Amikor az Ocean's Elevenre gondolok, pontosabban arra, hogy miért is szeretem egyáltalán, akkor tudom sorolni a dolgokat: a csavaros, végig feszültségben tartó alaphelyzet. A Las Vegast fátyolos, elszínezett belsők sorozataként bemutatott operatőri munka. Remek színészek több generációja: George Clooney, Brad Pitt, Matt Damon, Elliot Gould, Casey Affleck, Bernie Mac, Carl Reiner, Don Cheadle, Eddie Jemison és Scott Caan. És az érzés, hogy sikerült összetrombitálni egy csomó híres embert, akik aztán úgy tesznek, mintha nem a kamera előtt mondanának egy betanult szöveget, hanem csak marhulnának egy pohár whiskeyvel vagy Brad Pitt esetében valami undorító nassolnivalóval a kezükben. Igen, ez a 11 férfi azért jött össze, hogy kirámoljanak egy kaszinót úgy, hogy utána már ne tudjunk csak úgy ártatlanul ránézni egy Wunderbaum illatosítóra (ami elárulta előre az egyik nagy csavart úgy, hogy észre sem vettük) vagy egy ázsiai akrobatacsapatra, de közben nem átallották jól érezni magukat.

A csupa női főszereplővel készített folytatás, az Ocean's 8 csak ezt az egy tulajdonságot tartotta meg az eredetiből: itt van egy olyan szereplőgárda, aminek a tagjait egyszerűen jó nézni a vásznon, mert a jóisten is erre teremtette őket. Cate Blanchett, Mindy Kaling (az amerikai Hivatalból és a saját Mindy Project nevű sorozatából), Sarah Paulson (az American Crime Story OJ Simpsonos évadából), Anne Hathaway, Awkwafina (New York-i rapper), Helena Bonham Carter, Rihanna, és Sandra Bullock egy tökéletes és merész merítés a mai Hollywoodból, és – sajnálatosan Bullock kivételével – mindenki úgy tűnik, mintha baromira élvezné is a lehetőségét. Főleg Blanchett, akiről az első jelenetben kiderül, hogy egy olyan klub főnöke, ahol vizezik a vodkát, a tánctéren pedig a Jules és Jimet vetítik, és ebből a helyzetből egészen a film végéig egyre menőbb és menőbb tud lenni.

De vissza a történethez. Igen, a főszereplő Debbie Ocean (Bullock) a sztori szerint idén meghalt, George Clooney-által alakított Danny testvére, akiről eddig fura módon még sosem volt szó az eredeti trilógiában. Akárcsak bátyja az Ocean's Eleven elején, Debbie is a börtönben kezdi a filmet, ahol elmondja, hogy öt év bőven elég volt arra, hogy átgondolja az életét, és mostantól csakis a törvényesség útját fogja taposni. Aztán nem kell pár perc a filmben, hogy már elkezdje tervezni az öt évig dédelgetett tervét: a Met Gálán ellopni egy piszkosul sokat érő gyémántnyakláncot. Ehhez szüksége van a régi partnerére (Blanchett), egy hackerre (Rihanna), egy gyémántszakértőre (Kaling), egy mindenesre (Paulson), egy zsebesre (Awkwafina), egy ruhatervezőre (Bonham Carter), és tudtán kívül egy Hollywood-i szupersztárra (Hathaway). A csapat hamar összeáll, de kár, hogy Debbie Ocean válogatási szakértelme nem terjedt ki a róla szóló film rendezőjére is, mert abban a pozícióban Gary Ross (az első Éhezők viadala, Vágta) csücsül, aki csak nagyon-nagyon ritkán képes arra a játékos könnyedségre és kúlságra, amit ez a sztori megkövetelne.

