Van a Paternóban egy jelenet, amiben Al Pacino egyetlen szó nélkül, egyedül egy szobában eljátssza, hogy min megy keresztül az amerikai fociedző, a köztiszteletben, sőt, közimádatban álló legenda, amikor végre megérti, hogy számára mindennek vége. Nem borul ki látványosan, próbál a tévében zajló meccsre koncentrálni, de az emlékek, a félelem, a düh, a bűntudat, a szégyen nem hagyják. Rév Marcell, a Jupiter holdja, a Fehér isten és a Viharsarok magyar operatőre pedig remekül követi a színész játékát. A figyelmünket nem vonja el még Pacino hatalmas műorra sem , amivel arcának egész karakterét megváltoztatták, hogy jobban hasonlítson Paternóra.

Ez az az Al Pacino, akit annyira szeretünk, és akit az utóbbi években, sőt inkább évtizedekben egyre ritkábban láthattunk. Bár annyira sosem ment le kutyába, mint Robert De Niro (gondoljunk csak a magyar mozik kirobbanthatatlan kedvencére, a Nagyfater elszabadulra), azért jó pár kínos film jutott neki is. És mintha a játékát is a forgatókönyvek színvonalához igazította volna, egyre jellemzőbb lett rá a harsány ripacskodás. Jól mutatják ezt a díjai is: amíg nem kapta meg az Oscart 1992-ben Az egy asszony illatáért, hatszor jelölték rá. Azóta egyszer sem, a legrosszabbaknak járó Arany Málnára viszont négyszer is.

2003-ban a HBO minisorozatában, az Angyalok Amerikában-ban még csak mellékszereplő volt (Roy Cohn, a melegségét titkoló ügyvéd), de a 2010-es Dr. Halálban már ő volt a címszereplő, Jack Kevorkian, az eutanázia élharcosa, aki több mint száz embernek segített meghalni. Mindkét sorozatért megkapta a Golden Globe-ot és az Emmy-t. Aztán jött a Phil Spector, egy újabb HBO-film, amiben a zenei producert játszotta, akit 19 évre ítéltek egy színésznő megöléséért. És most a Paterno - Eltemetett bűnök, amit a Dr. Halálhoz hasonlóan Barry Levinsonnal, a Jó reggelt Vietnam!, az Esőember és a Pokoli lecke rendezőjével készített.

Miközben folyamatosan dolgozik mozifilmekben, ezek a kisebb költségvetésből, de jóval kisebb korlátok között készülő filmek megadják neki a lehetőséget, hogy újra összetettebb alakokat játsszon. Mert a 2012-ben meghalt Joe Paterno igencsak ellentmondásos, egy-két mondattal nehezen jellemezhető figura volt.

A pennsylvaniai Penn State Egyetem vezető fociedzője 51 évig dolgozott a csapatnál, és jóval több volt, mint egy sportvezető. Az általa elért sikerek, az elvek, amiket képviselt, miszerint a sport soha nem lehet fontosabb a tanulásnál, elismerté tették az egyetemet, és büszkévé az itt tanuló diákokat. Generációk érezték úgy, hogy hálával tartoznak JoePának (mindenki így hívta), és már életében szobrot állítottak neki az egyetemen.

Ezek után érthető: amikor kiderült, hogy Jerry Sandusky segédedző, Paterno korábbi munkatársa évtizedeken át zaklatott, és erőszakolt meg fiatal fiúkat, gyerekeket, mindenkit az érdekelt, hogy mennyit tudott erről JoePa. A Paterno – Eltemetett bűnök arról az időszakról szól, amikor a botrány kirobbant: a Jerry Sandusky letartóztatását követő két hétről. Sandusky bűnössége a folyamatosan jelentkező áldozatok nagy száma miatt egyértelmű volt, az viszont kevésbé, hogy mit tudott minderről az egyetem és a focicsapat vezetése. Már csak azért is, mert az esetek jelentős része a Penn State öltözőiben, zuhanyzóiban történt.

