Index Vakbarát Hírportál

Újabb magyar kisfilm indulhat meg az Oscar-felé

MV5BNWI2Mjk4NTMtYzdjZi00NzcwLWE1NWMtNjk0MDI1Y2M0Y2QzXkEyXkFqcGde
2018.06.29. 16:05

Dombrovszky Linda Kockaember című kisjátékfilmje bekerült egy olyan filmfesztiválra, amelynek győztesei automatikusan Oscar-nevezettekké válnak. És finoman szólva sem ez a Kockaember első nagy sikere.

A Kovács Zsolt által alakított főszereplőhöz, a Kockaemberhez az órát lehetne igazítani, sőt, hozzá is igazítják, annyira egy rugóra járnak a napjai, mindennap ugyanakkor kel, reggelizik, indul dolgozni, megy ultizni és tér nyugovóra. Naná, hogy kiakad, amikor kiderül, hogy a tervezettnél korábban nyugdíjazzák a legógyárból, és nem mesélem tovább, hogy valójában miért. Dombrovszky filmje is tobzódik a tárgykultúrában, gyönyörű sószórók és lábasok szerepelnek, a citromsárga bicikli is szívdöglesztően mutat a magyar pusztában. 

Ezt írtuk tavaly a Kockaember című kisfilmről, amikor bemutatkozott a Friss Hús rövidfilmfesztiválon. Azóta a film 22 nemzetközi díjat kapott, 61 külföldi és 3 magyar fesztiválon volt ott, és 20 országba jutott el.

Hogy melyik az az Oscar-nevező amerikai filmfesztivál, amelyen idén nyáron versenyezni fog a film, azt egyelőre még nem lehet nyilvánosságra hozni, de emellett is három amerikai fesztiválszereplés vár a filmre (Indie Street Filmfesztivál, New Jersey; Big Sur Filmfestival, Kalifornia, ahol Philip Glass, Az órák háromszoros Oscar-jelölt zeneszerzője is zsűritag lesz; valamint a Holly Shorts fesztivál, Hollywoodban).

A film emellett megnyerte a padovai River International Film Festival nemzetközi kisfilm kategóriáját, a szintén olasz React Short Film Festival legjobb jelmez díját (a jelmeztervező Donkó László), és a Firenze Filmcorti Filmfestival nemzetközi kisfilm kategóriáját. Emellett júniusban nominálták Milánói Filmfesztiválon a legjobb 5 kisfilm közé, 3000 nevezésből - mondta el az Indexnek a rendező.

Magyarországon legutbb a Savaria Filmszemlén nyert a Kockaember legjobb kisjátékfilm díjat júniusban, legközelebb Budapesten a Busho programjában lesz látható a film szeptember elején.

Ne maradjon le semmiről!