Világszerte háborognak a Beatrix Potter-rajongók a Nyúl Péter filmváltozatán, mert szerintük a film ostoba, egysíkú, és nem őrzött meg semmit Potter finom, sokszínű, és gyengéd világából. A kedves mesékből egy kaotikus, néhol agresszív mozi lett, aminek semmi köze már az írónő eredeti világához. Ez egyrészt maximálisan így van, másrészt viszont én nem vagyok sem Nyúl Péter-, sem Beatrix Potter-rajongó, így engem egyáltalán nem zavar, hogy szegény, kabátos nyulakból elkészítették a Reszkessetek betörők! rajzfilmváltozatát. Sőt, akkorákat röhögtünk családilag, mint már nagyon régen.

A filmet az első itthoni hétvégén 82 ezren nézték meg, ez még akkor is hatalmas szám, ha beleszámítjuk, hogy kivételesen négynapos a hétvége, és végig zuhogott az eső. Én ilyen tömeget nem láttam még mesefilmen.

Azt azonban nem árt előre leszögezni, hogy a Nyúl Péter valóban nem több egy harmadrangú vígjátéknál, amiben a nyulak egészen az agresszivitás felső határig licitálnak egymásra az ellenszenves főszereplővel egymás szívatásában. A figurák az eredeti Potter-mesékből valók, sőt a nyulak mellett sok más szereplőt is bevettek a filmbe, például a sünt, a malacot, sőt az egyik főszereplő maga Beatrix Potter, azaz Bea (Rose Byrne). A történetet azonban úgymond modernizálták, így nem az eredeti mese köszön vissza, hanem az írónő, aki csendesen él vidéki házában a nyulaival, földöntúli békében festeget, amikor egyszer csak meghal idős szomszédja, és megjelenik Londonból a ház örököse, Thomas McGregor (Domhnall Gleeson). Thomas tisztaságmániás, és utál mindent, ami Londonon kívül esik, főleg a vidékieket, a nyulakat, meg a rendetlenséget. Csak rövid időre tervez maradni, amíg eladja a házat. De megtetszik neki Bea

Hogy a bájos Bea mit eszik az ellenszenves játékbolti eladón, az sajnos nem derül ki. Minden szépen és jól alakulna kettejük között, csak sajnos a kabátos nyulak, élükön Nyúl Péterrel eléggé zokon veszik, hogy Bea belehabarodik egy ilyen nyúlgyűlölő figurába, ezért totális háborúthirdetnek Greg ellen. Van itt minden, ami csak elképzelhető: fojtogatás, rugdosás, dinamit robbantás, és áramvezetés a kerítésbe, meg a kilincsbe. Végül aztán a dolgok totálisan elfajulnak.

Ha azt gondolják, hogy ennyi nem elég egy jó sztorihoz, tökéletesen igazuk van, pedig több nem lesz. De igazából elviszi a filmet a lenyűgöző vegyes technika, azaz az élőszereplők és a rajzolt figurák nagyon jól működő digitális keverése. Vannak persze ennek borzalmas példái is, mint a Hupikék törpikék, de jók is, mint például a Paddington. Aminek nem véletlenül készült második része, hiszen hatalmas siker volt. A Nyúl Péterben nagyon szépek a nyuszik és minden rajzolt figura, nem rosszak a színészek sem, és a jó kivitelezés mellett sokszor a poénok is ülnek. A Nyúl Péternek több a hibája, mint az előnye: a sztori konkrétan nulla, a poénok néhol ismétlődnek, a két főszereplőről pedig akkor sem hinném el, hogy bármit éreznek egymás iránt, ha az én kerítésembe vezetnének áramot. És még csak nem is szimpatikusak, ahogy egyébként a nyulak sem azok. Undok, kis agresszív jószágok, akiknek fogalmuk sincs, hol a határ.

A Nyúl Péternek nincs mély társadalomkritikai vonulata mint a Zootropolisnak, nincsen filozófiai síkja, mint a Cocónak, nincsen erkölcsi tanulsága, mint a Ferdinándnak. Egyszerűen csak csináltak egy szórakoztató, néhol valóban kissé agresszív filmet, szuper poénokkal, amiken nagyokat lehet röhögni.