Hitler halott, de mi még élünk!

ezzel vigasztalják egymást a Volt egyszer egy Németország hősei, csupa zsidó, akiknek sikerült túlélni a második világháborút. Hogy milyen áron, az a film egyik témája. Ha ez alapján bárki azt hinné, hogy a Volt egyszer egy Németország szomorú, nyomasztó film, az alaposan téved. Ezen a filmen rengeteget lehet nevetni, a szereplői súlyosan traumatizált, mégis derűs, sőt néha egyenesen vidám figurák. Határozott céljuk van, ahogy azt a film angol nyelvterületre szánt címe is mutatja: Bye, bye Germany! vagyis Frankfurtból minél hamarabb elhúzni a legmesszebbre, lehetőleg Amerikába.

Csakhogy ehhez pénz kell, nem is kevés. Az otthon, munka és család nélkül maradt férfiaknak sok lehetőségük nincs, azzal keresnek pénzt, ami megmaradt nekik: az eszük, a ravaszságuk és a fantáziájuk. Ez utóbbinak amúgy is nagy szerepe van ebben a filmben, 

A főhős, David Bermann (Moritz Bleibtreu, aki nélkül német film forgatását szerintem el sem kezdik) családjának jól menő textilkereskedése volt a háború előtt. A családból mindenki meghalt, csak ő élte túl, de az üzletet nem folytathatja. Hiába volt koncentrációs táborban, a szerepe a háborúban nem tisztázott, így nem kaphat működési engedélyt sem. Ezért beszervezi a haverjait, csupa innen-onnan menekült túlélőt, cseh, magyar, lengyel zsidókat, hogy házaljanak közösen vele. Gátlásaik nincsenek: ha kell, udvarolnak, ha kell, hazudnak, ha kell, volt katonatársnak, orvosnak vagy bármi másnak adják ki magukat. Mindennek, csak a lágerből szabadult zsidónak nem: őket most sem sajnálja túlzottan a német lakosság. Így hőseink sem sajnálják igazán a némileg becsapott vevőket.

Az úgynevezett üzleti sikerekkel párhuzamosan viszont szorul a hurok David körül, egy amerikai tiszt gyanúsnak találja a háború alatti dolgait. A kivitelezett rabok barakkjában élt, útlevele volt, nem is egy, túlságosan ép bőrrel úszta meg az egészet. Így aztán Sara Simon hadnagy (Antje Traue A hetedik fiúból) újabb és újabb kihallgatásokra hívja az egyre meredekebb sztorikkal előálló férfit.

És éppen ezek a sztorik a Volt egyszer egy Németország legérdekesebb részei.

Ügyesen kikerüli azt a problémát is, hogy a holokauszt borzalmait meddig lehet megmutatni, meg lehet-e mutatni egyáltalán. Hiszen minden, amit itt látunk, minden, amiről David beszámol, éppen úgy lehet az ő fantáziájának a terméke, ahogy a valóság. Sara Simon a nézővel együtt hisz vagy kételkedik, aztán megint hisz, és újra kételkedik. Ez a játék teszi a filmet érdekessé és szerethetővé.

Illetve nekünk magyaroknak még valami. Bár az abszolút főszerep Moritz Bleibtreué, mellett több egyenrangú mellékszereplő játszik. Közülük az egyik Mácsai Pál, akit a magyar filmesek finoman szólva sem dolgoztatnak agyon. Persze ő Dargay András, a főszereplő az HBO Terápia című sikersorozatában, de mozifilmben ritkán láthatjuk. Idén kapott egy kisebb szerepet a Testről és lélekről-ben, de előtte 2012-ben láthattuk utoljára a Drága besúgott barátaimban.

Itt viszont ő Szoros (viccen kívül, valószínűleg Soros, csak a filmben így ejtik), a szegedi zsidó, akinek az a specialitása, hogy bármikor képes betegnek tettetni magát, hogy bejusson egy potenciális kuncsaft házába. Ahogy mondja, gutaütésben is nagyon jó. Nekünk meg nagyon jó, hogy láthatjuk őt, a Terápia évadok baromi rutinos filmszínésszé tették, simán helyt áll Bleibtreu mellett, aki évente akár négy-öt filmet is leforgat. Sam Garbarski rendező egyébként valószínűleg szereti a magyar színészeket, 2007-es drámájában, az Irina Palmban Gryllus Dorka volt az egyik főszereplő.

A Volt egyszer egy Németország persze nem tisztán komédia, és nem is csak múltban vájkálós nyomozás. Vannak drámai részei is, nekem valahogy éppen ezek működtek a legkevésbé. Amikor a szereplők életébe beleszól az iszonyatos múltjuk, amikor összeomlanak, sírnak, valahogy kevésbé tudott élni a film, mint amikor az új életük megalapozásán dolgoztak. Mindezek ellenére a Volt egyszer egy Németországot megéri megnézni és nem csak Mácsai Pál miatt.