Az egyre jobb idő, illetve a visszafogott kínálat együttes hatásának köszönhető valószínűleg, hogy az előző héthez képest 32 százalékkal kevesebben mentek moziba a legutóbbi hétvégén. Ez a visszaesés önmagában még nem lenne túlságosan különös, viszont már a múlt heti összteljesítmény is elég gyenge volt, az újabb csökkenéssel pedig egészen mélyre esett a hétvégi összbevétel. Az adatokat gyűjtő és feldolgozó Filmforgalmazók Egyesülete által kiadott adatok szerint 2016 novembere óta nem volt ilyen gyenge hétvégéje a hazai moziknak.
A listán szereplő filmekre összesen 101 ezer jegyet adtak el, amit egy-két sikeresebb film önmaga abszolválni tud egy hétvégén.
A hét egyetlen nagyobb bemutatója a Dwayne "The Rock" Johnson főszereplésével készült Rampage volt, ami a komolyabb alternatívák hiányában magabiztosan nyerte a hetet. 29 ezer nézője viszont nem számít különösebben soknak, de ezen az áprilisi hétvégén ez is bőven elég volt. Maga a film igazán középszerű, és elég pontosan látszik, hogy milyen meetingek és brainstormingok közepette született meg az ötlet, hogy feldolgozzák a klasszikus videójátékot. Erről bővebben kritikánkban lehet olvasni.
Premier előtt lehetett megnézni a Hurrikán meló című filmet, viszonylag sok helyen, 26 vásznon az országban. A film egy természeti katasztrófa kellős közepén megvalósított rablásról szól, az előjátszások során pedig máris összeszedett 3300 nézőt, ami nem rossz teljesítmény. A Hurrikán melót csütörtökön mutatják majd be hivatalosan a mozik.
Érkezett egy új magyar film is a mozikba Bogdán Árpád filmje, a Genezis, ami a Magyarországon történt romagyilkosságok történetét dolgozza fel, három különböző karakter történetén keresztül. Erről írt kritikánkat itt lehet elolvasni. A filmet 24 vásznon mutatták be és 1165 nézője volt, ami nagyon kevés, de szerepe lehet abban is, hogy a film alig kapott marketingtámogatást, sokakhoz valószínűleg a filmnek a híre sem jutott el.
Itt a teljes magyar nézettségi lista:
# |
Film |
Hétvégi bevétel |
Nézőszám |
Változás |
összbevétel |
Össznézőszám |
1. |
Rampage – Tombolás |
48 797 404 |
29 452 |
|
48 797 404 |
29 452 |
2. |
Ready Player One |
22 083 729 |
14 186 |
-54 % |
230 588 733 |
140 257 |
3. |
Tűzgyűrű: Lázadás |
21 775 669 |
14 665 |
-65 % |
94 584 528 |
60 909 |
4. |
Nyúl Péter |
8 042 984 |
5 982 |
-59 % |
275 729 318 |
207 899 |
5. |
Nap nap után |
6 816 980 |
4 877 |
-47 % |
94 325 400 |
71 257 |
6. |
Vörös veréb |
5 343 665 |
3 696 |
-48 % |
245 134 135 |
163 903 |
7. |
Éjszakai játék |
5 312 560 |
3 732 |
-24 % |
189 559 875 |
126 520 |
8. |
Hurrikán meló |
5 057 060 |
3 306 |
|
5 057 060 |
3 306 |
9. |
Tomb Raider |
4 106 720 |
2 686 |
-61 % |
227 666 740 |
143 379 |
10. |
Valami Amerika 3 |
3 569 565 |
2 774 |
-51 % |
532 956 618 |
367 381 |
Az Egyesült Államokban az volt a nagy kérdés, hogy a Rampage vagy a Hang nélkül lesz-e a hétvége győztese. Végül előbbi jött ki jobban a versenyből, de nem sokkal. Dwayne Johnson filmje 34 millió dollárt gyűjtött a hétvégén, míg John Krasinski különös horrorja 32 millió dollárig jutott. Utóbbi mindössze 17 millió dollárból készült, és már 151 millió dollárnál is nagyobb bevételre tett szert, ha az amerikai mellett a nemzetközi adatokat is nézzük, vagyis szép kis sikerről van szó, ami valószínűleg a mozikból kikopva is népszerű lesz.
A Rampage készítői annak örülhetnek, hogy Kínából 55 millió dollárt szerzett a film, a nemzetközi piacokról pedig összesen 114 millió dollár jött össze. Tekintettel arra, hogy a filmre legalább 120 millió dollárt költöttek, amire még rájön a marketing, igencsak tempóznia kell, ha nyereségessé akar válni, hamarosan ugyanis megérkezik a legújabb Bosszúállók film, ami valószínűleg elszívja majd előle a levegőt.
Az amerikai bevételi lista így nézett ki:
# |
Film címe |
Hétvégi bevétel |
Változás |
Összbevétel |
1. |
Rampage - Tombolás |
$34,500,000 |
|
$34,500,000 |
2. |
Hang nélkül |
$32,600,000 |
-35.1% |
$99,635,885 |
3. |
Felelsz vagy mersz |
$19,080,000 |
|
$19,080,000 |
4. |
Ready Player One |
$11,205,000 |
-54.5% |
$114,607,798 |
5. |
Szűzőrség |
$10,295,000 |
-49.9% |
$36,927,670 |
6. |
Fekete Párduc |
$5,342,000 |
-38.6% |
$673,797,522 |
7. |
Kutyák szigete |
$5,000,000 |
+9.6% |
$18,450,864 |
8. |
I Can Only Imagine |
$3,837,220 |
-50.8% |
$74,988,485 |
9. |
Acrimony |
$3,700,000 |
-55.9% |
$37,875,477 |
10. |
Chappaquiddick |
$3,025,000 |
-47.5% |
$11,006,383 |
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ne maradjon le semmiről!