Index Vakbarát Hírportál

Hónapokig rohasztották a filmet a föld alá ásva

2018.01.22. 14:42

Az idei Berlini Filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójában lesz Lichter Péter és Máté Bori két filmjének, a játékfilm hosszúságú  The Rub -nak és a  2016. október 8.  című rövidfilmnek a bemutatója.

A Cannes-i és a Velencei Kritikusok Hete mintájára létrehozott szekciót a Német Filmkritikusok Szövetsége indította el négy évvel ezelőtt, a Berlinale párhuzamos programjaként. A vetítéssorozat célja, hogy a filmek köré vitákat, beszélgetéseket szervezve dialógust indítsanak a filmesek, kritikusok és a nézők között – a szervezők ezért csak kevés filmet válogatnak a programba.

Az idei válogatásban lesz a nemzetközi premierje a The Rub című kísérleti játékfilmnek is, ami Lichter Péter második egész estés munkája. A tavaly bemutatott Fagyott május (itt írtunk róla) című avantgárd horrorfilm után a rendező Máté Borival közösen készített filmet William Shakespeare Hamletjéből.

A The Rub több száz kézzel festett celluloidtekercs felhasználásával készült. A filmszalagokat az alkotók különböző módszerekkel roncsolták, például föld alá ásva és több hónapig rohasztva hoztak létre absztrakt formákat. Az állami támogatás nélkül készült film főszereplő-narrátora Hajdu Szabolcs filmrendező volt, zeneszerzője pedig Horváth Ádám Márton. A The Rub létrejöttét a Magyar Nemzeti Filmalaphoz tartozó Filmarchívum is segítette kiselejtezett filmszalagokkal.

A filmet március 17-én mutatja be a budapesti Art+ Cinema, aminek az előterében kiállított festett filmszalagokat is megtekinthetik a nézők.

A Kritikusok Hetén szereplő másik magyar film, a 2016. október 8. című etűd szintén a rendezőpáros munkája. A 2016. október 8. a Népszabadság bezárásának állít emléket: a filmet a címben szereplő napon megjelent utolsó lapszám darabjaiból készítették. A rövid absztrakt alkotásnak a csehországi Jihlavában megrendezett neves dokumentumfilm fesztiválon volt a nemzetközi bemutatója, és a Vimeón teljes hosszában meg is lehet nézni: 

2016. október 8. / 8th October 2016 from Péter Lichter on Vimeo.

Az már korábban kiderült, hogy Bucsi Réka legújabb filmje, a Solar Walk meghívást kapott a Berlinale Shorts programjába, a Berlinale Classics pedig Enyedi Ildikó első filmjét, az Én XX. századom felújított változatát vetíti majd. 

Ne maradjon le semmiről!