Valamiért az amerikaiak most, a Fűrész-filmek lecsengése után találtak rá Budapest egyik turistacsalogató szolgáltatására, a szabadulószobákra. Tetszik tudni: bezárják az embert egy szobába, ott van egy halom tárgy, és ki kell logikázni, hogy lehet egy madzagból és szivarcsutkából szimbolát összerakni, amit megfújva kinyílik egy seggalakú titkos rekesz, és az abból kivehető radírgumiból faragott cápafoggal lehet kikulcsolni a Réz András nyakát imitáló zárat. Hogy ebben mi az érdekes, én soha nem értettem meg, de nem is én vagyok a célközönség, hiszen idén nem is egy, menten két Szabadulószoba című horrort is forgattak az USA-ban. Az előzetes elé egy előzetes figyelmeztetés: aki tényleg el akar menni erre a filmre, meg ne nézze, mert MINDENT lelő, de kajakra, aki látta ezt a 3 percet, látta a filmet is.

Hozzánk a low budget filmek zsékategóriájába is csak nagy jóindulattal és vakon bepászított Escape Room jutott el, amiben még egy rongyos Skeet Ulrich sem szerepel, nem úgy mint a másik Escape Roomban, amiben igen, sőt, ott van egy csuklyás gyilkos, aki megdelejezi az áldozatokat, mert a lelkét egy Irakban kiásott dobozban tartották sokáig (lásd a trailert itt lent). És tessék nekem elhinni, hogy ez sokkal érdekesebb, mint a mi Szabadulószobánk, ami egyetemi vizsgafilmnek sem lenne túl acélos, a magyar bemutató létrejötte pedig nehezebben értelmezhető, mint a Pappa Pia megszületése.

A sztori annyi, hogy van egy baráti társaság, aminek egyik tagja szülinapos és ezért az egész társulat kap egy szabadulószobás kalandot ajándékba, ami nettó szívás, ennél egy használt betonkeverő is kedvesebb ajándék lett volna. A társulat beül egy limóba, aztán elmegy valahová, ahol telefon nélkül, bekötött szemmel betuszkolják őket több helyiségbe, és mindenki kezdheti kitalálni, hogy jut ki onnan. Több helyiség, többféle puzzle, gondolhatnánk, de nem, nem ennyire bonyolult a dolog. A kijutás elkezdődik, azzal párhuzamosan a hentelés is, aminek vannak nagyon gusztustalannak szánt, de inkább csak nevetséges válfajai. Meglepetés, fordulat egy sincs, minden előre kiszámítható, mindenki úgy és akkor hal meg, ahogy sejtjük, de ha mégsem, az sem baj, mert egyik szereplő sem érdekli annyira az embert, hogy bármilyen szinten is drukkoljon neki.

A sablonos és ostoba forgatókönyvvel (van az a mondás, hogy ha van elég idő, egy tucat majom is tud Shakespeare-darabot írni) egy Oscar-díjas gárda sem tudott volna mit kezdeni, nemhogy a Los Angeles környéki színitanodák kibukott növendékei, akik nem sokkal természetesebbek, mint a tévés kvázireality műsorok szereplői. Azaz ha üvölteni kell, akkor még csak-csak hitelesnek tűnnek, de összetett érzelmek tolmácsolására alkalmatlanok. Egy olyan jelenet sincs a filmben, amire érdemes lenne emlékezni, sajnos minden csapda és fejtörő kiszámítható, nem egyet meg konkrétan meg is mutatnak előre, tessék, így fog meghalni, ha ide dugja a kezét. Odadugja? Oda. Meghal? Meg. A magyar szinkron, amit ugye legendásnak szokás nevezni, pedig évtizedek óta elképesztően gagyi, csak ront a helyzeten, a rossz színészek szövegét még rosszabb magyar színészek olvassák fel, de úgy, hogy például az “itt” szót is képes volt az egyik “iiiiiiitt”-nek mondani többször is, amitől legszívesebben kivájtam volna a bal herémet ott, a moziban.

A film rendezője úgy volt vele, hogy egy pucér nő ártani nem árthat a dolognak, így az egyik főszereplő a másfél órás játékidő 70 százalékát egy szál mellben tölti, amit mutogatnak is becsülettel, ha kell, ha nem. Nem a ketrecbe zárt, funkció nélkül pucérra vetkőztetett nő a legnagyobb baja ennek a hulladéknak, de kiválóan érzékelteti, mennyire felületes, ostoba filmről van szó, amiben egy rohadt csavar van csak, de azt is ki lehet találni nagyjából a 12. percben. Semmiféle választ nem kapunk arra, hogy mennyire életszerű, hogy egy ilyen szobában halomra ölnek egy csomó embert, de a működése zavartalan, ahogy arra sem, hogy miből gondolhatta bárki is, hogy egy ennyire sablonos és ostoba filmre bárki is beül majd 2017-ben a moziba.