Nem baj, ha akkor is filmezlek, amikor bánt téged?

– kérdezi Tuza-Ritter Bernadett rendező az A Woman Captured (Egy nő fogságban) című dokumentumfilmben. Akit kérdez, Maris, egy ötvenes évei elején járó nő, aki egy budapesti család csicskája. Nappal a háztartásukban és a házuk körül dolgozik, megeteti az állatokat, rendbe teszi és kitakarítja a szobákat, ebédet készít, mosogat, rendet tesz a szekrényekben. Jóval többet dolgozik, mint egy bejárónő, ő csinálja a gyerekek uzsonnáját, kikészíti, hogy milyen ruhában menjenek iskolába, kávét főz a háziaknak. 

Már amennyit alszik, mert ha eljön az este, Maris elindul dolgozni egy gyárba éjszakai műszakban. Az itt keresett pénzét egy az egyben Etáéknak, a gazdáinak adja. Ha valaki megkérdezi, hogy megy a sora, azt mondja, hogy jól. Nem véletlen, hogy nem panaszkodik: ha a gazdái elégedetlenek vele, vagy egyszerűen csak rossz napjuk van, megverik. Idősebb gyerekei már felnőttek, nem is tudják pontosan, hogyan él az anyjuk. Maris nem akarja, hogy aggódjanak miatta. A legkisebb lánya viszont inkább a gyerekotthont választotta, mint a csicskaéletet, ő egy otthon lakója. Maris így él több mint tíz éve, nem csoda, ha ötvenéves korára jóval idősebbnek látszik a koránál.

Tuza-Ritter Bernadett filmjében a kamera és mögötte a rendező nem marad kívülálló. Óvatos megfigyelőből lassan segítővé, sőt baráttá válik. Másfél év forgatás után Maris már annyira megbízik az őt filmező nőben, hogy elárulja neki: meg akar szökni. Tíz év rabszolgaság után, noha nincs hova mennie, és gazdái hiteleket is vettek fel a nevére, a szabadságot választja. Ahogy vele voltunk a szolgaságban, úgy a filmnek köszönhetően vele vagyunk a szökésben és a szabad élet kiépítésében is.

A WOMAN CAPTURED TRAILER - Sundance Documentary Competition 2018 from Éclipse Film on Vimeo.

Az elsőfilmes Tuza-Ritter Bernadett egy véletlen folytán ismerte meg a családot. Hallotta a nőt dicsekedni, hogy nem dolgozik, szolgái vannak. Az egyik szolga volt Maris. „Az arca annyira kifejező volt, tudtam, hogy vele akarok forgatni” – mesélte az Indexnek. Bármilyen meglepő, a Marist kihasználó család beleegyezett a forgatásba. Ebben csak részben játszott szerepet, hogy az arcuk nem felismerhető, és hogy a rendező egy idő után fizetett nekik, hogy ott lehessen. A másik ok, hogy egyáltalán nem érzik problémásnak, amit csinálnak. A filmben is elhangzik, hogy Eta úgy gondolja, korrekt üzletet kötött Marissal, szállást és ellátást ad neki a munkájáért cserébe. (Hogy emellett a fizetését elveszi és bántalmazza, arról nem beszél.)

Az, hogy Maris helyzete mennyire súlyos, a rendező előtt is csak fokozatosan bomlott ki. Eleinte azt hitte, hogy fizetnek neki a munkájáért. Maris is lassan avatta be a bizalmába. „Soha nem kérdeztem semmiről, hagytam, hogy fokozatosan megnyíljon. Ezek az emberek nagyon érzékenyek, szégyellik a helyzetüket. Az óvatosságom azt eredményezte, hogy ő a saját ritmusában elkezdett gondolkozni a helyzetéről, és eljutott a szökés gondolatáig". Ez pedig Tuza-Ritter Bernadett szerint azért fontos, mert így akkor érett meg a gondolat Marisban, amikor már elég erős is volt hozzá, hogy véghezvigye a tervét.

„Neki én voltam a visszacsatolás, hogy mi a helyes, és mi nem. Hogy milyen jogai vannak egy embernek, hogy emberi méltósága van. Ő ezt már rég elfelejtette, vele szolgaként bántak, be volt zárva. De amikor velem volt, azt mondtam, hogy most azt csinál, amit akar. Hogy nem normális, hogy egész nap nem eszik. És amiből én megérkeztem hozzá, az én világom valószínűleg emlékeztette a régi, szabad életére. Arra, hogy ahogy vele bánnak, az nem normális" – mondja a rendező.

Közös céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra,

Marist és a család többi csicskáját nem Ázsiában vagy Afrikában, de nem is egy borsodi zsákfaluban használták ki. Ők itt éltek, itt élnek velünk Budapesten. Segítséget nem kapnak, a filmből kiderül, hogy a rendőrség és a szociális ellátórendszer egyformán tehetetlen, valódi támogatást nem adnak.

Sírt, de azt mondta, hogy nagyon szép és ez az igazság

– mondja Tuza-Ritter Bernadett arra a kérdésre, hogy mit szólt Maris a filmhez. Ahogy a filmben elhangzó kérdésre is válaszolta: vegye csak fel a rendező nyugodtan, ahogy bántják, derüljön csak ki, hogy nem szabad egy másik emberrel bánni. Amitől az A Woman Captured nemcsak egy szörnyű jelenség bemutatása, hanem egy szívhez szóló, filmként is emlékezetes alkotás lett, az éppen ez. Maris bátorsága, hogy megmutassa magát, az őszintesége, amivel a kamera elé állt. A filmet beragyogja a személyisége, a humora, félig odavetett, szellemes, önreflexív megjegyzései. Nemcsak az igazságérzetünk miatt szorítunk neki, hanem mert a film végére eléri, hogy megszeressük.