Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- thor
- thor 3
- thor ragnarok
- chris hemsworth
- cate blanchett
- mark ruffalo
- képregényfilm
- taika waititi
- kritika
- filmek 2017
A Thor 3 kiröhögi a szuperhősöket
További Cinematrix cikkek
Öt perc. Ez a vízválasztó a Thor: Ragnarök nézőinek, az első 300 másodperc. Ebben benne van minden, ami az ezután következő 125 percben, csak összesűrítve. Vicces monológ, vicces kiszólás, vicces trollkodás – pipa. CGI-orgia valószínűtlenül ronda lényekkel – pipa. A film alapkonfliktusának nagyon vázlatos vászonra hajigálása – pipa. A 3D miatt a képből kilógó és papírból kivágott játékfiguráknak tűnő szereplők – pipa. Akció, zúzás, látványos verekedés, Thor kalapácsának mindenféle kunsztja – pipa. A legkomolyabban mondom: ha az ötödik percben valaki úgy érzi, hogy ez nem neki való, akkor álljon fel, és menjen haza/lóversenyre/kocsmába, mert nem lesz se jobb, se másabb.
Hogy aztán ez baj-e vagy sem, azt majd döntse el mindenki, nekem mindenesetre messze ez a kedvenc Thor-filmem, ami persze nem is olyan nagy truváj, ha jobban belegondolunk. Már az első, 2011-es film születését sem nagyon értettem, mert a halhatatlan isten az ő bazi nagy kalapácsával a Marvel-univerzum egyik legérdektelenebb figurája. Kenneth Branagh forgatott ebből egy asgardi királydrámát, aminek komorságát a földi jelenetekkel oldotta, bár a humora megmarad azon a szinten, hogy Thor lenni erős, Thor szeretni sör és pizza.
A második film, a Sötét világ sem volt egy nagy vasziszdasz, a történet érthetetlen zavarosságán az sem segített, hogy nagyon sok külső helyszínen dolgoztak, és igyekeztek visszafogni a zöld háttér előtt felvett jelenetek számát. Ráadásul a főszereplő Thorról az első két film után még mindig csak azt tudta az ember, hogy combvastagságú a felkarja, hosszú a haja, és van egy bazi nagy és rém nehéz kalapácsa. Jó, akkor pörölye, nem mindegy?
Ennyit ér
IMDb: 8,2
Rotten: 95%
Metacritic: 74/100
Index: 8/10
A harmadik film haladhatott volna az első kettő nyomában, 500 millió dollárt úgyis behozott volna, ha nincs benne Hulk és humor, csak kín, szenvedés és száz percen át Hela nevű nővérével fogcsikorgatva küzdő Thor, a végén digitális armageddonnal, oppardon, Ragnarökkel. Ez lett volna a logikus út, úgysem terveztek újabb Thor-filmet belátható időn belül, minek váltani, járatlan útra tévedni. A forgatókönyvet 2014 elején kezdték el írni, és van egy olyan érzésem, hogy amikor augusztusban kijött A galaxis őrzői – és a nagyon harsány, nagyon vicces film meg sem állt 773 millió dollárig és az instant kultstátuszig –, az addig meglevő jeleneteket eszement tempóban kezdték el felgegelni a Marvelnél. A két nagy közül (a másik a DC, ugye) a Marvel mindig is a képregényfilmek lightosabb, viccesebb oldalát képviselte, a fogcsikorgatást és szenvelgést meghagyva Batmannek és Supermannek.
Ahhoz persze, hogy a film organikusan legyen vicces, és ne erőltetetten, nem elég a forgatókönyv, kell egy olyan rendező is, aki laza, és nem veszi magát nagyon komolyan, mint Branagh, de nem is egy sima szakmunkás, mint a Thor 2-t rendező Alan Taylor. (Neki egyébként nem volt final cut joga, azaz hiába forgatta le és rakta össze azt a filmet a saját elképzelései szerint, a végterméknek nem sok köze volt az ő víziójához.) A galaxis őrzőit a Marvel nem kis kockázatot vállalva bízta rá James Gunnra, aki hatmillió dolláros büdzséjű filmnél nagyobbat még soha nem rendezett korábban. Amikor viszont a húzás fényesen bejött, a Thor 3 mellé is olyan rendezőt választottak, aki eddig a mainstreamen kívül dogozott. Azt az új-zélandi Taika Waititit igazolták le, aki furcsamód színészként többet dolgozott eddig, mint rendezőként, és legnagyobb sikerét azzal a Vademberek hajszája című filmmel aratta, ami nem került többe egymillió dollárnál. Viszont Gunnhoz hasonlóan remek humorral áll a filmjeihez.
