Az olyan filmekben, mint a Zöldkártya, a szereplőknek azt kell bebizonyítaniuk a szívük mélyén árgus szemekkel hibákat kereső Hivatal előtt, hogy valóban egy párt alkotnak, és tudják egymásról, hogyan issza a másik a reggeli kávéját, vagy hol tartja a fogkeféjét. A Hab munkacímű, most készülő magyar filmben eggyel nő a tét: itt már nemcsak azt kell bizonyítania a főszereplőnőnek és mellette a férfinak, hogy tényleg együtt vannak – miközben természetesen kamu az egész –, de még azt is, hogy ők egy igazán harmonikus családi életet élő, tökéletes álompár. És ha ez sikerül, azt nem zöldkártyával honorálják, hanem 30 millió forinttal.

Ez lesz Lakos Nóra első nagyjátékfilmjének alapkonfliktusa (a forgatókönyvet Fekete Fruzsina írta). A Kerekes Vica által játszott, nemcsak szerelmi bánattal, de vállalkozásának csődjével is küzdő főszereplő úgy mentené meg cukrászdáját – amelyben minden sütemény klasszikus filmekben szereplő, reménytelenül szerelmes párokról van elnevezve –, hogy talál egy harmincmilliós vállalkozásfejlesztő pályázatot. Illetve egy harmincmilliós családivállalkozás-fejlesztő pályázatot, amely szóösszetételből minden mesésen hangzik, csak a „családi” nem. Mindenesetre úgy tesz, mint sok más vállalkozó Magyarországon: csal, és verbuvál magának egy családot, majd elutazik a táborba, amit egy Amerikában élő magyar párkapcsolati kutató vezet (őt Szikszai Rémusz játssza). Itt különböző teszteket és feladatokat kell megoldania a családoknak, hogy kiderüljön, kinek annyira stabil a kapcsolata, hogy megéri belefektetni ennyi pénzt. 

Ebbe a táborba hívták meg a sajtót is, úgyhogy elmentünk Pusztazámorba, a Krajcsovics kastélyba, más néven az Öreg Tölgy fogadóba, egy baromi népszerű esküvőhelyszínre, ahol még az újságírók látogatását is megzavarta egy boldog és izgatott fiatal pár érdeklődése, akiket épp azért vezettek körbe, hogy meggyőződjenek róla, tényleg itt lesz a legjobb összekötni az életüket a hatalmas, 250 éves fák és a más párok által eddig itt hagyott milliók árnyékában. Külön nehezítés, hogy

A táborban négy család verseng a pénzért, közülük az egyik családfő Ménes, akit Kovács Lehel alakít: a színésznek nem is olyan rég szintén itt volt az esküvője, szóval ő nagyobb helyismerettel merülhetett bele a Habba. 

Harrer Katalin producer azt is elárulja, hogy a roppant elegáns kastély miatt az egész koncepción változtatni kellett: a forgatókönyvet eredetileg egy fapados-faházas táborra írták, de ahhoz, hogy az ember nyáron egy teljes kempinget ki tudjon bérelni, már novemberben biztosnak kell lennie mindenben, „Nekünk viszont akkor talán annyi, ha biztos volt, hogy majd valamikor kapunk támogatást a gyártás-előkészítésre”. Így végül koncepciót váltott a rendező, és egy elegánsabb környezetbe helyezte a történetet. 

A forgatás egyébként első filmhez képest normális körülmények között zajlik: míg a Filmalap kifejezetten fiatal, pályakezdő filmesek kockázat nélküli kibontakozására létrehozott Inkubátor-programjában olyan kicsik (60-70 milliósak) a támogatások, hogy sokan vagy szívességből, vagy mélyen áron alul dolgoznak az ilyen produkciókban, itt erről legalább nincs szó. A nehézséget inkább a hatalmas stáb, a rengeteg színész koordinálása jelenti, meg az, hogy apró helyeken – a kastély kis szobáiban – is kell forgatni. Meg a sok éjszakázás: a legtöbbször éjjel 4-5-ig is eltart a munka. A rendező le is költözött a helyszínre három hétre Bálint Dániel operatőrrel együtt, hogy ne kelljen napi másfél órát utazni, és több idejük legyen a helyszínen, a díszletben átbeszélni a jeleneteket. A nagyjából egy hónapos forgatás nagy része, 19-20 nap a kastélyban zajlik, de fontos helyszín még a Döbrentei utcai Piknik cukrászda, amit teljesen átalakítottak a forgatás idejére. Akadnak persze váratlan gondok, egyszer például

