A Fekete párduc papíron nem több, mint az évi 2-3 Marvel-filmek egyike, amely megágyaz egy újabb karakternek a Bosszúállókból. Papíron, mert az egész projektről kiderült, hogy jóval több dologról szól, mint a nézők puszta szórakoztatásáról. Az első modern Disney-film, amiben szinte kizárólag fekete színészek játszanak, a stáb nagy része is feketékből áll. Az első olyan Disney-film, ami az erősödő szélsőjobboldali eszmék mentén fellángoló rasszizmus hatására a film fehér fajvédők céltáblájává vált. Az első olyan nagy költségvetésű blockbuster, ami olyan inspirációt adott a mindössze pár számhoz felkért, korunk egyik legnagyobb rapsztárjának számító Kendrick Lamarnak, hogy kreált hozzá egy komplett nagylemezt, tele iszonyatosan jó zenékkel. A Fekete párduc a bemutatója előtt egy popkulturális mérföldkő lett úgy, hogy egy szűk eliten kívül még senki sem látta. Mi igen, és bőven van mit róla beszélni.

A karaktert még Stan Lee és Jack Kirby találta ki a '60-as években, először 1966-ban szerepelt egy Fantasztikus négyes-képregényben. Ezzel az első afrikai származású hőse lett a képregényeknek, megelőzve a Marvel-univerzumból már ismert afroamerikai Sólymot (Anthony Mackie) és Luke Cage-et (Mike Coulter). T'Challa és szuperhős alteregója azóta szerves része a Marvelnek, de a filmekben először az Amerika Kapitány: Polgárháború-ban volt látható. A mostani film végre hátteret is ad a szereplőnek, de még milyet.

Spoilerek nélkül

A Polgárháborúban megtudtuk, hogy az alig ismert, harmadik világbeli Wakanda uralkodója meghalt egy terrortámadásban, ezért T'Challára (Chadwick Boseman) marad a trón. Egy olyan ország trónja, amiről még az ENSZ-ben sem tudnak többet annál, hogy óriási a szegénység. Valójában azonban Wakanda a Föld legfejlettebb országa, köszönhetően a hatalmas vibránium lelőhelynek, amire az egész állam és technológia épül, és nem mellesleg Amerika Kapitány pajzsát is ebből az anyagból készítették. Wakanda azonban egészen mostanáig elzárkózott a külvilág elől, mesés fejlettségét, technológiai felsőbbrendűségét, és hadászati képzettségét elrejtette a világ elől. Éppen ezért a Fekete párduc nem csak a karakternek, hanem egész Wakandának is a háttértörténete, és a készítők fantasztikus munkát végeztek ennek az afrofuturista utópiának a bemutatásában.

A történet röviden egy egzotikus királydráma, amelyben az új uralkodó kénytelen rögtön olyan horderejű problémákkal foglalkozni, amelyeket édesapja és elődei a szőnyeg alá söpörtek. Miért hagyjuk éhezni Afrikát, ha itt van Wakanda minden kincse? Miért nem segítünk jobbá tenni a világot, ha megvannak hozzá az eszközeink? Miért titkoljuk a létezésünket? Ilyen, és ehhez hasonló témákat feszeget a film, és bizony Ryan Coogler rendező-forgatókönyvíró (A megálló, Creed - Apolló fia) még a menekültek, betelepülők modern problémáját is felveti egy filmben, ami azért különösen pikáns, mert egy afrikai ország uralkodói félnek attól, hogy a majd hozzájuk betelepülők esetleg lerombolják a kultúrájukat. Soros Györgyöt valamiért nem említették.

Miközben a film mindent megtett a világ és karaktereinek részletes (lélegzetelállító a látvány, ennyire fantasztikus, egyedi világábrázolást még a legjobb sci-fikben sem nagyon látni) bemutatásában, a történet azért meglehetősen lineáris, és kifejezetten kicsi a tét, ha mondjuk Bosszúállók-szinten mérjük. Éppen ezért a film legnagyobb gyengesége, hogy nem tudott a világhoz hasonlóan sajátos sztorit összehozni, csak a szokásos Marvel-receptet, amiben átmenetileg győz a gonosz, hogy a végén azért a jó érkezzen a célba nyertesként. Ez azért bosszantó egy kicsit, mert korunk legjobb vagy legfelkapottabb fekete színészei sorra bukkannak fel. Daniel Kaluuya (Tűnj el!), Sterling K. Brown (This is Us, American Crime Story) vagy a 12 év rabszolgaságért Oscart kapó Lupita Nyong'o mind kihozták a maximumot a karakterükből, csak hát azokban túl sok nem volt. Ellenben szegény Forest Whitakerrel, aki pont annyira kapott fontos szerepet, mint a Rogue One-ban, tök fölöslegesen húzták be ebbe a filmbe. Aki viszont abszolút brillírozik, az Michael B. Jordan, akinek a legutóbbi Fantasztikus négyes-film kis híján kerékbe törte a karrierjét.

Killmonger (magyarul Koncoló, de ha lapáttal ütnek, se fogom így hívni) nem az a tipikus rosszfiú, aki azért rossz, mert annak született. A film után elég sokat gondolkoztam azon, hogy bizony az ő megítélése Wakandában egyáltalán nem volt annyira fekete és fehér, mint azt a filmben próbálták sugallni, és éppen ezért volt izgalmas látni Jordant, ahogy amerikai nehézfiúként tör egy afrikai ország trónjára. A másik kiemelkedő figura Chadwick Boseman, de róla már tudjuk, hogy erre a szerepre született. Érdemes még kiemelni Danai Gurirát, a legjobb női szereplőt, ami azért is nagy szó, mert kifejezetten sok teret kaptak a nők a filmben. Forest Whitaker viszont csak egy fokkal volt hasznosabb Martin Freemannél, ellenben Andy Serkisszel, akinek köszönhetően a meglehetősen egydimenziós Klaue egy végtelenül szórakoztató kis szemétláda lett.

