Index Vakbarát Hírportál

A magyaroknak sem hiányzott egy újabb Star Wars-történet

2018.05.29. 05:09

A nemzetközi trendekhez hasonlóan alakult itthon is a Solo: Egy Star Wars-történet fogadtatása. 94 ezren ültek be rá a hétvégén a hazai mozikban, ami nagyjából feleannyi, mint ahányan a Zsivány egyes című Star Wars-történetre beültek. Ahogy azt a film amerikai és nemzetközi teljesítményét feldolgozó cikkünkben is írtuk: ezzel persze simán megvan a győzelem és sok másik film örülne ennek a teljesítménynek, de a Disney és a Star Wars eddig egészen más ligában játszott. 

Magáról a filmről azt írtuk, hogy egy jól sikerült kalandfilm, de könnyen lehet, hogy a magyaroknak sem hiányzott egy újabb Star Wars-történet, vagy csak nem akarnak senki mást Han Solo szerepében látni, mint Harrison Fordot. Persze még így is megtarthatja első helyét a film a magyar nézettségi listán, de úgy tűnik a hazai nézők sem mennek szembe a nemzetközi trendekkel ebben az esetben.

A második helyen a Deadpool második részét találjuk, ami 65 százalékkal csökkent a bemutató hetéhez képest. Ebből arra lehet következtetni, hogy a film nem tudott akkorát durrantani, mint az első rész. Persze máris 266 ezer nézőnél tart, vagyis nem bukásról van szó, inkább arról, hogy nem tudott a folytatás építeni az első rész sikerére.

A harmadik helyen Melissa McCarthy filmje A partiállat található, aminek ezúttal 14 ezer nézője volt és összesen 79 ezernél tart, vagyis nem rúg labdába a képregényfilmek mellett, viszont azt is jelzi, hogy a héten elég kevés választása volt azoknak, akik nem akartak képregényfilmet nézni, csak szórakozni kicsit. Kár, hogy A partiállat nem sikerült jól, mert ebben az időszakban könnyen szerezhetett volna olyan nézőket, akiknek a könyökükön jönnek már ki a beöltözött igazságosztók.

Gyereknap alkalmából biztosan sokan mentek moziba, de csak korábbi hetekben bemutatott filmekből lehetett választani, így fordulhatott elő, hogy a Bűbáj herceg és a nagy varázslat a bemutató után több héttel 30 százalékot növekedett és megszerezte a hetedik helyet. De ennél is nagyobb meglepetés a Nyúl Péter teljesítménye, ami már 11. hete van műsoron, most mégis újabb 3000 nézőt tudott szerezni és bekerült a 10 legnépszerűbb film közé.

Itt a teljes magyar nézettségi lista:

 # Film  Hétvégi bevétel  Nézőszám  Változás  összbevétel  Össznézőszám 
1.  Solo: Egy Star Wars-történet 147 053 993 94 607    147 053 993 94 607
2. Deadpool 2 80 103 670 55 777 -65 %  387 134 146 266 801
3. A partiállat 20 643 743 14 004 -37 %  115 673 996 79 885
4. Bosszúállók – Végtelen háború 20 371 267 12 855 -53 %  851 620 895 541 892
5. Szűzörség 8 198 590 5 544 -48% 101 999 009 72 151
6. Hang nélkül 7 704 450 5 182 -54%  147 323 357 103 298
7. Bűbáj herceg és a nagy varázslat 6 420 247 4 703 31%  38 042 053 27 084
8. Taxi 5 4 667 805 3 435 -34%  47 443 291 33 495
9.  Nyúl Péter 2 978 480 2 916 83%  299 165 338 227 659
10.  Jönnek a kacsák 2 800 900 2 395 5%  30 894 007 24 196

A Solo: Egy Star Wars-történet amerikai teljesítményéről bővebben ebben a cikkünkben írtunk. A film szerencséje az lehet, hogy a következő hetekre nem időzítettek komolyabb blockbustert a stúdiók, vagyis míg meg nem érkezik a Juassic World június 22-én, addig a Solo, a Deadpool és a Bosszúállók fognak vetélkedni azért, hogy minél több új nézőt szerezzenek maguknak. 

Az amerikai bevételi lista így nézett ki: 

# Film címe Hétvégi bevétel Változás Összbevétel
1. Solo: Egy Star Wars-történet $83,325,000    $83,325,000
2. Deadpool 2. $42,700,000 -66% $207,407,352
3. Bosszúállók: Végtelen háború $16,494,000 -44% $621,688,638
4. Könyvklub $9,450,000 -30.4% $31,834,516
5. A partiállat $5,115,000 -32.7% $39,102,348
6. Breaking In $4,055,000 -40.6% $35,643,385
7. Kutyaparádé $3,078,235 -48.9% $10,672,960
8. Átejtve $3,000,000 -35.1% $41,494,413
9. Hang nélkül $2,230,000 -43.5% $179,993,607
10. RBG $1,120,000 -10.6% $5,636,638

Ne maradjon le semmiről!