Ross is megelégszik azzal, hogy különböző felállásokban összeboronálja a szereplőit, és ez működik is, kivéve Bullock esetében, aki hiába próbál céltudatosságot és keménységet közvetíteni, valahogy mindig csak a teljes érzelemmentesség látszódik rajta. Ami kicsit probléma akkor, ha neki kellene lennie a film szívének-lelkének. A mellékszereplők hozzá képest brillíroznak: Hathaway és Bonham Carter az Ocean's 8 titkos fegyverei, az előbbi tökéletesen alakítja a felületes csitrit, az utóbbi meg a sikertelenségtől kicsit megzuhant, de azért még mindig bohókás divattervezőt. Biztos a két zenész, Rihanna és Awkwafina karakterei is érdekesek, de nincs az a magyar szinkron, amitől ne csak és kizárólag nyögvenyelős, modoros fiatalosságok hagynák el a szájukat. A film tulajdonképpeni főgonoszaként működő Richard Armitage (Hannibal-sorozat, A hobbit) meg nem hagy sok benyomást az emberben, mintha csak kellett volna egy token fehér férfi, aki átlagosan jóképű, de könnyű utálni.

Oké, de van egyáltalán bármi jó ebben a filmben? Van dögivel, mert az egész annyira laza, súlytalan, és igazából konfliktus nélküli, hogy néha kifejezetten jól esik nézni. Nincsenek benne kemény traumák, nem szürke-fekete az egész, senki sem a halott rokonaiért áll bosszút, nincs benne erőszak, ármány sem különösebben, és még a modern vígjátékok kötelező fosás-hányását is ízlésesen megkerüli. Az Ocean's 8 tényleg egy lógós film, ahol nézzük, ahogy csodálatos emberek együtt lógnak, bár nehéz nem arra gondolni, hogy a szereplőgárdát azért úgy válogatták össze, hogy bevigyék a moziba azokat is, akik csak a Youtube-on fogyasztanak tartalmat, meg azokat is, akik csak díszdobozos Merchant-Ivory-filmeket néznek naphosszat. De ez mindegy is, mert ez a fajta szórakoztatás, ami Hollywood sajátja már régóta, eléggé kihalóban van. Lehet, hogy a Bosszúállók szintén összelapátol egy csomó híres embert (akik, teszem hozzá, pont a Bosszúállók miatt lettek híresek), de aztán ezeket bedobja ezeknek a digitális változatait egy CGI-turmixgépbe, hogy aztán nézzük, hogy sikerült meganimálni a híres emberek klónjait. Az Ocean's 8 nem ezt teszi, hanem leültet minket nagyon híres emberek elé, hogy nézzük őket. Nézzük az arcukat közelről, nézzük a ruháikat, nézzük az ékszereiket, nézzük azt, ahogy színészkednek. Hát nem csudaklassz, hogy sikerült őket összeszervezni?

A könnyed hangulat mellett ami még tényleg, őszintén tetszett az Ocean's 8-ben, hogy fehér harmincas férfiként mennyire idegenként mutat meg nekem egy olyan világot, ahol a női nézőpont dominál. Ahol más jelentése van a sminknek, az ékszereknek, a kiegészítőknek. És ami a férfiaknál a macsó kaszinó volt, az itt a Met Gála, és ami romantikus bosszú volt az Ocean's Elevenben, az itt is valami hasonló, teljesen más előjellel. Ha ezt az Ocean's 8 teljes gőzzel tudta volna ezt az élményt nyomni, egy jobb rendezővel, és nem lazázza el a film középpontjában álló ékszerrablást, akkor lelkesebben tudnám én is ajánlani. Ebben a formájában néha-néha bukkan fel egy igazán jó film formája a lepel alól, pedig lehetett volna ez több is, mint oké. De ha ettől egy kisgyerek úgy gondolja, hogy lehet belőle is olyan hacker, mint Rihanna, vagy éppen kamionokat megfújó háziasszony, mint Sarah Paulson, esetleg olyan mesterbűnöző, mint Sandra Bullock, akkor pont nekem egy szavam sem lehet.