Index Vakbarát Hírportál

Marozsán Erika megőrül, ha nem színészkedhet

DSC 1591
2018.02.24. 14:06 Módosítva: 2018.02.24. 14:11

Úgy tűnt, hogy Marozsán Erika a kilencvenes évek végén, a Szomorú vasárnap című film környékén Magyarország következő nemzetközi sztárja lehet. A berlini és amerikai ügynökei ellenére nem így történt. Pár kevésbé ismert film és egy Terápia-szereplés után 2018-ban Kasvinszki Attila Paraziták a paradicsomban című drámájával hosszú idők óta az első főszerepét fogja játszani.

A filmet a berlini filmfesztivállal egybekötött filmvásáron mutatták be az érdeklődőknek, ezért érkezett New Yorkból Berlinbe is Marozsán, akivel ott tudtunk interjúzni. Szóba kerültek a különbségek az amerikai és a magyar színészi látásmódok között, a New York-i mindennapok, és az, hogy milyen volt a később zaklatási ügybe keveredett Brett Ratner a Herkules forgatásán.


Milyen New Yorkban? Mióta is laksz ott?

12 éve, ebben az örökké változó városban. Amikor beköltöztünk, a DUMBO nevű negyed ahol lakunk, egy művésztelep volt. Három év alatt a befektetők paradicsoma lett. Ott semmi sem állandó , de még így is nagyon szeretem New Yorkot. Ott élni és felnőni szuper, de persze hiányzik Berlin, hiányzik Budapest. Főleg a színház hiányzik, mint néző, meg mint szereplő is. Amikor a kislányom kétéves volt, visszaköltöztünk Magyarországra két évre. Akkor játszottam a Centrál Színházban, a Kabaréban,  annyira kellemes volt, hogy a gyereked azt látja: reggel felkelsz, mész dolgozni, aztán délután találkoztok. Egy gyereknek is más egy ilyen anya mellett felnőni, mint egy olyan mellett, aki vagy nem dolgozik, vagy hetekig nincs ott.

Mivel telik egy napod, ha nincs meló?

Bennem van egy folyamatos vágy, hogy valamit csináljak. Minden nap történik valami. Most egyébként a Paraziták a paradicsomban alkotói felkértek arra, hogy segítsek újabb filmeket létrehozni. Próbálok producerkedni velük, akármit is jelentsen ez. Filmeket, forgatókönyveket, befektetőket keresünk, Magyarországon és az Egyesült Államokban. Létrehoztunk egy céget erre. Ezzel foglalkozom a hétköznapokban, hogy ez  elinduljon és filmes megbízásokat kapjunk.

Milyen filmeket kerestek?

Mindenfélét. Én az elmúlt egy évben több magyar rendezővel felvettem a kapcsolatot, és íratunk egy forgatókönyvet, még nem árulhatom el, hogy kivel. Plusz egy másik rendezővel próbálunk egy színdarabot adaptálni. Amerikában is van egy rendező, akinek a forgatókönyvén dolgozunk most. Ezekre próbálunk pénzt összeszedni. Ez most az érem másik oldala. Színészként sosem volt kérdés, hogy producerkedni döbbenetesen nehéz és kiszolgáltatott dolog, de most a bőrömön megtapasztalni nagyon más. Minden nap felkelni, hittel elindulni, és hatvanadszor is bekopogni azon az ajtón, amit előző nap is az orrodra csaptak. Krokodilbőr kell hozzá. Minden elismerésem a producereké. Színészként vagy megkapsz egy szerepet, vagy nem. De producerként meggyőzni az embereket, hogy igenis nagyon fontos a forintjaikat vagy a dollárjaikat erre költeni, az nagyon kemény.

Egyébként hogyan kerültél a Paraziták a paradicsomban-ba?

Attila már évek óta tervezi ezt a filmet. Sok éve beszéltünk már róla. Mindig nagyon izgalmas elsőfilmessel dolgozni, Attilában őrületes energiák és viharok vannak, úgyhogy szerintem mindenkit meg tud arról győzni, hogy miért ilyen fontos ez a film. Az elejétől kezdve, nagyon lelkesen támogattam az egészet. Csinált velem próbafelvételeket, kíváncsi volt, hogy a többi színésszel passzolunk-e, meg hogy jó leszek-e egyáltalán. Szépen lassan mindkét oldalról eldőlt.

