Index Vakbarát Hírportál

A Marvel képregénypápája egymilliárd dolláros pert indított

2018.05.17. 11:16

A Marvel képregényuniverzum atyja, a 95 éves Stan Lee egymilliárd dolláros (268 milliárd forintos) pert indított saját korábbi cége, a POW! Entertainment ellen, mondván: azok valamilyen csalás révén elérték, hogy átadja egy kínai cégnek a vele kapcsolatos szerzői jogokat - írja a Guardian.

Stan Lee a POW! társalapítóját, Gill Championt, és a cég igazgatóját, Shane Duffy-t perli, azt állítva, hogy egy színlelt üzlet keretén belül adták el a POW! céget egy kínai bázisú cégnek, a Camsingnek, amelynek egyébként Shane Duffy az alelnöke.

A kereset szerint Lee évek óta egy olyan szembetegségben szenved, amelytől egyedül nem tud olvasni, a szerződést pedig akkor készítették, amikor Lee "teljesen összetörve" ült otthon felesége halálos ágyánál. Lee azt állítja, a cég eladásának részleteit - amellyel Duffy és Champion is jól jártak anyagilag - soha nem osztották meg vele.

A kereset azt is közli: Stan Lee még akkor sem adott teljes, exkluzív jogokat a Disney-nek a neve, identitása és arcképe használatára, amikor egy milliárd dolláros üzlet keretében a cég megvette a Marvelt, úgyhogy erősen kétséges, hogy Lee mégis ingyen felajánlotta volna ezt a jogot a kínai cégnek. Így a kereset szerint Lee szerződésen található aláírása vagy valamilyen trükk révén került oda - például, mert Lee-nek nem árulták el, valójában mit ír alá -, vagy hamis.

Lee emellett azt is állítja, hogy a POW! elvette tőle a hozzáférést a közösségi médiás oldalaihoz, és helyette posztolnak a Facebookon és a Twitteren. Mindezek miatt állítja a képregénymogul, hogy a POW! egymilliárd dollárnyi kárt okozott neki.

Ne maradjon le semmiről!