Index Vakbarát Hírportál

Mélyrepülésbe ment át Az utolsó Jedik a mozipénztáraknál

2017.12.23. 11:20 Módosítva: 2017.12.23. 11:23

A kezdeti őrület után lecsengeni látszik a Star Wars-láz az amerikai mozikban, Az utolsó Jedik a második hétvégéjét rosszabb jegyeladási számokkal zárta, mint az előző részek – írja a Forbes. 

A legfrissebb Star Wars-film nagyon erősen kezdett, Magyarországon minden idők legjobb nyitóhétvégéjét produkálta, világszerte pedig több mint 500 millió dollárt hozott egy hét alatt. A második hétre viszont lehűltek a kedélyek, és Az utolsó Jedik még a tavalyi Zsivány Egyest is alulmúlta napi bevételben, pedig az nem is a széria része, hanem egy spin-off. Ha a trend folytatódik, az összbevétel sem lesz magasabb, mint a Zsivány Egyesé, ami kudarcnak számítana a filmet forgalmazó Disney számára.

Ettől még a film persze veszteséges nem lesz, a szériának van annyi vonzereje, hogy sokan akkor is beülnek rá, ha azt hallották, kiábrándító lett. A Forbes szerint Az utolsó Jedik akkor is simán behúzna 1,2 milliárd dollárt, ha a stúdió azt a címet adta volna neki, hogy a "Star Wars film, ami el fog tántorítani tőle, hogy valaha az életben még egy Star Wars-filmet meg akarj nézni". Az tehát nem merül fel, hogy bukna rajta a Disney, de egy Star Wars-nál ez önmagában nem számít sikernek.

A stúdiónak az ilyen szériáknál már azt kell néznie, mennyire felel meg a vele szemben támasztott bevételi elvárásoknak, erősíti-e a Star Wars-márkát, és hozza-e a franchise-zal szembeni elvárásokat. Ezeket pedig már nem biztos, hogy olyan jól teljesíti az új rész. 

(Borítókép: outnow.ch)