És te miért választottad ezt a filmet?

Ez mindig kérdés, hogy jól döntünk-e, nem lehet csak a megbízhatóra menni, kísérletezni kell. Tetszett a forgatókönyv, a szereposztás is. New Yorkban lakunk, a kislányom miatt rengeteg munkát le kell mondanom. Ritkán veszem rá magam, hogy évközben hetekre otthagyjam a gyereket. Ilyenkor az ember beleugrik, aztán meglátja. A Paraziták a paradicsomban miatt le kellett mondanom egy német filmet, senki nem örült neki. Egyszerűen nem tudok 5 hét forgatás után még két hónapra elmenni. Ilyenkor az ember ezt megszenvedi és megy tovább, és reméli, hogy jönnek még felkérések.

Milyen volt a forgatás?

Isteni volt, intenzív és kaotikus. Mivel egy színdarabból lett átültetve, nem klasszikus filmes jelenetekről volt szó, nem akartuk, hogy színpadi maradjon. Rengeteg improvizáció volt benne. A végső változatból sok jelenet ki is maradt, mert akkor egy három órás lett volna. Nem mondom, hogy egy hú, de egyszerű, szép, nyugodt, gyönyörű, elegáns munka volt, azért jól megszenvedtük. De jó volt a csapat, tele volt fiatalokkal. Egy részét Magyarországon forgattuk, egy részét pedig Olaszországban, Gradóban. Nem egy tipikusan felismerhető magyar történetet akartak, hanem egy elképzelt helyszínt, ami jól mutatja ezt a szorongásos-őrjöngős sztorit, a tenger nyugalmával szemben.

Az előzetes alapján tényleg olyan, mintha egy nagy kiakadás lenne az egész.

Kicsit hisztérikus az egész hangulata. Tulajdonképpen ez egy szatíra, iszonyúan vicces, aminek viszont vannak tragikus elemei is. Mi, színészek, az érzelmekkel játszunk. Ez a mi foglalkozásunk, hogy állandóan a végsőkig próbálunk elvinni helyzeteket a színházban és filmben is. És azt gondoljuk, hogy a sűrítésnek ez az egyik formája, ha a végpontjait mutatjuk egy-egy állapotnak. Kérdés az, hogy ez mennyire releváns manapság, amikor a közösségi média miatt annyi ember nyitott életet él.Szerintem amúgy igen. Nagyon sokszor a környezetünk determinálja azt, ahogy képviseljük önmagunkat. Néha észre sem vesszük. Ettől az érzelmeinket viszont sokkal jobban eltakarjuk. Szóval ez a film kifejezetten üdítően hathat ebben a cukrozott világban.

De a közösségi média azt is jelenti, hogy bárkinek lehet egy állandó közönsége.

Igen, de ez egy kurált világ. Mindenki megpróbálja ezáltal látszólag nyugodt mederbe terelni az életét, vagy legalábbis annak mutatni.

És egyre több film van mozikban.

Tök jó, nem? De közben ez egy nagy harc. Magyarországon pici a piac. Ezt a filmet is ezért próbáljuk most Berlinben eladni, akár digitális forgalmazásra, akár fesztiválokra. Persze mi is szeretnénk majd a Filmalappal dolgozni. Meglátjuk.

Akkor most figyeled az új magyar tehetségeket?

Ez a kreatív része, felfedezni filmeseket, meg témákat. Van egy kedvenc amerikai újságíróm, aki olyan sztorikat ír meg, hogy nem értem, miért nem készül mindegyikből film, mert mindegyik tökéletes, olyanok, mint a párna, amikre csak rá kell dőlni. Most nekem ez a vágyam, hogy megvegyem a jogokat, és szerezzek rá pénzt. Vagy ott van az Index! Nektek kéne egy produceri céget csinálni! Nálatok is vannak szuper témák, amiből ihletet lehet meríteni, még dokumentumfilmet is csináltak.

Ezt azt is jelenti most, hogy a színészetet abbahagyod?

