Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- az ígéret
- kritika
- terry george
- örmény népirtás
- oscar isaac
- charlotte le bon
- christian bale
Giccset csináltak az örmény népirtásból
További Cinematrix cikkek
Az Oszmán Birodalomban elkövetett, 1915 és 1918 közötti népirtásról készült ugyan már pár film, de az ilyen nagyszabású, sztárokat is felvonultató szuperprodukció, mint Az ígéret eddig váratott magára. Most egy örmény származású milliárdos, az azóta már elhunyt Kirk Kerkorian állta a film költségvetését, így jöhetett létre a film, melyet a Hotel Ruandával a genocídium témával már foglalkozó Terry George rendezett.
A főbb szerepekre olyan neveket sikerült megnyerniük, mint Oscar Isaac és Christian Bale, valamint Charlotte Le Bon, és máson sem filléreskedtek az alkotók, de Az ígéret messze nem durrant akkorát, mint szerették volna. Ez még akkor is igaz, ha a készítők már jó előre leszögezték, ezzel a filmmel nem meggazdagodni akarnak, hanem népnevelő hatást szánnak neki. Épp ezért annál kevésbé mindegy, hogy mennyien nézték meg a filmet, melynek a premierjét megelőzte egy szervezett ellenkampány: 55 ezren adtak egy csillagot, a legalacsonyabb osztályzatot a filmre az Imdb-n anélkül, hogy láthatták volna.
Mivel Törökország a mai napig hivatalosan nem ismeri el a népirtás tényét, a téma az egyik létező legkényesebb, amiről filmet lehetne forgatni, és tényleg, mindentől függetlenül egy jó dolog, hogy ez a film létrejött, és még azzal együtt is, hogy bukásnak bizonyult, be tudott vinni sok ezer embert a moziba, illetve újra figyelmet irányított a témára.
A körülmények ismeretében ezért még azt az egyébként bosszantó hollywoodi szokást is el lehet nézni a filmnek, hogy örmény szereplőket amerikai és francia-kanadai színészek játszanak (Isaac és Le Bon), hiszen ismeretlen arcokkal még nehezebb lett volna behozni az amerikai nézőket a filmre, és megmutatni nekik a történelem e még mindig nem eléggé közismert szeletét. (Kisebb szerepekben egyébként Jean Reno, Tom Hollander, Shohreh Aghdashloo és Rade Šerbedžija is feltűnik.)
A film 1914-ben, az első világháború kitörése előtt indul, amikor Mikael (Isaac) egy dél-törökországi örmény faluból Konstantinápolyba indul, hogy ott orvosnak tanuljon, a pénzt pedig úgy teremti elő a tanulmányaira, hogy eljegyez egy módosabb falubeli lányt, Maralt (őt egy tényleg örmény származású színésznő, a Westworldből is ismert Angela Sarafyan játssza). Az Oszmán Birodalom fővárosában azonban megismerkedik egy Párizsból hazatért örmény nővel, Anával (Le Bon), és annak udvarlójával, az amerikai haditudósítóval, Chris Myersszel (Bale). Hamar egyértelmű lesz a közte és Ana között meglévő kölcsönös vonzalom, ám közbelép a történelem, előbb pogromok kezdődnek a keresztény örmények ellen, majd a hatóságok is vadászni kezdenek rájuk, és máris minden adott egy tragikus szerelmi sokszöghöz.
Nem segít azonban abban, hogy igazán bele tudjuk élni magunkat a sztoriba, hogy a film szinte az összes létező klisét felvonultatja: a karakterek egydimenziósak; az örmények mind jók, a törökök egyetlen kivétellel mind embertelenül gonoszok; a rendező minden pillanatot megragad, hogy giccses zenét toljon az arcunkba, és amikor megismerünk egy munkatáborban sínylődő örményt, persze, hogy kiderül róla, hogy korábban bohóc volt, aki “megnevettette a gyerekeket”.
Az ígéret (The Promise)
Index 5/10
Imdb 5,9/10
Metacritic 49/100
Rotten Tomatoes 50%
Aki látott már hasonló filmeket, pontosan tudhatja előre a legtöbb fordulatot: hogy Mikael polgári jólétben élő, vidám és tündéri unokahúgait nyilván azért mutatják a film elején, ahogy bűbájosan táncolnak, hogy annál nagyobb legyen a kontraszt, amikor jönnek a borzalmak. És ilyen átlátszó, elcsépelt eszközből van még jó pár a filmben, amelynek sikerült még a németeket is belerángatni az egészbe egy, kínosan a Casablancát idéző jelenet erejéig, amikor néhány porosz tiszt pont olyan ellenszenvesen viselkedik, mint ahogy a nácikat szokás ábrázolni, és a film alapján azt is hihetnénk, az első világháború kizárólag a gonosz központi hatalmak műve volt. (Azt meg nem is tudom hová tenni, hogy egyszer egy feldúlt örmény falu mellett mintha egy pillanatra egy modern toronyház is látszana a képen.)
Az idilli első pár percet követően záporozni kezdenek a szörnyűségek, hullanak az emberek, legyenek azok fiatalok, idősek vagy gyerekek, és ezeket úgy tudják adagolni, hogy egy idő után tényleg bevon minket az üldözött örmények történetébe, és ekkor már az egész szerelmi szál érdektelennek és feleslegesnek tűnik. Pláne, hogy Le Bonból hiányzik az a plusz, amitől hiteles hősnő lehetne, de Isaac is volt már meggyőzőbb egy szerepben - mondjuk akkor jobb karaktert is írtak neki.
Ez a film így egy elavult, évtizedekkel ezelőtti recept alapján készült, miközben ezzel nagyjából egy időben a Dunkirk is megmutatta, hogy háborús, történelmi eseményeket nem csak lapos romantikával lehet eladni, de említhetnénk Terry George munkásságából a Hotel Ruandát is ellenpéldaként. Azt mindenképpen remélem, hogy lesz még film a témáról (például a Werfel-regény által világhírűvé tett Musza Dagh-ostromról, ami itt a filmben csak egy epizódként szerepel), és akkor talán ezeket a buktatókat is elkerülik már.
Mert Az ígéret minden hibája ellenére arra pont alkalmas, hogy felkeltse a nézők érdeklődését az örmény népirtás iránt, és már csak a témája miatt is tényleg jó lenne, ha minél többen megnéznék. Csak kár érte, mert ennyi erővel ez akár egy jó film is lehetett volna.
Ne maradjon le semmiről!