A Viszlát, Christopher Robin orbitális giccsnek tűnik első pillantásra. Aztán zavarba ejtő, fontos kérdéseket felvető, egy közel százéves történetet meglepő aktualitással feldolgozó film lesz belőle. Nincs igazán jól megcsinálva, mégis a megnézése után visszük magunkkal az általa felvetett problémákat. Elsősorban a szívre akar hatni, de inkább az agyunkat dolgoztatja meg.

Ez pedig nem kis eredmény, tekintve, hogy eleinte úgy tűnik, csak a Micimackó keletkezéstörténetét akarja bemutatni. Annak a mesének a születését, amit már a nagyszüleim is olvashattak, ahogy aztán a szüleim, majd én is. És amit most én olvasok a gyerekemnek. Szinte nincs olyan pontja a Földnek, ahol a gyerekek ne ismernék ezt a történetet, ezeket a szereplőket. Más kérdés, hogy ez manapság A.A. Milne több mint 50 nyelvre lefordított könyvének, vagy a jogokat birtokló Disney nyomulásának köszönhető.

Amit erről mindenki tud, az annyi, hogy az író a saját fiáról mintázta Róbert Gida (vagy az eredetiben Christopher Robin) alakját, Micimackót és a haverjait pedig a fia játékairól. Hogy ez miként hatott a családra, milyen volt Róbert Gidaként felnőni, hogy lehetett feldolgozni egy ekkora sikert, az nekem csak a filmből derült ki. És ezekben a kérdésekben 

Nem hazudja el, hogy a Milne család sok minden volt, csak ideális nem, hogy a Milne szülőket ezer más jobban érdekelte, mint a fiuk. Hogy attól még, hogy valaki egy könyvben remekül tud a gyerekekhez szólni, egyáltalán nem biztos, hogy megtalálja a hangot a saját gyerekével.

A történet akkor indul, amikor A.A. Milne (Domhnall Gleeson) hazatér az első világháborúból, ami súlyosan traumatizálta. Képtelen tovább élni a korábbi életét, hiába sikeres író a Westenden, hiába van gyönyörű, bár nem túl empatikus felesége, Daphne (Margot Robbie), hiába tartoznak a londoni társasági élet krémjéhez. Egyre súlyosbodó depressziójára és pánikrohamaira, melyeket a film elég béna jelenetekben mutat be, először abban látja a megoldást, ha gyerekük születik, majd, hogy vidékre költöznek. A vidéki gyereknevelés minden, amire Daphne soha nem vágyott, így a pár a kor szokásainak megfelelően felvesz egy dajkát (Kelly Macdonald, ő volt a Trainspotting-filmekben Diane). Ő lesz az, akihez Christopher Robin valójában kötődik.

Aztán a dajkának el kell utaznia, anya amúgy sincs ott soha, így Milne életében először három kőkemény napra kettesben marad a hatéves fiával. Ekkor szüleik meg kettejük közös játékából Micimackó, a barátai, a Százholdas pagony és persze Róbert Gida. Innentől a film azt mutatja be, hogy

Vele ugyanis tovább játszatták Róbert Gida szerepét, az ő hajviseletével, az ő ruháiban kellett élnie, napi húsz interjút adnia, rajongókkal találkozni, fotókon pózolni. Mindezt sokszor egyedül, hiszen a könyvvel turnézó szülei szinte soha nem voltak vele.

A Viszlát, Christopher Robin első fele leginkább a szülő-gyerek kapcsolatról szól, arról, hogyan változott meg, ahogy a gyerekekről gondolkodunk, ahogy velük bánunk. Milnéék nem rossz emberek, egyszerűen nem érdekli őket a páréves gyerekük világa. A nőt a társasági élet, a férfit az alkotás dobja fel, nem untatja őket a gyereknevelés, nem is tudják, hogy mi az. Dadát bérelnek, ahogy mindenki az ő korukban és társadalmi helyzetükben. Amikor Milne mégis kettesben marad a fiával, amit a felesége egyenesen abszurdnak nevez, tulajdonképpen azt teszi, azt kénytelen tenni, amit a mai szülők tesznek. Megnyílik előtte a fia világa, élvezettel merül el benne, de ez nem jelenti azt, hogy ezentúl benne is akar maradni.

A film második fele a családi viszonyokon túl a hírnév problémáit boncolgatja. Eszünkbe juthatnak róla a mai celebgyerekek, azok, akiket a szüleik mániákusan rejtegetnek a nyilvánosság elől, és azok is, akiket Milnéékhez hasonlóan folyton mutogatnak, vagy egyenesen haszonszerzésre használnak. Hiába százéves a sztori, elképesztően mainak hat.

Ez sajnos nem igaz, a Viszlát, Christopher Robin erejéből sokat elvesznek a giccses képek, az aránytalan történetmesélés és a kidolgozatlan karakterek. Néhány eseménynél szükségtelenül hosszan időzünk, míg másokon csak átrohanunk. Milne karaktere egész tisztességesen össze van rakva, bár Domhnall Gleeson nem váltja meg a világot a szerepben, felesége viszont teljesen kidolgozatlan. Pedig iszonyú érdekes lett volna a nő portréja is, akinek élte legrosszabb élménye a szülés, és akinek egyszerűen nem való az anyaság. Így Margot Robbie-nak nem maradt más, mint a szép ruhák és a széles mosolyok.

A gyerek Christopher Robint Will Tilston játssza, aki olyan amerikai módra aranyos és egyébként gyönyörű kisfiú. De egyáltalán nem hasonlít azokra a képekre, amik az igazi Christopher Robint ábrázolják. Tilston arcán nyoma sincs (talán nem is lehet) annak a sok gyötrelemnek és szomorúságnak, amit Christopher Robin fotóin látunk. De hogy miért ilyen szívfacsaróak ezek a fotók, az szépen kiderül a filmből.