David Oyelowo annak a fekete brit színészgenerációnak a tagja, akiknek egy ütemmel fehér kortársaik után sikerült befutniuk, Idris Elba és Chiwetel Ejiofor mellett szokás emlegetni a nevét, bár szerepválasztásai miatt ismertsége jóval kisebb. Oxfordban született, Nigériában volt gyerek és Londonban tinédzser, ahová egy katonai puccs elől menekültek Afrikából. Az iskolában fehér barátai is voltak, amiért kókusznak csúfolták (kívül barna, belül fehér, tessék összerakni). 1999-ben jött az első komoly felkérése, a Royal Shakespeare Company tagja lett, ahol 2001-ben eljátszhatta VI. Henriket, amiből volt is kisebb felzúdulás, hiszen a király nem fekete volt, ugye. 2002 és 2004 között a Spooks című tévésorozatban szerepelt, majd Amerikába költözött. Epizódszerepei voltak pl. a Lincolnban, a Jack Reacherben, de szerepelt A komornyikban, és a Selmában eljátszhatta Martin Luther Kinget is. Élete első vígjátékszerepét az ezen a héten a magyar mozikba kerülő Gringó című filmben kapta, amiben Charlize Theron, Joel Edgerton és Amanda Seyfried a partnerei. Erről és sok más mindenről beszélgettünk vele telefonon.

Mit jelentenek önnek nigériai gyökerei?

Nos, nigériai születésem meghatározó része az identitásomnak, Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy annak ellenére, hogy Angliában születtem, gyerekkoromból meghatározó éveket, 6-tól 13-ig Afrikában tölthettem. Az élmény felnyitotta a szememet, hiszen egy olyan társadalomban élhettem, amiben nem egy kisebbséghez soroltak így az önértékelésem más szintre jutott, mint esetleg juthatott volna Angliában, ahol másként kezelik a feketéket.

A Gringóban alakított karakter mindig is amerikai-nigériai volt, vagy önre szabták?

Nem szabták rám, de mint oly sok esetben,

Én viszont nem, és amikor elolvastam a könyvet, és abba tudtam hagyni a röhögést, simán láttam magam a szerepben, és láttam, mit tudnék hozzátenni, amit más esetleg nem, például a származásomat. Felhívtam a rendező Nash Edgertont és elmondtam neki, mire gondolok, neki meg nagyon tetszettek a javaslataim és bekerültek a filmbe. Eredetileg a karakter 100 százalék, hogy nem egy nigériai bevándorló volt, de ezzel megnyílt az út a forgatókönyvben egy rakás izgalmas, új történetszál vagy -motívum előtt.

Melyik aspektusát szereti jobban a filmnek? A drámait vagy a komikusat?

Amit rém izgalmasnak tartok a Gringóban, az, hogy nem igazán lehet behatárolni drámai vagy vígjátéki kategóriába, bár hivatalosan ugye akciókomédiának kell tekinteni. Arra törekedtünk, hogy ne egy ócska vicc legyen belőle, és ne erőltetett poénokra építsük fel, hanem inkább a helyzet abszurditására. Ezekkel valahogy a néző is könnyebben azonosul, bármilyen furcsán is hangzik mert mindenki volt már olyan helyzetben, hogy csak csóválta a fejét, és nem hitte el, hogy vele történnek az események. Mi ezt, egy karakter életének abszurd, őrült periódusát akartuk megmutatni. Azért is vállaltam el a filmet, mert

Kifejezetten kerestem valamit, amiben megmutathattam, hogy tudok hülyéskedni is - na erre a Gringó tökéletesen meg is felel.

Nagy-Britanniában a kiugrást önnek a Spooks (itthon MI5 - Kémvadászok vagy MI5 - A titkos szolgálat címen futott) című sorozat hozta meg, egy kémes-terroristás akciósorozat. Releváns lenne a Spooks 2018-ban?

Ha készítenének egy új évadot belőle, az nagyon is az tudna lenni. Ha jobban megnézzük a mai tévés kínálatot, elég sok sorozaton vehetjük észre a Spooks hatását vagy inspirációját. Az írók annak idején nagyon értettek ahhoz, hogy tulajdonképpen az újságok főcímeiből rakjanak össze történeteket, amikkel az átlagnéző is azonosulhatott, a sztorik a valóság egyfajta kiterjesztései lettek. A valóság ma sokkal őrültebb, mint amilyen akkor volt, a politika, a terrorizmus - hagyományos és kiber is - a hírszerző ügynökségeknek elég melót adhatnak ahhoz, hogy abból sorozatot lehessen forgatni.

Elég nagy ugrás kellett ahhoz, hogy valaki a Spooks hírszerző tisztjéből Martin Luther King legyen. Hogy találta meg ez a szerep?

Jó, azért nem egyből jött a Selma, de ugrásnak valóban nagy volt. A szerepválasztásaim mindig is attól függtek, hogy én magam mennyire tartottam magamat felkészültnek adott szerepekre. Mindig minden lehetőséget kihasználtam arra, hogy tanuljak, hogy jobb legyek a szakmámban. A Spooks előtt és után is sorban jöttek az olyan lehetőségek, amiket kihasználva egyre jobb, érettebb színész lett belőlem. A Selmához az is nagyon fontos adalék, hogy a Spooks után pár évvel az USA-ba költöztettem a családomat, és itt élve, a közösség tagjaként sokkal közelebb kerültem dr. Kinghez, mint azt tehettem volna Nagy-Britanniában. Elég válogatós vagyok egyébként,

Korábban azt nyilatkozta, hogy a sikerhez el kellett költöznie Angliából. Miért gondolja így?