Bárcsak! Annyira szeretném ledobni, hogy köszönöm szépen, ennyi elég volt. De nem tudom, mert ez tényleg egy hülye függőség, biztos a balett miatt. Ha valamit nem tudok a testemen és a lelkemen keresztül kiadni magamból, akkor bennem egy óriási hiány vagy szorongás marad. Megőrülök, ha nem tudok játszani.

És ha nincs szereped éppen, akkor hogy adod ki magadból?

Futok, azt nagyon szeretem. Szerintem fogok indulni a maratonon idén, ha lesz időm rá felkészülni.

A nevedet már ki tudják ejteni?

Németországban igen, mert van egy Németországban élő focistalány, ő is Marozsán. Nem rokon.

Hogy viseled ezt a sok ingázást New York, Budapest, és Berlin között?

Nagyon fárasztó. Lassan már sehol nem vagyok otthon. Mindenhol egy déja vu-s élményem jön elő. Budapesten is. Lelkileg tök megterhelő ennyifelé élni. De van egy addiktív része is, mert amikor hónapokig a fenekemen ülök, akkor alig várom, hogy legyen valami. Teljesen kiszámíthatatlan, sodródunk az árral, aztán meglátjuk, hogy hova visz.

Tenki Réka mesélte a Shooting Stars-sajtótájékoztatón, hogy míg Magyarországon egy színésznél a színház az alap, más országokban ha a filmre koncentrálnak, akkor már van sajtósuk és ügynökük is.

Külföldön máshogy történnek a dolgok. Nem mondom, hogy jobb, mint Magyarországon. Ha Magyarországon valaki le van szerződve egy színházhoz, az még mindig egy biztonságos bugyor, de ez a fajta lebegés, amiben ezek a színészek vannak, az nagyon kemény. A sajtósok és ügynökök nagyon fontosak, nélkülük lépni nem tudsz sehova, mert senki sem áll szóba veled. Közben meg ezek az emberek mást akarnak, más a prioritásuk. Jó is, mert visznek a kezükön, de egy harcos állapot is, mert azt akarják, hogy minél többet dolgozz, minél többet keress nekik, persze azt is, hogy minél izgalmasabb utad legyen. De közben az ember színészként fél ezektől a kihívásoktól. Amikor 25-26 évesen kikerültem ebbe a világba, csak kapkodtam a fejem, hogy ezt hogy lehet kezelni.

Milyen időszak volt?

Nagyon intenzív volt. Az egy nagy menet volt például Los Angelesben. Amikor leszerződtetett az ügynökségem, akkor végigvittek az egész szakmán, bemutattak producereknek, stúdióigazgatóknak, PR-osoknak, castingosoknak. Rengeteg találkozóm volt, és aztán emellett még próbáltam valahogy színészként is funkcionálni.

Hogyan tudtad kezelni azt az amerikai hozzáállást, hogy mindenki kedves és bájos, akkor is, ha nem érdekled őket?

Mindenki dolgozik. Azt nem tudjuk Magyarországról felmérni, hogy több millióan próbálkoznak a világon. Nagyon picik vagyunk. A Shooting Stars színészek pontosan tudják, hogy most kell vinni a batyut, ma én vagyok reflektorfényben, holnap valaki más lesz, és most addig mindent meg kell próbálni. Magyarországon kicsit egy ringatózóbb világhoz vagyunk szokva, tudjuk, hogy ez egy hosszútávú szakma, és hogy a kollégáinkban megbízhatunk. Ez két teljesen más hozzáállás, az egyik egy pattogó labda, a másik meg egy finom zenekar, ami hosszútávon próbál értéket képviselni. Bennem ez a kettő mindig ütközött. Hoztam a mentalitást Magyarországról, ők meg az övéket, és ezt a kettőt valahogy muszáj összesűríteni, mert különben nem értünk szót. Közben az egész egy szerencsejáték. A filmben mindig hullámokban jön az érdeklődés. Mindig vannak színészek, akiket mindenki egyszerre akar. Ez nemcsak a sikeren múlik, hanem mert olyan körülötte a vibrálás, és ezt tök fura látni. De ez Magyarországon is így van, vannak színésznők, akiért mindenki kapkod.

Érted kapkodtak?