Ha valamihez hasonlítani kellene, A galaxis őrzői lenne az. Harsány és színes, a lehető legváratlanabb pillanatokban tud iszonyú vicces lenni, viszont hiányzik belőle a két Gunn-filmre azért bőven jellemző infantilizmus és idiotizmus (kivéve az Ördög segglyuka elnevezésű féreglyukat). Waititi sokkal inkább önironikus, parodisztikus és cinikus is, amit a színészei láthatóan imádtak, úgy meg pláne, hogy a forgatókönyvet a rendező sorvezetőként használta, és a dialógusok nagy részét ott helyben rögtönözték a színészek. Fura és egyben kissé érthetetlen is, hogy Chris Hemsworth komikus képességeit eddig miért nem aknázta ki a Marvel, a fickó tényleg vicces, és ezt a Saturday Night Live-tól a Szellemirtók-remake-ig sok helyen bizonyította már. Mark Ruffalo (Bruce Banner/Hulk) is szerepelt már vígjátékban, Tessa Thompson (Valkűr) pont annyira arrogáns és pimasz volt a Veronica Marsban is, mint itt, Tom Hiddleston (Loki) pedig eddig is pompás trollszövegeket kapott, szóval azon cseppet sem csodálkoztam, hogy ezek a színészek így együtt is nagyon működnek. Azon inkább, hogy miért nem engedte a Marvel például Joss Whedonnak, hogy a Bosszúállók-filmek még viccesebbek legyenek.
Ez a féktelen jókedv és folyamatos beszólogatás viszont azzal jár, hogy a történetre nem nagyon marad idő. Bár ez annyira nem is nagy baj, a legutóbbi Mad Max-film is nagyjából arról szólt, hogy egy konvoj megy sokat egyenesen, majd jobbra fordul, és megy tovább, mégis kurva jó lett. A Thor 3 viszont történetileg nem az, sőt, talán még a második filmnél is gyengébb. Az adóbevallásunkkal ellentétben a sztori tényleg elfér egy söralátéten:
Tényleg ennyi, a játékidőt a poénok, beszólások, trollkodások és a szuperhősfilmekben sztenderd CGI-orgia tölti ki, meg kismillió olyan kiszólás és utalás, fanservice és easter egg, amit csak az ért meg, aki már látott legalább három Marvel-filmet.
Az, hogy a hangulat könnyed, a színek harsányak és a zene nagyon király (a Led Zeppelin Immigrant Songja minden idők egyik legjobb dalválasztása), és a Valkűrök lovaglását én kb. pont úgy képzeltem el, ahogy itt lassított felvételben megkapom, nem feledteti azt, hogy a hülyéskedés mellett elsikkad a cselekmény. Mintha a film is arra biztatná a nézőt, hogy jaj, nem kell foglalkozni azzal, hogy az istenek lakhelyét éppen megsemmisítené a szegény ember Demónájának fejdíszezett Hela (Cate Blanchett), és kismillió lakos válik földönfutóvá, mert úgyis lesz egy vicces beszólás, ami majd oldja a feszültséget. Nehéz úgy izgulni egy hősért, vagy éppen azonosulni bárkivel is, amikor senki nem veszi komolyan a dolgot, és a látszólagos élet-halál harc előtt/közben/után is van idő három viccre és két beszólásra, egy kikacsintásra és a néző virtuális megbökésére – érted, ugye? Ez itt most egy poén volt hallod?
Látványvilágban a film pont olyan (csak színesebb), mint az eddigi Marvel-filmek, nincs egy kocka sem, amin ne lenne speciális filter és hatvanezer dollárnyi CGI, de hát Asgardot vagy a film középső részének helyszínéül szolgáló Sakaar bolygót nem lehet eredeti helyszínen felvenni. Aki teheti, nehogy 3D-ben nézze meg a filmet, mert az egy dolog, hogy sokkal szürkébb, csúnyább az egész, mint 2D-ben, az viszont kifejezetten zavaró, hogy a CGI-hátterek előtt tébláboló színészek szinte leugranak a vászonról, és az egésznek van egy nagyon drága bábszínház jellege. A színészek közül a depis emósra sminkelt Helát látható élvezettel hozó Cate Blanchett emelkedik ki, úgyis sikerült ijesztő főgonoszt csinálni belőle, hogy a sok trollkodás közepette igazán senki nem veszi komolyan. Tessa Thompson Valkűrje az egyik legérdekesebb új karakter a Marvel-univerzumban, remélem, visszatér még, ahogy a film C3PO–R2D2 párosa, a Korg (Taika Waititi) nevű kőszörny és bazi nagy rovarhaverja is, mert ők ketten az eleve magasra tett vicclécet is sikerrel ugrották meg minden jelenetükben.
Thor 3 nem fogja megváltani a szuperhősfilmek világát, de szórakoztat és picit elvarázsol, erkölcsi tanulságokért és nagy megmondásokért meg eleve nem Marvel-filmekre megy az ember.
Ne maradjon le semmiről!