Index Vakbarát Hírportál

Április elején ismét lesz Friss Hús

2018.03.07. 11:08

Idén hatodszorra rendezik meg a Friss Hús rövidfilmfesztivált, aminek tavalyi kiadására már több mint kétezren voltak kíváncsiak. Az idei programhoz szervezők 2016. január után készült nemzetközi és magyar rövidfilmekből válogatnak. Az idei fesztiválra közel 200 magyar és 1600 nemzetközi rövidfilmet neveztek az alkotók, több mint 65 országból. Ahogy tavaly is, az animációs és az élő szereplős filmeket külön kategóriába lehetett nevezni.  A Friss Hús elsődleges célja a legújabb magyar és nemzetközi rövidfilmek bemutatása, valamint egy olyan szakmai fórum építése, ahol a visszajelzést kereső alkotók közönség előtt mutathatják meg alkotásaikat.

A kiegészítő kulturális eseményeken, kerekasztal-beszélgetéseken és workshopokon az elmúlt években több száz filmkedvelő vett részt. A Friss Hús az első sikeres fesztivál óta eltelt években szakmai programokkal, pitchfórummal és nemzetközi válogatással bővült: a programsorozat keretében éppúgy bemutatkoznak a jövő projektjei, mint az elmúlt két év magyar és nemzetközi rövidfilmes termésének legjava.  A fesztiválon fontos szerepet kapnak a televíziós műsorok is: a szakmai programok között 2018-ban megújult formátumban kapnak szerepet a televíziós gyártással foglalkozó események.

Tavaly volt először kritikaíró workshop, ezt idén is megismétlik, viszont 2018-ban lesz először LMBTQ-szekció az elmúlt év legjobb meleg témájú kisfilmjeivel, valamint horrorfilmekből összeállított program, amelyet késő esti vetítéseken láthat a közönség. E két új szekcióban a  közönség által legjobbnak ítélt alkotást közönségdíjjal fogják jutalmazni.

A Friss Hús magyar válogatásának legjobban sikerült filmjei minden évben eredményesen szerepelnek nemzetközi filmfesztiválokon: a 2016-os Friss Hús különdíjának nyertese, Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje Oscar-díjat nyert, Cannes-ban Andrasev Nadja filmje, a szintén a Friss Húson bemutatkozó A nyalintás nesze című animációja kapott díjat, Bucsi Réka LOVE című animációját pedig több tucat nemzetközi filmfesztiválon vetítették.