A Szomorú vasárnap környékén rengeteget dolgoztam Németországban. Magyarországon nem annyira, ott mindig ritkásan jöttek a szerepek. De akkor kezdtem csak el tanulni németül, kellett egy 4-5 év, hogy biztonságosan beszéljek. Ha akkor tudtam volna anyanyelvi szinten, akkor más karrierem lenne Németországban. Tudok filmekről, amikre én voltam kiszemelve, de egy szuper német sztár kapta. Szóval már itt is működött az a gépezet, ami Amerikában meg pláne működik.

Most, hogy beindult a Filmalap, nem kerestek meg több szereppel?

Volt egy-kettő, amit vissza kellett mondanom. Nem tudok mit csinálni, New Yorkban élünk, ottragadtunk. De fogok még szerintem hamarosan szerepelni.

Antal Nimród mondta, hogy sajnálja, hogy nem keresik Magyarországon klipet rendezi? Te sajnálod, hogy kevesebbet keresnek?

Sokan félnek megkeresni, mert azt hiszik, hogy drága vagyok, meg nehéz visszahozni. Az utóbbiban tényleg van igazság. Mindig próbálom is hangsúlyozni, hogy próbáljatok csak meg. Lássuk meg, hátha összejön!

Szerepeltél a Herkulesben, amit Brett Ratner rendezett, akit később szexuális zaklatással vádoltak meg. Ebből érzékeltél valamit?

Nagyon kicsi szerepem volt a filmben, meg egy csomó jelenetem ki is maradt a filmből. Sokat voltam a helyszínen, majdnem két hónapot. Ezek az amerikai filmek ilyenek, kivisznek, aztán vagy sorra kerülsz, vagy nem. De nemcsak blockbusterekben, kamarafilmekben is ugyanez van, a Feast Of Love-val is ugyanez volt, kis szerep miatt két hónapig jelen kellett lennem. A Herkules forgatásán nem tapasztaltam semmiféle kicsapongást Ratner részéről. Kedves volt. Az tény, hogy nagyon szereti a gyönyörű nőket, mert az egész szereposztás tele volt gyönyörű nőkkel, a legminimálisabb szerepben is valami szupermodell volt. De nem láttam, hogy bárkire nyomult volna vagy ízléstelen ajánlatokat tett volna. Látom, hogy ez az egész ügy mennyire felkavarta az érzelmeket, és ez tök jó. Az is tök jó, hogy Hollywood most példát mutat az egész világnak, és több fórumon is elindult valami. Fontos, hogy megmaradjon a beszélgetés, hogy ne kezdjünk mostantól boszorkányüldözésbe. Fontos lenne az egyensúly.

Azért is kérdezem, mert te három országban, két évtized alatt megtapasztalhattad, hogyan működik a filmipar.

Szerintem ez nagyon fontos téma és folyamat, és régen elő kellett volna jönnie. Ez olyan, mint a tízes évek emancipációs folyamata. Én személy szerint annak örülök, hogy a francia aktivisták és színésznők megpróbáltak valami ellenpontot találni. Nagyon rájuk is csaptak az amerikaiak. Ami annyira nem jó, mert nem arról van szó, hogy a férfiaknak mostantól minden férfiasságukat le kellene vetni, és rettegő nyusziként üljenek. De ez egy kényes téma, nehéz egyelőre okosan beszélni erről. De már látni, hogy ez le fog csorogni. Mostantól bármilyen irodában minden férfi meg fogja gondolni, hogy mikor tesz nemkívánatos ajánlatokat.

De ez mindig is a hatalmi visszaélésekről szólt, én meg úgy képzelem, hogy egy Európából érkezett fiatal színésznő Los Angelesben elég kiszolgáltatott helyzetben lehet.

Engem sosem értek atrocitások. És a pályám során sem éreztem azt, hogy ha bármit vagy bárkit visszautasítok, az mennyire rosszat fog tenni. A kilencvenes évek óta végigcsináltam vagy ötven filmet, soha, semmilyen problémám nem volt. Az is igaz, hogy sosem blockbusterekben játszottam főszerepeket, szóval azért én is kívülálló vagyok. De ezért is jó, ha a színészek mögött ott állnak az ügynökök. Nekem Németországban és Amerikában is csak női ügynökeim voltak.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!