Ha nem tudnánk, hogy a Mária Magdolnát 2016-ban, vagyis a Harvey Weinstein-botrány, a #MeToo és a #TimesUp mozgalmak feltűnése előtt forgatták, azt hihetnénk, hogy direkt ezek miatt, ezekre válaszul készült. De Garth Davis, akinek első rendezését, az Oroszlánt kapásból hat Oscarra jelölték, már jóval ezek előtt elkezdett a jól ismert bibliai történet női szemszögű bemutatásával foglalkozni. Egészen pontosan Mária Magdolna (magdalai Mária) történetével, Jézussal való kapcsolatával, szerepével Jézus életében. Nem azzal a történettel, amit a világ nagy része ma ismer, miszerint Mára Magdolna prostituált volt, akit Jézustól nyert bűnbocsánatot, és a követője lett. Hanem egy másik, sokkal kevésbé elterjedt, de a jelenlegi kutatások szerint valószínűbb verzióval. (Az első, aki Mária Magdolnáról, mint prostituáltról beszélt, Nagy Gergely pápa volt az ötödik században.)

A film Mária Magdolnája (Rooney Mara) egy kis halászfaluban él, nagyon is erkölcsös életet. Csak éppen férjhez menni nem akar, nem tudja biztosan, csak érzi, hogy más az útja. Nem vágyik arra, hogy feleség és anya legyen, de mindenkinél jobban tudja a szülő nők szenvedését csillapítani, a haldoklókat kísérni, a betegeket ápolni. Ha ma születne, talán orvos lenne. Így viszont egy fura nő, aki szégyent hoz a családjára. Elhívnak hozzá egy gyógyítót, Jézust (Joaquin Phoenix), hogy űzze ki Magdolna démonait. Innentől a nő útja egyértelmű: követi Jézust, egy lesz a tanítványai közül.

Ennek van, aki örül, van, aki kevésbé, de Magdolna tántoríthatatlan. Ő vezeti rá Jézust, hogy szóljon a nőkhöz is, hallgassa meg az ő szavukat is, fogadja tanítványává őket is. Fokozatosan kiderül, hogy Magdolna nem csak egy az apostolok közül, hanem talán az egyetlen, aki igazán érti Jézust. Mert így vagy úgy a tanítványok mind a saját céljaik miatt követik őt. Péter (Chiwetel Ejiofor) abban bízik, hogy a segítségével leverik a rómaiak uralmát, míg Júdás (Tahar Rahim) halott felesége és gyereke feltámadását várja. Magdolna lesz a legkedvesebb tanítvány, ő ül Jézus jobbján az utolsó vacsorán, ő a választott örököse.

Szerencsére Garth Davis filmje nem lett egy a sok egyforma Jézus történet közül. Talált egy izgalmas (bár korábban már többször feldolgozott) megközelítést, és adott neki egy szép, lírai formát, sok érdekes karakterrel. Joaquin Phoenix Jézusa, bármennyire is bizarrnak tűnik eleinte, működik. Nem emlékszem ennyire öreg (a színész 44 évesen játszotta el a harmincas évei elején járó Jézust), elgyötört, fáradt, sokszor erőtlen Jézusra. Phoenix alakítása hiába modoros és furcsa helyenként, mégis ihletett, emlékezetes, szép. Rooney Mara soha nem harsány játékával tűnt ki, itt talán még a szokásosnál is visszafogottabb. Sokszor csak a tekintetével játszik, nem tolja magát előtérbe, de nem lehet kétségünk, hogy ő az igazi főszereplő. És izgalmas Júdás (Tahar Rahim) alakja is, aki ebben az olvasatban egy súlyosan traumatizált, a fájdalomba már-már beleőrült áldozat.

Ami mégis bosszantó, hogy ez a film lehetett volna sokkal jobb is. Ahogyan Garth Davis előző filmje, az Oroszlán esetében is történt, a nagyszerű megoldásokat közhelyes, giccses vagy csak egyszerűen unalmas részek váltják. Amikor már elragadna a történet, akkor újra és újra cserbenhagyja az ízlése, ami helyenként szinte megbocsáthatatlan jeleneteket eredményez (haldokló CGI kisgyerek, bárcsak tudnálak feledni). Már két film után elmondható róla, hogy van saját stílusa, sodró, lírai, giccsbe hajló filmeket készít, de ahogy az Oroszlánnal is történt, itt sem tud katartikus erejű lenni. 

Mégis jó, hogy ez a film elkészült. Nem ér fel Scorsese zseniális látomásához, a Krisztus utolsó megkísértéséhez, de nem is teljes félreértés, mint Mel Gibson vérben tocsogó horrorja, a Passió volt. És különben is: éppen itt volt az ideje egy feminista Jézus-filmnek is.