Az Amazon Studios rém büszke a Suspiria című horrorjára, amit az öt nap múlva kezdődő Velencei Filmfesztiválon mutatnak majd be, ki is adtak hozzá egy második előzetest. A film egy természetfelettis-démonos-boszorkányos horror, aminek eredetijét az olasz horrormester Dario Argento legjobb filmjének tartják.
A Suspiria egy amerikai táncosnő története, aki Berlinbe megy egy nagynevű táncakadémiára, de amikor a diákokat valaki (valami?) nagyüzemben kezdi el kibelezni, hősnőnk (Dakota Johnson) rájön, hogy az akadémia valami sátáni összeesküvés fedőszerve.
A filmben Johnson mellett (aki egyébként úgy kikészült a forgatás alatt idegileg, hogy terápiával kellett helyre tenni a kis fejit) Tilda Swinton, Mia Goth, Lutz Ebersdorf, Chloë Grace Moretz és Jessica Harper is szerepel, utóbbi az 1977-es eredetiben Johnson szerepét játszotta. A rendezője Luca Guadagnino, az írója David Kajganich, a zeneszerzője a Radiohead énekese, Thom Yorke.
Hazai bemutatóról egyelőre nem tudni, szélesebb körben november 2-től látható.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!