zsűri elnöke.
Ne maradjon le semmiről!