szóval cameóra hiába számítunk tőle. Ahogy Antonio Banderastól is, aki viszont ugyanebben a kastélyban forgatta a Géniusz: Picasso című sorozat pár jelenetét. (Azon a forgatáson is ott voltunk, és interjúztunk Antonio Banderasszal is.)

Lakos Nóra azt mondja, hogy „igényesen szórakoztató” filmet szeretne forgatni, amelynek humora A család kicsi kincsére vagy Wes Anderson filmjeire hasonlít, a játékossága pedig az Amélie csodálatos életére. A rendező azt mondja: a párkapcsolat, pláne, ha a hosszú távú, nehéz műfaj, és ha kicsit közelebb megyünk a távolról tökéletesnek tűnő párokhoz és családokhoz, akkor sok meglepő dolog derülhet ki mindenkiről. A filmben a főhősnő retteg az elköteleződéstől, a néző meg ahogy megismeri a családokat, a rendező reményei szerint leszámol „a mindenhonnan ránk zúduló rózsaszín párkapcsolati illúziókkal”. Szóval úgy tűnik, arról is iróniával beszél majd a film, hogy milyen családmodellt szokás kapásból tökéletesnek gondolni.

A film szereplői szándékosan nem a húszas éveikben vannak már, ahogy azt egy romantikus komédiától a hollywoodi receptkönyv szerint sokan elvárnák. „Harminc fölött, negyven körül már jóval nagyobb tétje van annak, hogy elveszíti-e az ember a munkáját, és ha szeretne, sikerül-e családot alapítania” – magyarázza a rendező. Kerekes Vica viszont majdnem el sem ment a castingra, hiába érdekelte nagyon Lakos személye: „Azt gondoltam, én már idős vagyok egy ilyen szerephez. De Nóra meghívott, hát gondoltam, akkor biztos ő látja jól a dolgot. És maradtam is, mert elvarázsolt ez az asszony” – nevet a színésznő.

Bozó Andrea, aki színházi szerepei mellett a Duna TV Tóth János című sorozatában játssza Mucsi Zoltán partnerét, Valikát, és aki a sorozatban már dolgozott is együtt a rendezővel, szintén úgy gondolja: „Lehet, hogy ebben az életkorban már kevesebb az ilyen szereplehetőség, de a saját környezetemben egyre több olyan nőt látok, aki negyven fölött is egyedül van, család nélkül. Pedig a legtöbb emberben megvan a vágy arra, hogy társra találjon. Van, akinek nem sikerül, van, aki úgy dönt, hogy inkább egyedül marad, és nem is akarom azt mondani, hogy ez jobb vagy rosszabb lenne, de úgy látom, kórkép ez a mai társadalomról.” És a tervek szerint a másik irányra is rálátást nyújt majd a film: a mai harmincasok félelmére az elköteleződéstől; ehhez szolgálnak kontrasztul majd a filmben a minden falra kiaggatott, direkt a díszlethez készült, egy kicsit ijesztő festmények az idilli párokról és családokról.

Kovács Lehel is arról beszél, ebben a filmben figyelni kell, hogy a humor finom maradjon, ne legyen primitív vagy nagyon kitett. Ő egy „nagymagyar” pár egyik tagját játssza, Láng Annamária férjét, tarsolylemezzel, kackiás bajusszal, hagyományőrző lelkülettel. „De ezt úgy kell ábrázolni, hogy közben emberek maradjanak a néző szemében. Ha Annamarival egymás szemébe nézünk, és bocsánatot kérünk egymástól, annak őszintének kell lennie, nem szabad, hogy a néző közben valami olcsó viccel legyen elfoglalva, mondjuk hogy én a turult lesem közben.” Ráadásul, teszi hozzá, a társadalomban úgyis van épp elég acsarkodás, felesleges lenne pár poén kedvéért belerúgni bárkibe.

