Fogalmam sincs, hogy mivel kenyerezte le Mucsi Zoltán a Budapest Noir forgatókönyvíróját, de parányi mellékszerepében neki jutott a film szinte összes szellemes szövege. És ha mindehhez hozzáteszem, hogy Mucsinak összesen talán három jelenete van, akkor könnyen kitalálható, hogy mennyire lettek szellemesek a Budapest Noir párbeszédei. Amikor a főhős összeverve, véresen beállít a szerelméhez, és az szörnyülködik az állapotán, a pasi azt mondja: „Látnád, hogy néz ki a másik!” Értem én, hogy a harmincas években járunk, de ez nem jelenti azt, hogy évtizedek óta lejárt szövegeket kell hallgatnunk. És ez csak egy dolog a film jó pár másik hibája mellett.

 A magyarok imádják Kondor könyveit, a Budapest Noirt sokadszorra adják ki újra, ráadásul 2008 óta már angolul, olaszul, franciául, lengyelül és németül is megjelent, nem is sikertelenül. A Budapest Noir a Gordon Zsigmond bűnügyi újságíró alakja köré írt Bűnös Budapest-ciklus nyitókötete, amiben a hangulat, a korrajz, a harmincas évek Pestje legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint maga a nyomozás. Az izgalmas alapanyag mellé magyar viszonylatban jó sok pénzt, 900 millió forintot kapott Gárdos Éva rendező, ennyiből azért még egy nem a mában játszódó filmet is szépen ki lehet hozni.

Úgy tűnt, hogy a szereplőválasztással sem nyúlnak mellé, egyedül a főszereplőt játszó Kolovratnik Krisztiánnal kockáztattak (és persze a rendezővel, de erről majd később), a többiek mind a filmen is viszonylag rutinos, kedvelt színészek közül kerültek ki. Többek között Tenki Réka, Anger Zsolt, Kulka János, Kováts Adél, Dobó Kata, Törőcsik Franciska és Thuróczy Szabolcs játszik a Budapest Noirban. Többségükön érződik is a filmes tapasztalat, még a csikorgó, sokszor meglepően papírízű párbeszédeket is normálisan vezetik elő. Kolovratnik – jóval kisebb filmes rutinnal – megállja a helyét. Biztos én néztem túl sok Aranyéletet, de nekem Anger Zsolt vagy Thuróczy Szabolcs érdekesebb Gordon Zsigmond lett volna, még akkor is, ha őket jó sok moziban láthattuk mostanában.

Mivel ez egy krimi, ráadásul viszonylag közismert, a történetet nem is fejtegetném hosszan. Gordon Zsigmond bűnügyi újságíró egy fiatal lány halála után nyomoz a 30-as évek Budapestjén. A rendőrséget nem különösebben izgatja a dolog, egyrészt mert jobban érdekli őket Gömbös Gyula temetése meg a feszült belpolitikai helyzet, másrészt meg mindennap ölnek meg prostituáltakat a belvárosban. De Gordont nem hagyja nyugodni a dolog, és minél tovább kutakodik, annál többen akarják megállítani. A nyomozás sokfelé elvezeti, a legmagasabb körök által látogatott bordélyoktól az illegális bokszmeccsek világán át a legszegényebbekig. Közben a magánélete is válságban van: szerelme, a fotós Krisztina (Tenki Réka) Londonba készül, ahol a munkáját jobban megbecsülik, és zsidó származása miatt sem kell aggódnia.

Szóval jó kis történet ez, jó alapanyagból, jó színészekkel. De valamitől mégis

A már említett szövegbeli sutaságok mellett (a forgatókönyvet Szekér András írta, aki A nagy füzetet is) ennek az az oka, hogy a Budapest Noir nem néz ki (elég) jól. Ha nem közpénz lenne, akkor nem jegyezném meg kétszer, de így muszáj: 900 millió forintból nem néz ki elég jól. Pedig a díszletek, a jelmezek rendben vannak, mégis Ragályi Elemér képei nem a nagy film noirokat, hanem a délutáni sorozatokat idézik. Hiába szív el annyi cigarettát szegény Kolovratnik Krisztián, nem jön át a füstös-titokzatos hangulat a vásznon.

És ezzel el is jutottunk a legnagyobb gondig: Kondor könyveiben sem a krimiszál, hanem a hangulat, a miliő, a kor megidézése a legizgalmasabb. A filmben viszont az elvileg izgalmas helyszíneknek nincs atmoszférájuk, a bokszklub éppen olyan, mint a bordély. A rendőrség, a szerkesztőség, a bárok, a nyomornegyed és a villanegyed egyszerűen nem kapott elég sajátos ízt, nem érzem, hogy tényleg ott vagyok, olyan mindig, mintha díszletekben járnánk. Mivel a nyomozás annyiból áll, hogy Gordon megtudja X-től, hogy Y többet tudhat, aztán Y elmondja, hogy Z még többet, és így tovább, a háttér meg elnagyolt, nem marad túl sok élmény.

Abból a Magyarországból, ahol egy nyolcéves kislányt még nem, de egy 16 évest már simán el lehet adni prostinak, ahol a szegénynek semmit, a gazdagnak viszont mindent lehet. Ahol egyre nagyobb teret kap a fajgyűlölet, és egyre kisebbet a részvét és a józan ész. Ha ebből még többet mutatott volna, akkor jobban értenénk, hogy miért olyan cinikus Gordon, miért akar elmenni Krisztina, és miért alakul olyan tragikusan Törőcsik Franciska karakterének sorsa. Nem tesznek jót a filmnek az olyan apróságok sem, mint hogy Vörös Margó (Dobó Kata) luxusbordélyába, ahová miniszterek és egyéb hatalmasságok járnak teljes titokban, a főhősünk, az ágrólszakadt újságíró olyan természetességgel járkál ki és be, mintha a saját hálója lenne. Hogy a legfontosabb, legbizalmasabb leveleket, iratokat, fényképeket az összes szereplő hanyagul az íróasztalára dobva tárolja, hogy Gordon a lehető legkönnyebben megtalálja.

Nem tudom, hogy Andy Vajna miért bízta Gárdos Évára ezt a filmet. Gárdos elsősorban vágó (A miniszter félrelép; Szabadság, szerelem), aki a 2001-es Amerikai rapszódián kívül nem rendezett mozifilmet. Talán ezért is lett a Budapest Noir ennyire biztonsági játék. Egyszer simán nézhető, néhány helyen, főleg Kulka János és Kováts Adél párosának, valamint Tenki Réka frissességének köszönhetően még meg is érinti a nézőt. De mozi után hamarabb felejtjük el, mint ahogy Gordon Zsigmond cigarettája leég.