A néző számára ugyanúgy nem világos, hogy mennyit tudott Paterno, ahogy sokáig a családtagjai, a tanítványai, az ügyet kirobbantó újságíró, Sara Ganim (Riley Keough, Elvis unokája) is csak találgatnak.

Az egyik jelenetben remegő kézzel, egy nagyítóval próbálja kibogozni, hogy mit írt az egyik esetről szóló beszámoló margójára. (Paterno ekkor már 84 éves, de még mindig aktív edző volt.) Mert legalább egy esetről tudott, ezt jelentette is. Na nem a rendőrségnek, csak az egyetem vezetőinek, és nekik is napokkal később, mert nem akarta elrontani a hétvégéjüket.

Lassan áll össze a teljes kép neki is, nekünk is. És minél többet tudunk, annál hátborzongatóbbak az olyan reakciók, mint az egyetem diákjainak szimpátiatüntetése Paterno mellett. Vagy az a zseniális beszélgetés Paterno és a felesége (Kathy Baker) között, amiben a nő megjegyzi, hogy tudja, hogy a férje nem tudott semmiről, hiszen akkor nyilván nem hagyta volna, hogy Sandusky a medencében játsszon a saját gyerekeikkel. Vagy amikor látjuk, hogy az első áldozat, aki előállt a történetével, együttérzés helyett mire számíthat azon az egyetemen, ahol Paterno maga az isten.

Az izgalmas sztori, a remek színészek és a szuper operatőri munka (Rév Marcell kamerája már rögtön az első jelentek egyikében egészen eredeti módon mutatja meg Paterno CT-vizsgálatát) ellenére a Paterno tévéfilm marad. Egy korrektül megcsinált, elgondolkodtató, kifejezetten érdekes tévéfilm, amivel kapcsolatban mégsem érezzük, hogy mennyire kár, hogy nem moziban láthatjuk.

Ennek főleg az az oka, hogy mintha nem tudták volna eldönteni, hogy a film kizárólag Paternóról szóljon, vagy kapjon benne legalább ilyen fontos szerepet Sara Ganim is. Ő volt az, aki már fél évvel a botrány kitörése előtt cikket írt Sandusky egyik áldozatáról, ami teljesen visszhangtalan maradt. Nem Riley Keough hibája, aki kifejezetten jó ebben a szerepben, de az ő szála mégis sokkal érdektelenebb, mint Paternóé. Ehhez képest viszont túl sokat időzünk a The Patriot News szerkesztőségében, vagy nézzük a kezdő újságíró bénázását, ahogy először jelentkezik be élőben a CNN-en. (A még mindig csak 30 éves Ganim azóta már Pulizer-díjas újságíró és a CNN állandó munkatársa.)

Egész életemben azért dolgoztam, hogy a nevem jelentsen valamit. És ez most semmivé vált

– mondta Paterno a menesztése után. Amivel az amerikai közvélemény egyik fele szerint még olcsón megúszta. A másik fele meg úgy gondolja, hogy ő csak tette a dolgát, amiben a legjobb volt, és a foci annyira lekötötte, hogy nem vette észre, mi folyik körülötte. Végül pedig egy másik ember bűnei miatt kellett bűnhődnie.

Nem meglepő módon egyik tábor sem elégedett a Paternóval. Az egyik oldal szerint a film mentegeti az edzőt, míg a másik oldal úgy véli, hogy túlságosan elítéli. Mindenki maga dönt, de a film utolsó, rendkívül hatásos jelenete után számomra nem kérdés, hogy az alkotók mit gondolnak róla. Ahogy az sem, hogy én mit gondoljak. Még jó sok ilyen filmet kívánunk Al Pacinónak!

(A Paterno - Eltemetett bűnök az HBO GO és az HBO műsorán látható.)