A látványra ezzel együtt is nagy hangsúlyt fordítanak, rengeteg az egyedi tervezésű, a modernséget és az 50-es éveket idéző jelmez, de a kastély tapétáit, sőt a cserépkályháját is a filmhez igazították (utóbbit valójában csak hungarocellből). De a film férfi főszereplője, Kerekes Vica partnere, Mátray László például a forgatás miatt vágta le négy éve növesztett, hosszú haját, amellyel a Kojot című filmben is látható volt. „Eddig jellemzően feszült, markáns, vaskos, kemény férfiak szerepeit osztották rám, most lazábbnak, lötyögősebbnek kell lennem. Tíz perc beszélgetés után a rendezővel már tudtam, hogy ehhez a szerephez át kell alakulnom, ezt hosszú hajjal nem tudom megcsinálni. Nem azt mondom, hogy távol van tőlem ez a szerep, de keresésben vagyok. Ezt biztos nem szívesen hallja a rendező egy egyhónapos forgatásban, de kellett két hét, mire igazán belerázódtam ebbe a figurába.” Mátray egyébként eredetileg az eddigi szerepeihez sokkal közelebb álló figurát alakított volna: Lakos Ménes szerepére nézte ki, de sehogy sem talált tökéletes főszereplőt. „Aztán rájöttem, hogy ő teljesen ideális lenne rá, és változtattam a koncepción” – mondja Lakos.

Kerekes Vicának más értelemben jelent újdonságot a szerep: a szlovákiai születésű színésznő hosszú ideje nem volt látható magyar mozifilmben, miközben Csehországban az egyik legnagyobb sztárként ünneplik, paparazzók követik, és rengeteg a filmszerepe. Most viszont úgy alakult, hogy egymás után két főszerepet is eljátszik itthon, ezen kívül még Szász Attila (A berni követ, Félvilág, Örök tél) első mozifilmjében, az Apró mesékben. „Hogy itt is népszerű legyek, az nem hiányzott, de hogy magyarokkal dolgozzak, az nagyon! Egész más folyamatosan magyarul beszélgetni, mindig magyar szót hallani, és azok között a színésznők között ülni, akiket amúgy is követek. Nagyobbnak érzem most a téteket így, hogy magyar filmben játszhatok. Amikor hosszú idő után először játszottam itt, a Tranzitidő című tévéfilmben, akkor megvolt bennem a bizonyítási vágy, hogy azonnal mindent meg kell mutatnom, amit csak tudok, de a görcsösség mostanra már elmúlt, még soha nem éreztem magam ilyen szabadnak egy forgatáson.”

De azt mondja, sem abban nem volt a részéről szándékosság, hogy most hosszabb ideig nem forgatott itt, sem pedig abban, hogy most viszont több filmet is. „Főiskola után átjöttem Magyarországra, itt kezdődött számomra minden, aztán a csehek elvittek. De azt gondolom, ha itt kellettem volna, megtaláltak volna; nem szoktam azon gondolkodni, akit hívnak, azt miért hívják, akit nem, azt miért nem. De az életben tudni kell elutasítani is, és volt ilyen is a pályámon: csak azért nem vállaltam el valamit, hogy jelen legyek Magyarországon is, vagy hogy itt is népszerű legyek. Nem tudom, ezzel jót tettem-e a pályámnak vagy sem.”

Lakos Nóra reméli, hogy lesznek, akiket a Hab miatt fedeznek majd fel – az Amerikában élő Bányai Miklós például csak azért repült haza Los Angelesből, hogy részt vegyen a szereplőválogatáson, és be is került a filmbe. Lakos szerint több magyar közönségfilmnél is működött az, hogy kevésbé ismert színészek játszották a főszerepet, és váltak a film révén népszerűvé. Hátha most is így lesz majd.