A fantasztikus, modern filmzenét, kortárs hiphopot és afrikai hatásokat keverő zene, a lenyűgöző látvány és a nyilván pöpec akciójelenetek, remek színészi játék megint tettek arról, hogy ez a Marvel-film is bőven megugorja a lécet és elmaszatolja a forgatókönyv egyszerűségét, de arra tényleg nincs mentség, hogy a Marvelnél a főhős ellenfele mindig egy olyan figura, amely nagyon hasonlít rá. A Hangyában egy másik rovarszerű gonosz, a Dr. Strange-ben egy másik varázsló és így lehetne sorolni az összes eredetfilm problémáját. És akkor még a logikai baromságokra ki sem tértünk.

Most jönnek a spoilerek

Ugyebár a film központi konfliktusa az új király személyére fókuszál, akinek új kihívója akadt Killmonger személyében. Azonban Killmonger T'Challa nagybátyjának a fia, akit tényleg nagyon gusztustalan módon hagyott magára Wakanda, miután árulás miatt megölték az apját. Killmonger ezért joggal hívja ki T'Challát, győzi le és veszi át a hatalmat. Az érthetetlen részek valahol itt következnek:

• Miért próbálja titkolni T'Challa a tanács előtt Killmonger származását? Milyen sunyi király már az ilyen?!
• Miután Killmonger wakandai királyként bejelenti, hogy wakandai fegyvereket küld a világ elnyomott feketéinek, az miért jogosítja fel az előző uralkodót és társait, hogy megpuccsolják? Ha ő törvényes király, akkor ezt megteheti.
• Az már más kérdés, hogy micsoda idióta motiváció az Killmonger részéről, hogy hatalmát rögtön a szegények felfegyverzésére fordítsa? Ugyan többször is érinti a szereplő az elnyomott, szegény feketék problémáját és a gyarmatosítókkal kapcsolatos ellenszenvét, de ez egyrészről alig-alig van érintve, másrészről a karakter jóval intelligensebbnek tűnik annál, hogy ezt ilyen béna módon oldja meg.

A film másik hibája, hogy balga módon válik meg izgalmas szereplőktől. Forest Whitaker miatt nyilván senki nem fog könnyeket hullajtani, de azt semmi sem magyarázza, miért kellett kinyírni Serkis karakterét, illetve Jordanét. Ők ketten magasan a hátukon vitték a filmet, Serkis piti pszichopatája pedig tökéletes B-osztályú gonosz lehetett volna még egy tucat másik Marvel-produkcióban. Killmonger pedig egész egyszerűen igazságtalanul halt meg és igazából rohadt szemét módon bántak el vele. Oké, nem volt túl elegáns wakandai fegyverek exportjával próbálkozni, de hát mégis csak egy olyan emberről van szó, akinek az apját a saját testvére ölte meg, majd ugyanez a nagybátyja otthagyta árván az oaklandi gettóban. Jó, Killmonger a végén egy közepesen erős rabszolgasággal kapcsolatos hasonlattal vet véget az életének, de sokkal több volt benne akár később Fekete Párduc-sztorikhoz, mint egy ilyen gyors halál. Hát, ez van, mindenesetre Daniuel Kaluuya vagy az egész film legviccesebb részében közreműködő Winston Duke azért majd bőven pótolhatja őt. 

Spoilerek vége

Nagyon nehéz objektíven megítélni ezt a filmet, mert bőven nem csak egy szimpla művészeti alkotásról van szó. Amikor Amerikában a feketék elleni rendőri erőszak és a fehér fajvédők térnyerése ennyire erősödik, kifejezetten bátor húzás a Disneytől a Fekete Párduc. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Disney ezt a társadalmi úttörőmunkát erősen felhasználta a kampányban. Afrofuturizmus, afroamerikai szereplők tömkelege, az egykori Fekete párducok emlékének megidézése, mind nagyon jól feküdt a mainstream sajtóban, és nyilván erre erősen rájátszott maga a Disney is, és talán pont ezért jelentek meg a szélsőjobbos trollok (IMDB-n 6,6 a film, ami nevetséges), hogy a trollakciókkal alávágjanak a filmnek.

Ha lefejtjük a filmről a tökéletes marketinget, a közéleti és társadalmi állapotok hatását, akkor viszont kapunk egy szórakoztató, de egyáltalán nem tökéletes sci-fit, amely egy eddig kiaknázatlan világot mutat be némi akción és királydrámán keresztól. Ez nem baj, nyilván a Disney soha az életben nem fog elmerülni a társadalmi egyenlőtlenségek témájában, de így utólag azért kicsit kilóg a lóláb, hogy ez is csak a marketing része volt, és baromira bejött. Az is kiderült, hogy hiába Ryan Coogler a korosztálya egyik legtehetségesebb rendezője, a Disney-Marvel vasmarkában vajmi kevés helyet hagytak neki azon túl, hogy néha-néha beszólt valaki egy bevándorlós vagy ősemberes poént.

Szóval a Black Panther egy újabb erős Marvel-film, amely csak felszínen bátrabb, mint az eddigiek. Viszont a felszín bámulatos, a látványtervezőktől a jelmezesekig mindenki elképesztő munkát végzett, és minden vágyam, hogy Wakanda lenyűgöző világát még részletesebben megismerhessem, akár egy minisorozatot részeként. Nem a legjobb Marvel-film, ahogyan sokan állítják és nem is egy hülye SJW-akció, ahogyan a gyökerek próbálják elhitetni, hanem