Szolidan ugyan, de győzelmet aratott a magyar mozikban a Pacific Rim folytatása. A Guillermo Del Toro által rendezett első rész 32 ezres nézettséggel mutatkozott be, 2013 nyarán. Ehhez képest a folytatás, ami nem nézett szembe különösen erős vetélytársakkal 39 ezer embert érdekelt, amivel könnyen lett első a magyar mozis bevételi listán, amit ezúttal a Filmforgalmazók Egyesülete összesített.
A filmről kritikánkban azt írtuk, hogy nem szól túl sok indok az elkészítése mellett, hülye poénok, a sehova nem vezető konfliktusok és vállrándító színészi játék jellemzi a filmet, amibe szorult azért 20 perc élvezhető akció is. Abból, hogy jövő héten mennyire csökken a film, majd következtetni lehet arra, hogy mi volt a közönség reakciója, nekik bejött-e a folytatás és ajánlják-e másoknak.
Nem volt másik, nagy érdeklődésre számot tartó bemutató a héten, így a lista további helyén az előző hetek sikerei osztoznak. Steven Spielberg legújabb filmje a Ready Player One 57 százalékkal esett vissza az előző héthez képest, ami az átlagosnál egy kicsit rosszabb, de a már meglévő közel 120 ezres nézettség egyáltalán nem rossz.
A múlt héten mutatták be a mozik a legújabb magyar filmet, a Lajkó, cigány az űrbent, ami egészen biztató adatokkal indult el. Második hétre pont felére csökkent iránta az érdeklődés, ami nem annyira jó, de még így is a top 10-ben maradt és ha innen nem esik tovább, akkor 40-50 ezer nézőt is összeszedhet a magyar űrhajósról szóló film.
Itt a teljes magyar nézettségi lista:
# |
Film |
Hétvégi bevétel |
Nézőszám |
Változás |
összbevétel |
Össznézőszám |
1. |
Tűzgyűrű: Lázadás |
62 758 702 |
39 710 |
|
62 758 702 |
39 710 |
2. |
Ready Player One |
47 661 433 |
28 994 |
-57 % |
197 792 789 |
119 303 |
3. |
Nyúl Péter |
19 477 482 |
14 487 |
-66 % |
265 691 076 |
200 278 |
4. |
Nap nap után |
12 805 545 |
9 196 |
-52 % |
84 831 275 |
64 119 |
5. |
Tomb Raider |
10 521 740 |
6 937 |
-62 % |
221 295 000 |
138 993 |
6. |
Vörös veréb |
10 234 770 |
6 626 |
-48 % |
237 420 145 |
158 515 |
7. |
Lajkó - Cigány az űrben |
8 015 955 |
5 752 |
-50 % |
29 745 247 |
22 028 |
8. |
Valami Amerika 3 |
7 348 405 |
4 761 |
-49 % |
528 000 428 |
363 578 |
9. |
Éjszakai játék |
6 964 565 |
4 377 |
-42 % |
182 957 085 |
121 893 |
10. |
Bosszúvágy |
5 602 960 |
3 630 |
-55 % |
102 932 130 |
70 151
|
Az Egyesült Államokban egy horror robbant be a bevételi listák élére. A Hang nélkül minden várakozást felülmúlva 50 millió dollárt keresett, amivel az év második legerősebb nyitóhétvégéjét produkálta. A horrort nagyon szeretik a kritikusok, így jó esély van rá, hogy a közönség reakciója is kedvező lesz, akkor pedig egészen messzire is eljuthat a film, ami újra felhívta a figyelmet a horror műfaj törtetlen népszerűségére az Egyesült Államokban.
A harmadik helyen a szűzörség mutatkozott be, ezzel 23 milliót sikerült keresni, ami egy 18 éven felülieknek szóló komédiához képest egyáltalán nem rossz.
Az amerikai bevételi lista így nézett ki:
# |
Film címe |
Hétvégi bevétel |
Változás |
Összbevétel |
1. |
Hang nélkül |
$50,000,000 |
|
$50,000,000 |
2. |
Ready Player One |
$25,060,000 |
-40% |
$96,920,525 |
3. |
Szűzőrség |
$21,439,000 |
|
$21,439,000 |
4. |
Fekete Párduc |
$8,430,000 |
-26.6% |
$665,355,740 |
5. |
I Can Only Imagine |
$8,356,800 |
-20.2% |
$69,084,002 |
6. |
Acrimony |
$8,065,000 |
-53% |
$31,349,580 |
7. |
Chappaquiddick |
$6,200,000 |
|
$6,200,000 |
8. |
Sherlock Gnomes |
$5,600,000 |
-20% |
$33,898,061 |
9. |
Tűzgyűrű: Lázadás |
$4,910,000 |
-47.67% |
$54,919,060 |
10. |
Kutyák szigete |
$4,600,000 |
+56.3% |
$12,048,934 |
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ne maradjon le semmiről!