Ha megnézi a karrieremet a Spookson túl, a karrierem legnagyobb, legfontosabb szerepeit mind vagy amerikaim vagy amerikai pénzből forgatott filmekben kaptam. Ugyan mostanában már a brit filmipart is megcsapta a változás szele, de olyan jelentőségű szerep, mint Martin Luther Kingé, egyszerűen nem jön szembe Nagy-Britanniában, nagyrészt azért, mert a brit társadalom a mai napig nem hajlandó elismerni, hogy a történelmünkben fekete személyek is léteztek és aktív szerepet töltöttek be annak alakításában.

Egy karrier építése során azok a szerepek, amik az embert felteszik a térképre, történelmi alakokon alapulnak és kosztümös filmekben kerülnek elő, ezek azok a lehetőségek, melyekben színészként a teljes eszköztárt elő kell venni, melyekbe el kell merülni, ahol tényleg megmutathatjuk, kik vagyunk és mit érünk. Az USA-ban az ilyen szerepekből összehasonlíthatatlanul több van, mint a briteknél. De vegyük azt, hogy ha belegondolok, kiket tekintek példaképeimnek, kik azok, akik alapján az életemet modellezném, mind amerikaiak, legyen az Denzel Washington, Syney Poitier vagy éppen Martin Luther King.

Ezzel arra céloz, hogy a brit filmipar még Hollywoodnál is jobban előnyben részesíti a fehér filmeseket?

Mivel az ipar is kisebb, így eleve kevesebb lehetőség van a színészek és más alkotók előtt, és ha kevesebb a lehetőség, akkor az sokkal nagyobb kihívást jelent a nem fehér színészek számára. Az amerikai filmiparban is nagy probléma a fekete, vagy inkább nem fehér színészek számára felajánlott szerepek arányának torz, alacsony száma, de mivel az ipar annyival nagyobb is, mint a brit, ez lehet, kevésbé feltűnő. A társadalom összetétele is más, a fekete közösségnek vannak alapjai, hagyományai, egy olyan kisebbségről beszélünk, amitől nem lehet már jogokat és lehetőségeket megtagadni, és igénylik is, hogy képviselve legyenek a moziban és a tévében. A brit társadalom más.

Elég nagy felzúdulást váltott ki, hogy pont a túl fehér Oscar évében nem ön kapta a legjobb férfi alakítás díját Martin Luther Kingért. Azóta eltelt három év, mennyit változott Hollywood?

Bizonyos szempontból, és erre büszke is vagyok, ez volt a legfontosabb hozadéka a filmnek, így gyakorolta a legnagyobb hatást társadalmunkra. Úgy vélem, hogy rámutattunk arra az egyenlőtlenségre, ami akkoriban jellemezte az ipart. A Filmakadémia az elmúlt években nagyszerű munkát végzett, hogy a mérleg nyelve helyrebillenjen. Nem ülhetünk azonban a babérjainkon. az inga bármikor kilenghet.

Van olyan szerepajánlata most, ami lehet olyan fontos, mint a Selma Martin Luther Kingje volt?

Az egy olyan lehetőség volt, amire egy életben egyszer kerül sor. Rendkívül szerencsés vagyok és óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb személyiségét megformálhattam egy filmben. Nem akarom magamat felesleges nyomás alá helyezni azzal, hogy mostantól olyan szerepet vállalok csak, ami még ennél is nagyobb jelentőségű. Producer is vagyok, és aktívan keresem az új filmeket, szerepeket, mert nem szeretek tétlenül ülni és várni a sült galambra. Most is van pár olyan film, amiért nagyon lelkesedem, és nemcsak olyanok, melyekben én alakítanám a főszerepet.

2016 óta nem szerepelt színdarabban, míg előtte azért elég rendszeresen láthattuk színházban is. Tervezi a visszatérését?

Az utolsó az Othello volt, amit imádtam csinálni, azelőtt viszont tíz éven át nem játszottam, szóval azt nem lehet rám mondani, hogy olyan komoly színházi karrierem lett volna. Pedig jó lenne, mert a színpadi játék az, ami egy színészt a legnagyobb kihívás elé állítja. Nem azt mondom, hogy a film könnyű műfaj, viszont a filmen el lehet bújni a rendező vagy a vágó mögé, a film sikere több dolgon múlik, és attól még lehet sikeres, hogy mondjuk én nem vagyok jó benne. A színházban a közönségtől semmi nem választ el, ez a színjátszás legtisztább formája. Remélem, nem kell tíz évet várnom egy újabb lehetőségre.

A tévét magának újra felfedező Hollywoodban önt nem érdeklik a sorozatok? Visszamenne valamire a mondjuk a Netflixen vagy az HBO-n?

A napokban kezdek el dolgozni egy BBC-nek és az amerikai PBS-nek készülő hatrészes minisorozaton, ami a Nyomorultak új feldolgozása lesz. A regényé, nem a musicalé, még mielőtt megkérdi. Andrew Davies adaptálta, a House of Cards egyik írója, és egész egyszerűen zseniális lesz. Dominic West (Drót) alakítja Jean Valjeant, én pedig Javert felügyelőt. A tévézés nagyot fordult az utóbbi években, óriási a nyomás az alkotókon, hogy minél több sztorit préseljenek bele minél kevesebb epizódszámba, és ezekkel minél több embert érjenek el. Színészként ennél jobbat el sem képzelhetek.