A Barry Seal: A beszállító nem egy remekmű, amit sokáig viszünk magunkkal a megnézése után. Csak egy szórakoztató, lendületes, néhol talán túlságosan is lendületes film egy olyan emberről, akinek tényleg filmre kívánkozott az élete. Ennek ellenére több szempontból is jó, hogy elkészült. Egyrészt, mert manapság öt hollywoodi filmből maximum egy ilyen akad, ami nem folytatás, nem egy franchise része, csak egy sztori, aminek van eleje, közepe, vége. Nem akar univerzumot építeni, nem lehet belőle második részt csinálni, és bár nem kell agysebésznek lenni a megértéséhez, azért 12 év felett is élvezhető.

Másrészt ez egy Tom Cruise-film. Akik utálják, nyilván örültek annak, hogy nyár elején akkorát bukott A múmiával, mint karrierje három évtizede alatt talán még soha. De akik még mindig az egyik utolsó nagy mozisztárt látják benne, örülhetnek a Barry Sealnek. Ez a film ugyanis valamennyire visszavisz Tom Cruise korábbi nagy sikereihez, abba az időbe, amikor Mission: Impossible- és Jack Reacher-folytatások helyett (vagy mellett) még olyan filmeket vállalt, mint az Esőember, az Egy becsületbeli ügy vagy a Különvélemény. Na, nem mintha a Barry Seal ennyire jó film lenne.

Pedig akár lehetett volna az is. Barry Seal élete a lehető legjobb filmes alapanyag. Pilóta volt, aki a hetvenes-nyolcvanas években egyszerre dolgozott a CIA-nak és a Pablo Escobar-féle Medellín drogkartellnek. Csempészett ő mindent: információt, drogot, fegyvereket és embereket is. Harsány volt, betegesen kalandvágyó és kövér. A dél-amerikaiak ezért adták neki az El Gordo vagyis A kövér ember becenevet. Ez utóbbi tulajdonságát, mondanom sem kell, nem emelték át a filmbe.

A Barry Seal: A beszállító a hetvenes évektől követi Seal életét, amikor még csak egy utasszállítókat vezető pilóta volt, aki piti csempészakciókkal egészítette ki a fizetését. Aztán megtalálta a CIA, később pedig Escobarék. Mindenkinek azt szállította, amit kért: a CIA-nak fényképeket hozott a kommunistákról, a kartell kokainját meg bevitte Amerikába. Annyira jó pilóta volt, hogy amikor lebukott, büntetés helyett újabb és újabb feladatokat kapott a kormánytól, így lett belőle fegyvercsempész, később meg az Amerika által támogatott nicaraguai kontrákat csempészte az USA-ba kiképzésre. Nem akart, és később már nem is tudott nemet mondani egy kérésre sem, dollártízmilliókat keresett. Aztán persze, hogy nem lett jó vége a dolognak.

Arra azért nagyon figyelt Doug Liman rendező (vele csinálta Cruise A holnap határánt is), hogy mindez ne menjen az érthetőség rovására. Szóval folyamatosan el vannak magyarázva nekünk a dolgok, nem veszünk el a nevek és országok tengerében, legalábbis nem jobban, mint Seal vagy éppen a CIA. A film néhány helyen nagyon szórakoztató, különösen a háborúzni lusta kontrák vagy a töménytelen mennyiségű készpénzt már elkölteni képtelen, ezért azt minden létező helyre dugdosó Seal család szála. Doug Liman nagyjából azokkal az eszközökkel játszik, mint amiket A Wall Street farkasából ismerünk, például látjuk a tetőtől talpig kokainnal borított pilótát leszállni egy hátsó udvarban. De Scorsese zsenialitása nélkül a csempészések, merész landolások és menekülések egy idő után kissé monotonná válnak. (Emellett a Nagymenők is erősen hatott a filmre.)

Ami ennél is problémásabb, hogy a Barry Seal valahogy végig felszínes marad. (Pedig ha valaki, akkor Doug Liman igazán ismerhette a témát, az apja, Arthur L. Liman ugyanis az Irán-kontra ügy szenátusi vizsgálóbizottságának főtanácsadója volt.)

Kicsit kitalálatlan maradt a figurája: erkölcstelen és veszélyes feladatokat vállal, de közben gondos családfő marad. Cruise végig úgy játssza (és közben persze saját magát is játssza, ahogy az nála lenni szokott), hogy szeretnivalónak lássuk. De mégiscsak nehéz szeretni valakit, aki sosem látott túl a saját hasznán, és akinek az a visszatérő poénja, hogy megmutatja a fenekét. (Bár ez legalább tisztázza a mostanában felmerült fenékproblémákat Cruise körül.)

A mellékszereplőknek sem jutottak átgondoltabb karakterek. Úgy látszik, hogy mostanában minden Tom Cruise-filmbe ugyanazt a nőtípust castingolják, a feleséget játszó Sarah Wright pont úgy néz ki, mint A múmiában Annabelle Wallis. Más kérdés, hogy Wright lényegesen jobban él kevéske lehetőségével. A CIA-t Domhnall Gleeson képviseli, és szinte csak ő, de a Medellín kartell tagjait sem ismerjük meg mélyebben. Az viszont nagyon vicces, hogy Caleb Landry Jones pont azt az irritáló pöcs kistesót hozza, akit a Tűnj el!-ben is játszott.

De minden hibája ellenére inkább tíz Barry Seal, mint még egy A múmia.