Index Vakbarát Hírportál

Rázós útja lesz Mark Wahlbergnek

2018.05.16. 05:13

"Egyszerű fickó vagyok: meglátom Mark Wahlberget, és kattintok" – áll az eddigi legviccesebb kommentben a színész új filmjének előzetese alatt. Valószínűleg sokan vannak ezzel hasonlóan, még akkor is, ha a Forbes a tavalyi év végén őt hozta ki a világ legtúlfizetettebb színészének.

Wahlberg immár negyedik alkalommal dolgozott együtt Peter Berg rendezővel (Mélytengeri pokol, A hazafiak napja stb.), a Mile 22 pedig az ígéreteik szerint egy felnőtteknek szánt, de intelligens (!) akciófilm lesz, ami most nem meglepő módon egy korhatáros előzetest kapott.

A filmben több mint négy kiló radioaktív izotópnak kél lábaWahlberg pedig a CIA embereként próbál meg egy időközben leleplezett informátort a reptérre juttatni, hogy az aztán a gépére ülve megmenekülhessen. 22 mérföld (innen a cím) az út a repülőtérig, de – ahogy sejteni lehet – határozottan nem lesz sima az út, egy csomóan próbálják majd útjukat állni.

A filmben szerepel még többek között A rajtaütés-filmekből ismert Iko Uwais, a Walking Deadben is feltűnt Lauren Cohan, valamint John Malkovich is. Bergnek és Wahlbergnek ráadásul komoly tervei vannak a filmmel, amelynek folytatást is szánnak, ha minden jól megy, kettőt is. A Mile 22-t augusztusban mutatják majd be az amerikai mozikban.

Ne maradjon le semmiről!