Nem mindenkinek jön össze a franchise-építés, tessék csak a Universalt megkérdezni a Dark Universe nevű filmes univerzumról (Jézusom, tényleg háromszor van ebben a mondatban az univerzum szó???), csak győzzünk elég gyorsan szaladni az utánunk hajított Múmia-feliratos bögre elől. A Sicario első része egy furcsa film volt, egy jó alapsztorit dolgozott fel kicsit bénán, mexikói drogbárók, drogháború, kilátástalan küzdelem, lélekölő meló, bérgyilkos, dráma, könnyek. És amikor vége volt, nem úgy állt fel az ember, hogy baszki, ennek kéne egy folytatás.

Épp ezért volt fura hallani a folytatásról (arról meg pláne, hogy már a harmadikat készítik elő), meg azért is, mert ha egy 30 millióba kerülő film 84 milliót hoz, az még nem egyenes út a folytatás felé. Mindegy, zsörtölődni felesleges, már a mozikban van a Sicario 2 - A zsoldos című folytatás, amit már 35 millióból forgattak, a rendezője viszont nem az elsőt jegyző Denis Villeneuve, hanem Stefano Sollima, aki a Gomorra című sorozat forgatásán edződött gonoszemeberkedésből, és sajnos nem is nagyon tudta átlépni a saját, kisképernyős árnyékát.

A Sicario 2 egy sima akciófilm, ami viszont a lehető legrosszabb ütemben került mozikba, és ugyan az alkotók nem tehetnek arról, hogy a sajtó most Trumppal és a miatta a Mexikó felől érkező illegális bevándorlóktól elszakított gyerekekkel van tele, de a film története így bizonyos tekintetben egy republikánus propagandavideóvá silányul:

A "rendes" menekültekkel érkező, és a célországokba becsempészett rohadékok toposza a mi kormánykommunikációnk egyik sarokköve volt egy ideig (utána átment migráns=rossz debilkedésbe), szóval ismerős a téma, de míg nálunk a megoldás a Kerítés, a Sicario 2-ben ilyen nincs. Mármint megoldás. Ahogy az elsőben sem volt, semmire. Taylor Sheridan forgatókönyvíró elég következetes, és ebben a filmben sem kínál tálcén (meg sehogyse) semmiféle megoldást a felvetett problémákra, ő csak megmutatja azokat, és mossa kezeit, a megoldásra kísérletet sem tesz. Ezért lóg minden történetszál a végén a levegőben, a néző meg csak csóválja a fejét, hogy

baszki, nem kellett volna itt még vagy két jelenetnek jönnie? 

Az alapsztori annyi, hogy a gaz kartellek még gazabb arabokat és egyéb gyanús alakokat igyekeznek becsempészni az USA-ba, amitől az amerikai kormány kissé ideges lesz, amikor három ilyen gyökér meg felrobbant egy szupermarketet, akkor úgy döntenek, hogy ok, ez innentől terrorizmus, az ellen meg másképpen kell harcolni. És előrángatják a mezítláb, szandálban is félelmetes Matt Graver CIA(?)-ügynököt, hogy akkor most tessék szépen valamit csinálni. A terv egyszerű, de iszonyú ostoba: ahelyett, hogy rárobbantanák az összes házat a határ menti kiskirály kartellfőnökre, elrabolják a lányát, és az egészet ráverik egy rivális kartellre, de annyira átlátszó és alapvetően hiteltelen módon, hogy senki nem lehet olyan hülye, hogy bevegye.

Mivel az akcióban ölni kell, Graver előszedi Alejandrót (Benicio del Toro), az első film szomorkás arcú sicarióját azaz bérgyilkosát, és beszervezi, miközben pontosan tudja, mekkora trauma volt a palinak az, hogy az ő  lányát savfürdőbe mártva ölte meg az a kartellfőnök, akinek a lányát elrabolják. Aki ezen a ponton nem találta ki, hogy Alejandro nem tudja simán feladatként kezelni a dolgot, és a 16 éves lány fontosabb lesz neki a saját életénél, még nem olvasott elég drámát és nem látott elég filmet. Az sem túl nagy meglepetés, hogy a film egy pontján kiderül, a kormány hazudott, és ki akar farolni az egészből, Graver meg mehet romokat és nyomokat eltakarítani. Az viszont igen, hogy egy alapvetően hótt egyszerű, lineáris történetet is sikerül a rendezőnek elcsesznie, a kontinuitás nem stimmel, a történetben túl sok a véletlen és az esetlegesség (a tervben!), és ezt az sem keni el, hogy a színészgárda tényleg elsőrangú.

Sajnos a szinkron agyonvágja ezt a filmet is, Brolin és főleg a dettó remekül játszó del Toro hangjától, hanghordozásától megfosztani a nézőt egyszerűen kegyetlenség. A kiscsajt alakító Isabela Moner előtt remek jövő áll, tessék majd megfigyelni a karrierjét. De hiába dolgoznak keményen a színészek, ha a forgatókönyv és a rendezés messze elmarad tőlük, és nagyon hiányzik a filmből az a karakter, aki az egész sztorit szűrné nekünk, nézőknek, akin keresztül ismerjük meg az eseményeket. Mondjuk, az első filmben volt ilyen, Kate Macer (Emily Blunt) a főhős, akit érthetetlen módon nem hoztak át ebbe a filmbe.

A Sicario 2 a kínzásokból ugyan visszavett, de az erőszakból és annak ábrázolásából nem, minden golyónyomot, kifröccsenő agyvelődarabot megmutatnak, de így is  csak egy tök átlagos, semmitmondó akciófilm lett belőle, amiben del Toro átértelmezi nekünk a Terminátor szót, mégpedig alaposan.