Szeptember elején Budapestre érkezik a 2. Budapesti Klasszikus Film Maratonra Claudia Cardinale olasz színésznő, akinek a fesztiválon két filmjét is levetítik. Az egyik A párduc című kosztümös dráma, a másik pedig a Volt egyszer egy Vadnyugat című klasszikus western, amit egyenesen a Szent István téren lehet majd megnézni egy hatalmas vászonról. (Nem ő lesz az egyetlen díszvendég, a fesztivál alkalmából szintén jön a Mephisto főszereplője, Klaus Maria Brandauer, valamint Lars von Trier egyik kedvenc színésze, Jean-Marc Barr is.)

A Tunéziában született Cardinale véletlenül keveredett a filmiparba: az ötvenes években egy szépségversenyt nyert, aminek az volt a főnyereménye, hogy ellátogathatott a velencei filmfesztiválra, ahol aztán nyakára jártak a producerek. Az olaszul sem tudó színésznő aztán az olasz film egyik legnagyobb sztárja lett. Az idén 80 éves Cardinale még mindig aktív színészként és az UNESCO jószolgálati nagyköveteként is. A filmmaraton alkalmából fel tudtunk neki pár kérdést tenni e-mailben.

Az idei Budapesti Klasszikus Film Maratonon levetítik az 1963-as A párducot, Luchino Visconti filmjét, aminek ön az egyik főszereplője. Milyen emlékei vannak a forgatásról?

Ó, nagyon sok van. Annyira intenzív forgatás volt. Luchino semmit sem hagyott a véletlenre. Minden apróságra odafigyeltek. Csak egy példát mondok: a jelmezem minden egyes részlete hű volt a korhoz. Még azok a részletek is, amik a kamerának láthatatlanok voltak. A táskám tele volt olyan korabeli tárgyakkal, amiket a nézők nem is láthattak soha. Emlékszem, hogy rengeteg órát forgattunk. Visconti minden felett uralkodott. De arra is emlékszem, hogy a hosszú, forró forgatási napok után – nyáron forgattunk, Szicíliában – ugyanennyire intenzíven engedtük el magunkat, rohantunk a tenger felé. Csodálatos volt, és nehéz. Egyszerre a kettő, ahogy egy jó filmnél annak lennie kell!

Csak nemrég jöttem rá, hogy a szerepeinek nagy részét utószinkronizálták. Ez zavarta önt? Vagy akkoriban megszokottnak számított?

Valóban így volt. Tunéziából érkeztem a filmiparba, és csak franciául beszéltem, úgyhogy elkerülhetetlen volt. Ráadásul nem olyan volt a hangom, mint amit egy fiatal nőtől elvártak! Abban a korban az én hangom túl mély volt. De ahogy ön mondja, ez teljesen bevett szokás volt akkoriban. De végül Fellini úgy döntött, hogy a 8 és ½-ben a saját hangomat használhatom, és ami addig a nagy hendikeppem volt, az hirtelen egy sajátos megkülönböztető jel lett.

Rengeteg filmben, tévéfilmben, tévésorozatban játszott. Hogy látja, mi változott legjobban az iparban?

Én azt látom, hogy elveszett a forgatókönyvek fontossága. Az olasz filmművészet aranykorában a forgatókönyv kulcsfontosságú volt. Persze, ma is léteznek tehetséges írók, de általánosságban elfogadtunk egy sokkal alacsonyabb színvonalú írást. Valószínűleg azért is, mert manapság sokkal több film készül. És így annyi igazgyöngy veszik el a középszerűség tengerében. Szerencsére az olyan filmfesztiválok, mint amilyeneket Cannes-ban és Velencében szerveznek, segítenek a felszínre hozni a szépséget.

Azok a rendezők, akikkel dolgozott, mára már a filmművészet óriásai: Federico Fellini, Sergio Leone, Luchino Visconti, Marco Ferreri. Lát hasonló kaliberű rendezőt manapság?

Cseles kérdés! Szoktam fiatal rendezőkkel dolgozni. Szeretem őket kisegíteni. De azt is tudom, hogy valakinek az első filmje nagyon nehezen lehet mestermű. Azt gondolom egyébként, hogy az új olasz filmben Matteo Garrone (Gomorra, Szörnyek és szerelmek), Alice Rohrwacher (Történet a tiszta szívről), és Paolo Sorrentino (A nagy szépség, Ifjúság) nagyszerűek.

A magyar nézők önt leginkább a Volt egyszer egy Vadnyugatból ismerhetik, ahol a sok macsó férfi között az öné a legerősebb karakter. Mire emlékszik a forgatásból?

Leone nagyon egyedi módon állt a filmkészítéshez. A zene elengedhetetlenül fontos volt. Sőt, az volt a kiindulási pont. Visconti a ruhákkal hozta létre a karaktereket, Leone pedig Morricónéval közösen. Minden egyes jelenet előtt lejátszotta az adott figurához írt zenei témát. Nagyszerű volt. És igen, a szerepem – nő a férfiak világában – nagyon újszerű volt. Szerencsés voltam.

Ön az UNESCO női jogokért felelős jószolgálati nagykövete, mi a véleménye a Weinstein-botrányról és a #metoo-mozgalomról?

Igen, jószolgálati nagykövet vagyok, de ettől eltekintve nőként azt gondolom, hogy ha még a vádak néha túlzásokba is esnek, akkor is egy pozitív dologról van szó. Minden fontos, ami felszabadítja a női beszéd erejét.

Van bármi a karrierjében, amit máshogy csinált volna?

Nem hiszem. Nagyon boldog és hálás vagyok, amiért minden így alakult.

Borítókép: Volt egyszer egy vadnyugat. Fotó: Northfoto.